A vasárnapi brit lapok értesülése nyomán már vizsgálatot is indított a Skót Alapítványokat Felügyelő Hivatal (OSCR) Károly herceg egyik jótékonysági alapítványánál – írja az Index.hu.

Dagad a botrány a brit királyi családban
Fotó: Jane Barlow / POOL / AFP

Ezúttal Károly herceg egyik alapítványa keveredett egy gyanús helyről érkező adomány ügyébe.

A vizsgálat tárgya egy hatszámjegyű összeg, amelyet egy gazdag orosz milliárdos adományozott a Hercegi Alapítványnak, amelyet csak később utasított vissza annak etikai testülete.

A lapok a herceg köszönőlevelét szellőztették meg, amelyben Károly a járványt követően egy személyes találkozót is kilátásba helyezett az orosz mágnással.

Ugyancsak az alapítványhoz köthető botrány lengte be azt is, ahogyan nemrég távozott a vezetője.

Michael Fawcett Károly herceg bizalmasa volt, azonban kiderült, hogy évekkel korábban segített egy szaúdi üzletembernek a brit állampolgárság, illetve királyi kitüntetések elnyerésében.

A mostani botrányban nevesített adomány tavaly tavasszal érkezett az 51 éves Dmitrij Leustól, aki éppen brit állampolgárságot szeretne szerezni. A Hercegi Alapítvány etikai testülete kicsit vizsgálódott, és kiderítette, hogy

a bankárt 2004-ben pénzmosás vétségében találták bűnösnek Oroszországban, bár később ejtették a vádat.

Leus szerint politikai indíttatású boszorkányüldözés áldozata volt. Mivel aggodalmak merültek fel az adomány tisztaságát illetően, végül az etikai testület a pénz elutasításáról döntött, bár az összeg már az alapítvány bankszámláján volt.

Ellentmondásos volt az összeg nagysága is. Egyes források szerint ötszázezer font volt az adomány, ám végül a bankár közvetítői elismerték, hogy százezer fontot adományoztak.

Az ügyben azért a skót hivatal vizsgálódik, mert a Hercegi Alapítvány Skóciában van bejegyezve. Értesülések szerint Károly herceg maga nem volt tudatában annak, hogy az adomány eredete körül gondok lehetnek. 

Forrás: Index.hu
Címlapkép: Jane Barlow / POOL / AFP

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
az ilyesmi arrafelé botrány Orbánéknál mindennapos történetek! =))
jesz
ott is megy a sárdobálás, csak illő tisztelettel szarozzák az Udvart..elvégre ők a művelt nyugat, a mi példaképünk..(ezért az utolsó mondatér bocsánatot kérek)
Emmersson71
Kíváncsi vagyok, hogyan keverik bele ebbe is Harry herceget és nejét! Valahogyan csak hibásak ebben is..csak Bözsi néne és Vili-Kati páros az angyal.
sokanvagyunk
Rogán hercegen keresztül az egész schengeni övezetre kaphatott volna - gyorsan, olcsóbban, balhémentesen - magyar papírokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.