Magyarország 400-400 ezer adagot ad el Thaiföldnek és Vietnamnak az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagából – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter kedden New Yorkban.

Szijjártó bejelentette: Magyarország 400-400 ezer adag oltóanyagot ad el Thaiföldnek és Vietnamnak

Fotó: MTI/Kiss Dániel

A külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ 76. közgyűlésén vesz részt, innen jelentette be, hogy megállapodás született a vakcinák átadásáról a két délkelet-ázsiai országgal, miután azok vásárlási szándékkal fordultak a kormányhoz.

Kiemelte, hogy Magyarország a vakcinabeszerzés tekintetében kifejezetten sikeres volt, hiszen több forrásból tudott oltóanyagokat vásárolni, mint a többi európai uniós tagállam, és ennek köszönhetően rendkívül gyorsan meg tudta kezdeni az oltási kampányát, majd elsőként nyithatta újra a gazdaságát Európában.

A tárcavezető rámutatott, hogy ma több millió dózis van a különböző vakcinákból a raktárakban, így Magyarország másoknak is segítséget tud nyújtani, ahogyan eddig is tette.

Az egész világ egymásra utaltságban él, s nekünk az is érdekünk, hogy a lehető legtöbb országban a lehető legmagasabb szintű legyen az átoltottság, hogy a megfertőződés esélye minél alacsonyabb legyen az utazások során – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter figyelmeztetett, hogy a fertőzési számok egyre romlanak, és a megfigyelhető tendenciák azt mutatják, hogy a járvány negyedik hulláma is komoly kihívást fog jelenteni szinte minden ország számára.

Forrás: MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Miért nem a kínai és orosz csodaszert? Valószínűleg az nem kell nekik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
@Málna: Ne játszd az értetlent, nem ülünk fel a provokációdnak ;)
Málna
@Emmersson71: Egy egyszerű kérdés neked provokáció? Azt kell gondolnom, hogy nem tudsz értelmes választ adni, ezért terelsz.
Emmersson71
@Málna: Tudod a választ, fentebb kifejtették már. Nem fogok felesleges vitába bocsátkozni :)
Férgek. Ennyi.
Málna
@Emmersson71: El nem tudom képzelni, kire gondolsz, nem láttam erről értelmes kommentet. Már látom, hogy ezután sem fogok...:-)
Lepényleső
...az ország adja el? S vajon a pénzt érte ki veszi fel? S miért nem a szinte hatástalan kínaitól szabadulnak el?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.