Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tizenhárom ország, köztük Brazília és Irán külügyminiszterével folytatott kétoldalú tárgyalást helyi idő szerint szerdán New Yorkban az ENSZ-közgyűlés ülésszakának keretében.

Tizenhárom ország külügyminiszterével folytatott kétoldalú tárgyalást Szijjártó Péter New Yorkban

Fotó: Facebook

A tárca tájékoztatása szerint a miniszter iráni és tádzsik kollégájával, Hoszein Amirabdollahiánnal és Szirodzsiddin Muhriddinnel a nemzetközi erők afganisztáni kivonulását követő migrációs kihívásokról egyeztetett – írja az MTI.

A felek kiemelték az afgán határok védelmével járó komoly kihívásokat, különös tekintettel a földrajzi es természeti körülményekre.

A magyar diplomácia vezetője kijelentette: a tálib kormányzathoz fűződő kapcsolatot illetően jelentős különbségek vannak a térség országainak álláspontjában, abban azonban egyetértés van, hogy az afgánokat távozásra buzdító nyilatkozatok nehéz helyzetbe hozzák a szomszédos államokat és veszélyeztetik Közép-Ázsia stabilitását.

Carlos Alberto Franca brazil külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén a tárcavezető megerősítette, hogy a kormány támogatja a dél-amerikai ország csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD). Továbbá rámutatott, hogy a magyar-brazil együttműködés következő fontos területe a védelmi ipar lehet, miután a honvédség Embraer C-390-es hadszíntéri szállító repülőgépek vásárlásáról döntött. Hozzátette, a magyar egyetemek továbbra is vonzó célpontot jelentenek a brazil fiatalok számára, ezt jól jelzi, hogy az elérhető 250 ösztöndíjas helyre több mint 1100-an jelentkeztek. A tárgyalást megelőzően a két miniszter megállapodást írt alá a diplomáciai képzési együttműködésről.

Szijjártó Péter ezt követően személyesen is köszönetet mondott bahreini hivatali partnerének, Abdel-Latif az-Zajáninak a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának magyarországi engedélyezéséhez nyújtott segítségéért. Emellett határozat született a két ország közötti gazdasági vegyes bizottság november végi összehívásáról.

Az azeri Ceyhun Bayramovval a nemzeti levéltárak közötti együttműködésről, a montenegrói Dorde Raduloviccsal a diplomataképzés összehangolásáról, a Fülöp-szigeteki Teodo Locsinnal pedig a nukleáris oktatási együttműködésről írt alá megállapodást a külgazdasági és külügyminiszter.

Végezetül Szingapúr kezdeményezésére a Kis Államok Szövetségéhez tartozó Norvégia, Magyarország, Litvánia, Panama, Namíbia, illetve St. Kitts és Nevis külügyminiszterei megvitatták a világjárvány kezelésének jövőbeli lehetőségeit.

Forrás: MTI

Címlapkép: Faacebook

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
ezek aztán nagyon fontosak ! meg nagyon közel is vannak !
nukleáris oktatás ! mikor a fél világ már áttérne napelemre, szélerőre, vagy geotermikus energiára!
esetleg lesz paks 4?
Qqberci
Kétoldalú tárgyalás: köszöntek egymásnak...
namihami
Egyáltalán, ezek, akik ""tárgyaltak"" vele, azok tudták, hogy kivel tárgyalnak? Vagy csak éppen várták az asztalnál az ebédet és odaült a Szijjártó és elkezdett beszélni nekik? Azok pedig azt hihették, hogy ""jó étvágyat"" kívánt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.