Nem a kormányfő, Andrej Babis által vezetett centrista ANO nyerte a cseh választást, hanem a hárompárti Spolu (Együtt) jobboldali koalíció. Az erről nyilatkozó elemzők is beismerték, hogy mindenki mérsékelt ANO-győzelemre számított. Másfelől viszont bejött az az előrejelzés, hogy a választási eredmények alapján Babis nehéz helyzetbe kerül, és az együttműködő jobboldalnak lesznek a legjobb kormányalakítási pozíciói.

Orbán cseh haverjának alaposan betett, hogy a kommunisták nem jutottak be a parlamentbe

Fotó: FACEBOOK

A két tömörülés közti különbség 0,67 százalékpont, 35 765 voks a Spolu javára. Ilyen kis különbséggel eddig még senki sem nyert választást Csehországban. A végleges eredmény alapján a Spolu a szavazatok 27,79 százalékát kapta meg, míg az ANO 27,12 százalékot. A Spolu 71, míg az ANO 72 mandátumot tudhat a magáénak. A látszólagos ellentmondást az magyarázza, hogy a külföldön szavazók voksait sorsolással mindig egy választókerületbe helyezik. Az idén ez az Ústí régió lett, ahol Babis győzött, s így a hatályos szabályok alapján az ANO-é lett a plusz egy mandátum, bár külföldön a legtöbb szavazatot a Kalózok-Polgármesterek koalíció szerezte meg, írja az MTI.

A Spolu (ODS, KDU-CSL, TOP 09), illetve a szintén jobboldali Kalózok-Polgármesterek (PirStan) koalíció már szombat éjjel emlékeztetőt írt alá, miszerint igényt tart a kormányalakításra. Közölték Milos Zeman köztársasági elnökkel: kérik, hogy a kormányalakítással Petr Fialát, az ODS elnökét, a Spolu kormányfőjelöltjét bízza meg. Igényüket a 200 tagú képviselőházban megszerzett 108 mandátumra alapozzák. A két koalíció azt is kinyilvánította, hogy közösen fog fellépni, s pártjai külön-külön nem tárgyalnak az ANO-val.

A Spolu 71 mandátumot szerzett, ebből az ODS-re 34 mandátum jutott. A PirStan mandátumainak száma 37, ebből a Polgármesterek és Függetleneké 33 mandátum, a kalózoknak pedig mindössze 4 képviselői hely jutott.

Milos Zeman köztársasági elnök, akinek kulcsszerepe van a kormányalakítási tárgyalásokban, eddig nem nyilatkozott. Zeman korábban azt mondta, hogy kormányalakítási tárgyalásokkal az első körben a győztes pártot fogja megbízni. Hangsúlyozta: nem koalíciót, hanem pártot. Ez jelen esetben az ANO és Andrej Babis.

Zeman és Babis már vasárnap délben találkoznak. Az államfői iroda és a kormányfő egyaránt azt közölte, hogy Zeman szerdától kíván foglalkozni a választások eredményével és a kormányalakítással. Zemannak elég széles lehetőségei vannak a tárgyalásokon, mert a cseh alkotmány pontosan nem határozza meg, kit kell megbízni a kormányalakítással. A helyzetet bonyolítja, hogy az államfő több mint két hete betegállományban van, ennek konkrét okát nem hozták nyilvánosságra.

Még Václav Havel elnökségének idejéből való íratlan hagyomány, hogy az elnök előbb kormányalakítási tárgyalásokkal bíz meg valakit, csak ezt követően nevez ki új kormányfőt, akit konkrét kormányalakítással bíz meg.

Az eddigiek alapján valószínűsíthető, hogy először Andrej Babis kap kormányalakítási tárgyalásokra megbízatást. A negyedikként a képviselőházba került Közvetlen Demokrácia Pártja (SPD) 20 mandátummal rendelkezik, s vele az ANO mozgalom (72 mandátum) nem tud többségi kormányt alakítani. Babis többször is elmondta, hogy elsőként a Spolu koalíciót kívánja megszólítani, míg a kisebb jobboldali koalícióval nem akar tárgyalni. A sajtó szerint valószínűsíthető, hogy Babis megpróbálja a Spolu gerincét kitevő ODS-t megnyerni a kormányzati együttműködésre, az ODS vezetői ezt azonban határozottan kizárták.

Andrej Babis politikai pozícióját gyengítette, hogy az új parlamentbe már nem jutott be a cseh baloldal két nagy hagyományú pártja: a Cseh Szociáldemokrata Párt, illetve Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja. Az elmúlt választási időszakban éppen ez a két párt tette lehetővé, hogy a parlamentben kisebbségben lévő Babis négy évig kormányozzon.

A megoldás kulcsa az államfő kezében van.

Forrás: MTI

Címlapkép: Facebook

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

telegdilaci
Évek óta figyelem hogy ahova Orbán beteszi a lábát,választások előtt,hogy támogatásáról biztosítsa,a szövetségeseit,ott biztos hogy a haver veszít! igen nagy bukta a vége! hála Istennek visszafelé sülnek el a dolgok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.