Oroszországban immár negyedik hete növekszik az új koronavírusos fertőzések száma és ez a tendencia az ország mind a hét szövetségi körzetében folytatódik – jelentette ki Anna Popova orosz tisztifőorvos Moszkvában kedden, amikor a napi halálos áldozatok száma újabb országos csúcsot döntött, megközelítve az ezret.

Oroszországban már negyedik hete növekszik az új koronavírusos fertőzések száma

Fotó: Yuri KADOBNOV / AFP

Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője a koronavírus elleni küzdelem koordinációs tanácsa elnökségi ülésén elmondta, hogy az elmúlt héten az összes, új fertőzött 33 százalékát a főváros térségében és Szentpétervárom diagnosztizálták. Beszámolója szerint az esetszám az ország 85 régiója közül 77-ben növekszik.

A tisztifőorvos szerint 26 régióban a kulturális és szórakoztató rendezvényekre, 22-ben pedig az éttermekbe kizárólag QR-kóddal szabad bemenni. A járványhelyzet miatt 25 régióban 605 iskolát, 22 régióban pedig 117 óvodát zártak be.

Mihail Misusztyin miniszterelnök ugyanezen a tanácskozáson elmondta: eddig 43 millió embert, a lakosság csaknem egyharmadát oltották be teljes körűen. Kiemelte annak fontosságát, hogy felgyorsítsák az oltási kampány ütemét, amellyel kapcsolatban a Kreml szóvivője korábban többször is elégedetlenségét fejezte ki. A miniszterelnök közölte, hogy eddig 90 millió készletnyi oltóanyag került forgalomba.

Mihail Murasko egészségügyi miniszter beszámolója szerint a fertőzöttek száma az elmúlt héten országosan 16 százalékkal, 11 régióban pedig több, mint 30 százalékkal nőtt. Hozzátette, hogy az átoltottabb régiókban stabilabb a helyzet.

A tárcavezető elmondta, hogy az országban a Covid-19-páciensek ápolására létrehozott 255 ezer ágyból 235 ezer foglalt. Jelenleg mintegy 6100-an vannak lélegeztetőgépen. A miniszter szerint a fertőzöttek között egyre több a fiatal, a betegek 12-13 százaléka iskoláskorú gyerek.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.