Az erőszak ellen emelte fel szavát Ferenc pápa vasárnapi beszédében az utóbbi napokban a világ több pontján elkövetett terrorista támadások kapcsán.

Ferenc pápa szerint a terrorizmus mindenki számára vereséget jelent

Fotó: Alberto PIZZOLI / AFP

A katolikus egyházfő szokásos vasárnap déli beszéde után a Norvégiában, Afganisztánban és Nagy Britanniában elkövetett, számos halottat és sebesültet maguk után hagyó támadásokról szólt.

"Kérlek benneteket, térjetek le az erőszak útjáról, amely mindig a veszteseké, vereséget jelent mindenki számára. Ne felejtsük, hogy az erőszak erőszakot szül"

– jelentette ki Ferenc pápa.

A pápa terrorista támadásként említette a norvégiai Kongsbergben október 13-án elkövetett támadást, amelyben egy feltételezhetően iszlamista hátterű dán férfi íjával öt emberrel végzett. A londoni rendőrség terrorcselekménynek nyilvánította Sir David Amess brit parlamenti képviselő pénteki meggyilkolását, a politikust délkelet-angliai választókörzetében egy férfi szúrta meg többször késsel. Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára a dél-afganisztáni Kandahár legnagyobb síita mecsetében pénteken elkövetett pokolgépes merényletet, amelynek legalább 47 halottja és 70 sebesültje volt.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Namely
Akkor ne bomlaszd a Nyugatot az állandó talpnyaló beszédeiddel.
ómió
Akkor, már nem "elesett menekültpárti"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.