Pontos szabályozás van a mikéntre.

Új-Zélandon vasárnaptól legalizálták az aktív eutanáziát, a gyógyíthatatlan betegek így bizonyos feltételek mellett orvosi segítséggel vethetnek véget életüknek.

A kikötések között szerepel, hogy két orvos egybehangzó véleménye szerint a gyógyíthatatlan betegnek legfeljebb fél év maradt hátra az életéből, s ezért meg kell adni neki a lehetőséget arra, hogy teljes körű tájékoztatás mellett saját maga választhassa meg halála idejét.

Ebben az országban legalizálták az eutanáziát

Képünk illusztráció!
Fotó: 123RF.com

A vasárnap hatályba lépett törvény egy 2020. októberi népszavazásra nyúlik vissza, amelyen a szavazópolgárok 65,2 százaléka támogatta az aktív eutanázia bevezetését – írja a 444.hu.

A törvényt parlament elé terjesztő ACT párt szerint a szabályozás biztosítani fogja a halálos betegségben szenvedők számára a saját sorsukról való döntés jogát.

A wellingtoni egészségügyi minisztérium becslései szerint évente akár 950-en is lehetnek olyanok, akik kérvényezni fogják az eljárást, és azt mintegy 350 esetben engedélyezhetik. A jogszabály bírálói ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy az aktív eutanáziával az egészségügyi költségek csökkentése céljával visszaélhetnek, illetve mindez tovább rontja majd a maori őslakosok és az Új-Zélandhoz tartozó kis szigetek lakosainak hátrányos helyzetét. 

Forrás: 444.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.