Szerbiai Oknyomozó Újságírók Központja (Centra za istraživačko novinarstvo Srbije, CINS) 79 ellátóhelyhez fordult közérdekű adatigényléssel, hogy kiderítsék, milyen arányban vannak oltottak és oltatlanok a szerbiai kórházba került betegek és áldozatok között – írta meg a napi.

Milliárdokért vették Orbánék – kínai vakcinát kapott az áldozatok 85%-a, kijöttek a szerb eredmények
Kép: Pixabay

Magyarországon nincs hivatalos adat arra, hogy hány oltott és hány oltatlan került kórházba.

Mindössze annyit közölt a Nemzeti Népegészségügyi Központ az Átlátszó közadatigénylésére, hogy augusztus 1-je és október 31-e között koronavírussal megfertőződöttek közül hányan kaptak védőoltást.

Az összesítésben az intézmény csak azt nézte hányan vannak a fertőzöttek között, akik már legalább egy oltást kaptak – miközben a védettség biztos kialakulásához mind a két dózis szükséges a legtöbb vakcinatípusból.  Ám a szerbek 21 intézettől kaptak végül adatot, azonban azok egybehangzóan mutatják:

túlnyomó többségében oltatlanok kerülnek kórházba, náluk alakulnak ki a legsúlyosabb tünetek és esnek áldozatul a koronavírusnak.

A belgrádi Szerbiai Klinikai Központ Fertőző és Trópusi Betegségek Klinikája szeptember 9. óta rögzíti, hogy a kórházban fekvő koronavírussal fertőzött betegeket beoltották-e vagy sem. Szeptember 15-ig bezáróan kb. 50 covidos beteget vettek fel, akiknek a fele volt beoltva, többnyire Sinopharmmal.

Az Uzicei Közegészségügyi Intézet szerint a járásban az év elejétől július végéig valamivel kevesebb mint 2300 beteg került kórházba. Június végéig

509 ember halt bele a koronavírusba, ebből 15 személy volt beoltva – mindannyian Sinopharmot kaptak.

A Sabac-i Általános Kórház nem válaszolt a CINS megkeresésére, a Sabaci Közegészségügyi Intézet adatai szerint augusztus 18-tól október elejéig 51 beteg halt meg ebben a kórházban a járvány miatt

 33 oltatlan mellett 18 oltott esett áldozatul ebből 16 Sinopharmot kapott.

A Pozareváci Általános Kórházban év elejétől szeptember 15-ig az összes beteg körülbelül 25 százaléka volt beoltva, az időszakban bekövetkezett összes haláleset több mint 95 százaléka oltatlanokkal történt.

A szombori Dr. Radivoj Simonović Közkórház az év eleje óta ellenőrzi, hogy melyik beteg van beoltva és melyik nincs. A vírus következtében itt 207 ember halt meg, közülük mindössze 6 fő kapott valamilyen vakcinát, közülük 5-en a Sinopharmot, 1 ember pedig a Pfizert.

A Vajdasági Tüdőbetegségek Intézete március 10-e óta gyűjti az adatokat, ebből pedig az derül ki, hogy a 94 áldozatból 80 oltatlan volt,

16 viszont kapott immunizációt ebből 14 fő Sinopharmot.

A Ćuprija Általános Kórház adatai azt mutatják,

a 18 áldozatból 13 kapott a kínai készítményből, 3-an Pfizert vettek fel, 2 fő pedig Szputnyikot.

Forrás: napi.hu 
Címlapkép: Pixabay

84 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
a kínai vakcinával nem is hatátossága volt a cél!!! =)) Orbánék gennyesre keresték rajta magukat! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
a kínai vakcinával nem is hatátossága volt a cél!!! =)) Orbánék gennyesre keresték rajta magukat! =))
lusta
Azért még szenilis nem vagyok. Nem is olyan régen a lakáj média és a papagáj kommandó unos-untalan imételgette, Mao könnye milyen remek, hiszen a szerbek tömegével alkalmazzák. A magyar villámgyors engedélyezés egyik feltétele volt, ha uniós aspiráns már használja, akkor nem lehet akadály az uniós engedély hiánya.
justhpeter
Mit érdemel az a bűnös, aki ezt behozta azért, hogy a 60 év felettieknek beadassa, amivel magának extraprofitot könyvelhet el ?
emerencia
Azonnali hatállyal be kellene oltani a két Sinopharmmal+egy Pfizerrel oltakozott 60 felettieket míg még életben vannak!
human
Orbán hazaáruló és hazaáruló minden cinkosa!
Istenakinincsen
Dilettáns kormányra bízni egy világjárvány kezelését?...nem jó ötlet.
Egy dologhoz viszont nagyon értenek.Törvényesen lopni,extraprofitot termelni bármiből és bárkiből.Az ember csak addig számít amig leadja a szavazatot.:((
Nessy
@KisTehen: Továbbá leírta a gyártó, hogy 59 év felett nem is tesztelték, nem is ajánlják! Erre itthon kik kapták elsősorban? a 60 év felettiek! Talán ajánlatos lett volna elfogadni a gyártó javaslatait, nem pancser politikusokra bízni a döntéseket.
Málna
@Nessy: Kiknek volt a legnagyobb szükségük minél hamarabb az oltásra? Nem a 60 év felettieknek?
Nessy
@KisTehen: Nem! De a "vészhelyzeti felhasználás"azt is leírták, hogy minden ország saját költségére és felelősségére veheti meg. Vállalja egyáltalán valaki, hogy a gyártó ajánlása ellenére oltotta vele a "nem ajánlott korosztályt"?
Málna
@emerencia: 21:55 Azokat is be kell oltani még egyszer, akik nem Sinopharmot, hanem más vakcinát kaptak. Szerencsére ennek semmi akadálya.
Nessy
@Málna: Egy hét múlva, ahogy előre jelezték nagy adag Pfizzer érkezett! Amiből egyébként még volt raktáron, legalább is az akkori tájékoztatók szerint. Arra tárolták, hogy majd a második oltáshoz legyen. Addigra viszont kétszer is érkezett. Aztán már ajándékoztak el Pfizzert, Modernát bőven! Ami egyébként tisztességes dolog ! Segítsünk, ha tudunk!
Málna
@Nessy: Milyen egy hét múlva, Nessy? Hónapokig nem volt elég Pfizer. Valamikor május-júniusra lett annyi, hogy már mindenkinek jutott. Sokan köszönhetik az életüket a Sinopharmnak.
Málna
Naná, hogy a Sinopharmmal oltottak közül került ki a legtöbb áldozat, ha egyszer a lakosság zömét azzal oltották. Ha a többséget Pfizerrel oltották volna, akkor a Pfizer vezetné a listát.
kotos
Szerbiában március 7-ig 2.6 millió embert oltottak be, addig 1,5 millió Sinopharm érkezett, elkezdett jönni a Szputnyik (2 milliót rendeltek - és mindkettő, a kínai és az orosz gyártásáról is megegyeztek), érkezett némi Astra, február hónap végéig 120 – 150 ezer adag és valamennyi, 80-90 ezer (?) Pfizer. Utóbbi kettő inkább csak csepegett.
A kínaival nagyságrendekkel több embert oltottak be, mint Pfizerrel, mert az nem volt. Mit ad isten, ahol csak kínaival oltottak, az a néhány halott is kínait kapott. Meg az a kilencven akárhány százalék is, aki nem.
"a 18 áldozatból 13 kapott a kínai készítményből, 3-an Pfizert vettek fel, 2 fő pedig Szputnyikot." Ebből nekem inkább az jön le, hogy a legkevésbé hatékony a Pfizer, mert a kínait 21-30x többen kapták meg, de csak, jó 4x annyian haltak meg.
Amerikai adatokat érdekes módon nem szellőztetnek, mert ott mindenki amerikai vakcinát kapott és ezután aki meghalt, az 100%-ban amerikai vakcina "áldozata". Ott pl. Sinopharm után elhalálozottak esetszáma = 0!
Yoda69
orbant es a sleppet ezert IS el kell szamoltatni. Minimum életfogytig tarto buntetes dukal, ezrek halalat okozo jarvanykezelesert es hatastalan vakcina beadatasaert azok koreben, akiknel meg a gyarto is ellenjavalta.
simmering73
@Málna: 6 millió oltott van ebből 1 millió kapott Sinopharmot. Miről nyekeregsz?
Málna
@simmering73: Te miről nyekeregsz? Hétmillió az összlakosság, ennek talán a fele van beoltva.
kereső
@KisTehen: Nem engedélyezte. Nyilvántartásba vette- és ajánlotta a harmadik világbeli országoknak használatra. A WHO-nak nincs engedélyezési jogköre az az EMA-nak( az európai gyógyszerügynökség) van, és az országok hatóságainak- Magyarországon az NNK-nak.

Az ugye nem zavar, hogy gyakorlatilag a Sinopharm felhasználásával gyakorlatilag az ország 60+ évet betöltött lakosainak oltásával ,mi végeztük el a kinai elvtársak helyett a vakcina "klinikai vizsgálatát" ezen korosztályban. Mert Kina nem oltotta vele a 60 éven felülieket.Nem "kis tehén" vagy te, hanem egy tinó- amely , ha tanul, akkor még ökör is kehet.
emerencia
@Málna: tegnap 23:52 Igen, természetesen, szerintem is mindenkit megillett a megfelelő védettség.
Én viszont most annak az idősb társadalmi csoportnak a HIÁNYOS! védettségére szeretnék rávilágítani immár sokadszor, akiknek nem volt más választásuk ezért Sinopharmot kaptak. Orbán személyesen fenyegette meg a lakosságot, hogy aki nem fogadja el azt az oltást amit felkínálnak neki, mehet a sor végére! (Utólag kiderült, hogy a kormányban már tudták, hogy hatvan felett nem javasolt a Sinopharm de bűnös módon nem törődtek vele!)
A hozzátartozóm öregen, krónikus betegen úgy, hogy én nap mint nap idegen emberek közelségében dolgoztam és vihettem neki haza a ragályt, háziorvosa felajánlását a kínai vakcinára elfogatta. NEM VOLT MÁS VÁLASZTÁSA! (A orvosa azt állította, hogy legfeljebb december végére lesz mRNS vakcina számára.)
A Sinopharm oltások eredményeképpen nem lett elég védelme de a második után 4 hónappal kapott egy, azaz EGY darab Pfizert már több mint három hónappal ezelőtt! (Hurráááá!)
Ez azt jelenti, hogy most a hetvenes éveiben, krónikus betegen egy db., vagyis fél adag Pfizer „védi” az ő szervezetét ami aligha fogja megakadályozni a tragikus következményt, ha mégis megfertőződne a D variánssal. Nem jár neki több mRNS oltóanyag a hazájától ahol született és egy életet ledolgozva fizette az adókat és a járulékokat, most pedig még a szerény nyugellátásának 27 százalékát is a magyar világbajnok áfára költi.
Az orbáni hazug politika közben hangosan hőzöngve reklámozza, hogy mindenki felveheti az oltást. Remélem, érthető amit leírtam, nagyon sokan jártak így. Belinkelem erről a szakember véleményét, hogy bizonyítsam: ez nem az én személyes hisztim, itt emberéletekről van szó!
„Akik például először Sinopharmot kaptak, majd harmadszorra egy Pfizert, azokra a harmadik oltás potenciálisan úgy hat, mintha csak egy vakcinát kaptak volna, egyes esetekben annyira gyenge lehet a védettség. Ilyenkor mindenképpen ajánlatos még egy mRNS vakcina, tehát a negyedik dózis” Falus...
emerencia
Folytatás: @Málna: tegnap 22:52 Falus András immunológus véleménye
Nessy
@emerencia: Ne reménykedj! Ahol a politika dönt szakmai kérdésekbe, ott kő, kövön nem marad! "A szakértelem bolsevik huncutság!" (by Csurka I.)
Aki Én
@Málna: Mindig volt vakcina a kínai mellett, sosem volt olyan, hogy csak az van. Hogy a gazdád személyesen fogadta a reptéren, miközben a szintén érkező Pfizert meg sem említették, az egy dolog.
Ugye nem azt akarod mondani, hogy még mindig nem érted, miért?
Ráadásul a kínait már akkor erőltették, mikor nem volt róla elég infó. Ezt kifogásolta az ellenzék, ettől lettek ,,oltásellenesek". Ami megint csak óriási hazugság.
Olyan szomorú, hogy ennyire képtelenek vagytok gondolkodni, összerakni a képet.
Yoda69
@Málna: 23:59
Ez hülyeség. 2 het csuszassal jott a Pfizer, ami nem oszt nem szoroz a jarvany megfekezeseben. Azzal hogy behoztak Mao konnyet, csak megzavartak az embereket, es sokan e miatt feltek felvenni az oltast. Hab a tortan, hogy a kinai gyarto kifejezetten mondta hogy CSAK 60 ev alattiakat oltsanak vele, mert nincsenek teszt adatok, ami van az meg tobb mint riaszto. Erre orbanek nalunk szinte csak a 60 felettieket oltottak. Miert? Erre valaszolj!
emerencia
@Yoda69: Ment a propaganda ezerrel a nyáron, hogy van elég mRNS a raktárakban! Ekkor kértem, hogy a második AstraZeneca helyett kapjak Pfizert vagy Modernát úgy mint ahogy azt Németországban (pl.Merkel) lehetett kérni de megtagadta a háziorvos! Nem számított az életkorom és az egészségi állapotom sem. Nagyon sokunk számára nincs választás. A két kínait kapott védtelen hatvan felettieknek meg benyomtak egy darab Pfizert és kész. Ha nem elég nekik akkor így jártak. Vagy megmaradnak, ha megfertőződtek vagy nem. Jellemző az orbáni rendszerre, hogy aki egyszer rosszul jár (pl. mert kínait kapott) annak az egészsége később is legfeljebb egy gyerekadaggal lesz megvédve. Ha ez nem elég, akkor úgy járt. Belefér a világbajnok halálozási statisztikába!
Málna
@emerencia: Ha egyszer nem volt más, akkor miből akartatok válogatni? És volt választása, nemet is mondhatott volna a kínai vakcinára. Ezt mindenki eldönthette maga, hogy beadatja azt vagy vár a Pfizerre.
Málna
@Aki Én: Mindig volt ELÉG nyugati vakcina a kínai mellett? Hát ez a szomorú, hogy ezt nem fogjátok fel még mindig.
Málna
@Yoda69: És a két hét csúszással annyi Pfizer jött, hogy mindenkinek elég lett? Persze, hogy nem. És két hét nem számít a járványkezelésben? Nézd már meg, hány ember tud belehalni a vírusba két hét alatt! És mi volt a riasztó a tesztadatokban? Max. annyi, hogy kevés idős emberen tesztelték. Ennyi.
Aki Én
@Málna: Igen, mindig több volt raktáron, mint az éppen aktuális oltakozási kedv. Már akkor is bedőltetek az ócska, hazug propagandának.
Málna
@Aki Én: Hogy lett volna több? Hetente jött, osztották szét az uniós országok között. Miért kell hazudozni?
Aki Én
@Málna: Neked hazudnod sem kell, elég ha tájékozatlan vagy.
emerencia
@Málna: Volt mindig de esetleg, ha éppen akkor azokban a napokban nem, jött hamar egy-két héten belül. A focistáknak és egyéb életerős fiatal potentátoknak, protekciósoknak jutott így is, hamarabb mint az idősek többségének, sőt közülük sokan nem is álmodhattak a Pfizerről! Nem kellett volna azt hazudozni, hogy csak év végén lesz. Nekem pl. azt lódította a háziorvosom, hogy a fiataloknak csak év végére lesz mRNS. Ő akkor úgy gondolta, hogy 64 éves és három hónaposként még fiatal vagyok.
Peller Anikó
@Aki Én: Hazudnia kell, ezért kapja a fizetését.

@Malína: elolvastad a címet? A kínaiak nem ajánlották az idős korosztály oltását sinóval. Erre a geci bálványod dafke az időseket oltotta vele. Értük nem kár, sőt kifejezetten hasznos ha elhullanak. Spórolt rajta sok milliárdot havonta. Ennyivel is több van elbaszni.

Mit védesz rajta marharépa? Fel nem foghatod mennyit keresett a kínai vakcinán? Ez az egy cél vezérelte. Mivel most ugyanazt teszi, igyekezett berobbantani a járványt ismét. Sikerül neki.

Tavaly augusztusban le kellett volna zárni a határokat a hobbitúrizmus előtt. Nem tette.

Az idén is zárni kellett volna (ennél jobban) de ő tömegrendezvényeket gyárt, hadd hulljon a nép, majd hoz helyette románokat.
Néro
@Peller Anikó: kinait ukránt Gurevszkit...
Málna
@emerencia: Pontosan lehetett tudni már tavasszal is, hogy mikor mennyi Pfizert kapunk. Ki kellett volna várni. Ha nem lett volna a Sinopharm, akkor is várni kellett volna. Miért nem ezt tettétek, miért fogadtátok el a kínai vakcinát? Ez a ti döntésetek volt.
Málna
@Peller Anikó: Elolvastam a címet, már reagáltam is rá, próbáld meg értelmezni.
Semmi baj a kínaival, csak azért nem ajánlotta a gyártó, mert nem tesztelték elég emberen. Sokan ennek köszönhetik az életüket.
Málna
@Aki Én: A saját, hazug fantáziádból tájékozódsz. Szánalmas ez nagyon...
Aki Én
@Málna: orbán hülyére vesz titeket. Ti meg még imádjátok is érte. Szánalmas ez nagyon...
kereső
@Málna: Miről beszélsz "édeske"???
"A részletes eredményeket végül május végén tették közzé a vakcina fejlesztői, amiből kiderült, hogy a harmadik tesztfázis résztvevőinek 98,4 százaléka 60 évnél fiatalabb volt. (Olyan aránytalanságok mellett, mint hogy túlnyomó többségben férfiakat teszteltek, és kizárólag egészségesnek ítélt embereket.)

Nem véletlen, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is azt mondta májusban: a vakcina alapvetően rendben van, de nincs elég bizonyíték arra, hogy 60 év felett is hatásos, pláne, hogy krónikus betegeken is jól működik.

Július elejéig mégis 568 ezer 60 évnél idősebb embert oltottak be Magyarországon a kínai vakcinával. A fiatalabbak közül csak 485 ezret. Voltak olyan hetek, amikor szinte kizárólag időseket oltottak vele, főleg februárban és márciusban."

Védd csak a védhetetlent! Orbán jó akart lenni a kinai kommunista párt elvtársainál, és nem mellesleg néhány szúnyogcsődörös csókos zsebe is meg lett tömve.
Ez volt az ok, hogy visszamondta a másik mRnes vakcina, a Moderna felét- igy abból éppen csak csöpögött!!
Semmi nem indokolta a sinpoharmot/szputnyikot, hisze az ország teljesen le volt állva. És nem a kiemelt kádereket kellett volna oltani Pfizerrel első sorban. hanem a legveszélyeztetebbeket.
Málna
@kereső: Hát pont erről beszélek én is, kesergő, hogy nem volt elég tesztelés az idősebb korosztályban. Nem tudtad értelmezni? Pedig úgy emlékszem, többször is leírtam.
Azt sem fogjátok az életben megérteni, hogy a visszamondott vakcinákat csak mostanában kapnánk meg, amikor dugig vagyunk velük.
Ha semmi nem indokolta a Sinopharmot és a Szputnyikot, akkor miért adatták be maguknak az emberek? Simán tehettek volna úgy, mintha nem létezne és szépen várnak a nyugati vakcinákra. Mi volt olyan sürgős? Csak nem az, hogy kétséges védelem is jobb, mint a semmi?
Aki Én
@Peller Anikó: Semmi baj a kínaival, hallod?

,,Sinopharmos a legtöbb koronavírusban meghalt oltott beteg Szerbiában"

www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/sinopharm-oltas-korhaz-aldozat-statisztika-oltatlan-szerbai-cins.740036.html

www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/oltas-covid-jarvany-kinai-oltas-szerb.737328.html

@emerencia: Ti döntésetek, érted mit mond ez a némber?
A hazug, félretájékoztató, befolyásoló kormány-propagandáról meg ne is beszéljünk :)
Málna
@Aki Én: Elolvastad a linket, amit küldtél? Itt van belőle egy idézet: "Legtöbben a kínai Sinopharm védőoltást kapók közül betegedtek meg, de fontos, hogy ezt az oltást vették fel legtöbben Szerbiában." Hát nem érdekes?:-)
Aki Én
@Málna: De, qrva érdekes. Az qrva érdekes, hogy te mennyire buta vagy. Ez több mint szánalmas.

,, Számszerűsítve, a Pfizert felvevők 6,8 százaléka, az AstraZenecát kapók 8,3 százaléka, a Szputnyik V-vel oltottak 13,6 százaléka, illetve a Sinopharm oltását kapók 71,4 százaléka fertőződött meg a delta törzzsel."
Yoda69
@Málna: Nem a kerdesemre feleltel.
A riaszto az volt a kinai tesztadatokban, hogy ok lattak hogy nem nyujt vedettseget az esetek 80-90%-ban. Es ennek tdataban orbanek megis az idoseket oltottak a kinai lottyel. Erre felelj, mert te vagy a nagy fideSS-fan.
ómió
Mindenki ott vette, efftársak, ahol kapott és annyiért, amennyiért kapott! Még, ha az "efftársi oltáspártiságban" ezt másképp kell is hazudni!
Málna
@Aki Én: Elírták, rosszul fordították. Már akkor elmagyaráztam nektek, amikor megjelent ez a cikk. Úgy látszik, ezt is hiába. Add már össze a százalékokat. Drukkolok a megvilágosodásodért...:-)
Na jó, segítek egy kicsit. Nem a Pfizert felvevők 6,8 százaléka fertőződött meg, hanem a megfertőződött oltottak 6,8 százaléka kapott Pfizert. Na?:-)
Málna
@Yoda69: Dehogynem a kérdésedre válaszoltam. Több kommentben is, hányszor írjam még le, hogy nem volt elég nyugati vakcina, ezért kellett máshonnan is szerezni. Nem tudom, honnan veszed ezt a 80-90 százalékot, a Sinopharm is hetvenvalahány százalékos védettséget ad, igaz, 60 év felett ez az arány rosszabb. De a semminél több, akárhány százalékos is.
Aki Én
@Málna: jesszusom, ez a rángatózás beteges.
emerencia
@Málna: Amint azt leírtam, nekünk azt hazudták, hogy csak év végén lesz mRNS. Becsaptak, ezért nem volt választásunk de megnyugtatlak, egy tucat embert ismerek, akik jóval utánunk sem kaptak Pfizert hiába kérték pedig akkor már ezerrel ment az átverős hőzöngés, hogy lehet választani. Nyár közepén is kértem másodiknak a Pfizert, MEGTAGADTÁK! Hiába volt tele vele a raktár. Remélem, oltásügyben is lesz majd elszámoltatás mert emberéletek múlnak az ilyen embertelen "járványkezelésen".
Sámannus
Tesvírek előbb a kulisszák mögött lemutyizzuk mit pofázzon báááájeeeerzsóti, és csak ezután kérdezzük azorodzokat, és a kínai kamenyista pártot. A maffia teljesen ártatlan, hiszen ők csak apízt teszik zsebere, a hatékonyság nem rájok tartozik.
Málna
@Aki Én: Ennyi? Ebből most nem tudom, hogy mennyit fogtál fel. De mindegy is...
Málna
@emerencia: Ha nyár közepén kaptad a második oltást, akkor nyár elején kellett kapnod az elsőt. Akkor már bárki kaphatott Pfizert. Engem áprilisban arra küldött a háziorvosom, pedig bármit elfogadtam volna. Szóval ezt verd le a háziorvosodon. Bár igazából nem értem, mi bajod van, hiszen életben vagytok. Lehet, hogy a Sinopharmnak köszönhetően.
emerencia
@Málna: Bocsánat, hogy betartva a szabályokat vigyázunk magunkra, visszavonultan nagyrészt a lakásban bezárva telnek napjaink, nem vagyunk oltástagadók és még mindig élünk mert halálunkkal nem vagyunk hajlandók megspórolni az illiberális rezsimnek +két szerény nyugdíjat. Miután nem kaphattam mRNS-t, április elsején idősen, főállásban veszélyes helyen dolgozva végre felvehettem az első Astrát, június közepén pedig immár nyugdíjkorhatárt elért nyugdíjasként a második Astrát. (Kérésemet újra megtagadva Pfizer helyett amiből pedig volt bőven itt a városban.) Október 13-án végre, beadták az egy db. Pfizert harmadiknak. Sinopharm ügyben a legközelebbi hozzátartozómról van szó. Hiába görcsölsz, nem fogod tudni bebizonyítani, hogy MI választhattunk mert NEM! Sem időpontot, sem oltóanyagot! Legfeljebb annyit tehettünk volna, hogy egészen nyár végéig vagy még tovább az mRNS reményében nem fogadjuk el a kevésbé jó oltást de veszélyben voltunk, nem tehettünk mást elfogadtuk azt amit adtak. (Sőt, protekció híján még akkor sem biztos, hogy megkaptuk volna az mRNS-t.)
Hozzátartozóm az imént villámlátogatást tett a mellettünk lévő kispiacon, rajta kívül nem volt maszkban senki pedig sokan voltak. A boltban ugyanez. Amikor tőlem megtagadták az mRNS-t volt alkalmam sok emberrel beszélni. Volt akik életerősen, egészségesen hencegtek, hogy kaptak Pfizert protekcióval hiszen van elég de a silányabb oltásokat kell elhasználni.
Ezek után nem véletlen, hogy sok az oltástagadó, mások okkal vagy ok nélkül oltásügyben összevesztek a háziorvosukkal vagy röhögnek az egészen mindaddig míg az ő vagy valamelyik szerettük torkába nem nyomják a lélegeztető csövet. Rengeteg a hozzánk hasonló történet mely azt bizonyítja, hogy káosz jelleggel működik MAGYARORSZÁGON az oltások kiosztása. Ha ez nem lenne igaz, akkor a hozzátartozóm megkaphatná a két hatástalan Sinopharmja és az egy azaz egy Pfizere mellé minél hamarabb negyediknek az mRNS-t!!!
emerencia
@Málna: Ja, és még a háziorvos. Úgy alakult, hogy kettőnknek két orvosa van. Mind a kettő ugyanazzal riogatott. (Hogy csak év végén lesz mRNS) A háziorvosok saját vállalkozásban dolgoznak, államilag finanszírozva. Azt mondanak a betegnek amit akarnak, nincs tanú. Tök mindegy, hogy a város tele van-e a hőn áhított vakcinával.
Málna
@emerencia: Már megfigyeltem, hogy a pesszimista emberekkel mindig rossz dolgok történnek. (De ha nem, ők akkor is belelátják a rosszat.) Érdekes, hogy engem a háziorvosom április közepén Pfeizerre küldött, pedig nem tartozom a veszélyeztetett korosztályba és nem is kértem, hogy azt adjanak.
emerencia
@Málna: Tipikusan Orbánisztánra jellemző ez az oltástörténet. Besorolják az emberek egy részét a másodosztályba, nekik az a dolguk, hogy úgy csináljanak mintha a kiváltságosok vagy a jé, de érdekes, "szerencsések" közé tartoznának. Nekem és a hozzám hasonlóknak nagy tisztelettel kellene tekinteni mindenkire, aki kapott abból amiből mi nem. Vagyunk már egyre többen akik változtatást szeretnénk míg élünk mert nagyon elegünk van abból, hogy az élet számos területén hülyének nézzenek.
Pálinkafőző Rézüst
@emerencia: Donna Emerencia, minden szava igaz! Meghajlok Ön előtt... na de akkor úgy is maradok... :))))
Pálinkafőző Rézüst
Vajon mikor felel a kis lókupec tömeggyilkosság miatt???
Yoda69
@Málna: Boldogok az értelmi fogyatékosok :)
Málna
@Yoda69: Lehet, nem tudom. Te az vagy?
kulabombaafityiszre
Jó drága volt ez a kinai vakcina,de lagalább szar.
Dr. Proktor
@kulabombaafityiszre: Ezzel az erővel olcsó desztvízzel is lehetett volna oltani, de a fiziológiai sóoldat sem lett volna drágább választás...
Aki Én
@Málna: Mondtál egy akkora butaságot, hogy magad sem gondolhatod komolyan.
Gondold végig, talán rájössz egyedül.
Málna
@Aki Én: Dehogy mondtam. Már megint kezded a vergődést?
Aki Én
@Málna: Gondolkozz már. Ha úgy van ahogy mondod, az mennyivel szebb eredmény? Tényleg ennyire ostoba vagy? És ezzel érvelsz?
Málna
@Aki Én: Ennyire nem lehetsz hülye. Még rá is vezettelek.
Aki Én
@Málna: ...tényleg nem érted, mi?
Ha úgy van ahogy mondod, az mennyivel szebb eredmény?
simmering73
@Málna: Te a konyhában is ekkora hülye vagy? Összlakosság 9,8 millió. Beoltottak száma 6 003 414 (2021.11.16.). Hány elemit jártál ki te sötétség?
koronavirus.gov.hu/
Málna
@simmering73: Szerbiáról beszélünk. Komolyan azt is magyarázni kell már, hogy miről szól a cikk?
Málna
@Aki Én: Teljesen más eredmény. Össze sem lehet hasonlítani. Tényleg nem fogod fel?
Aki Én
@Málna: Melyik része nem érthető még mindig?
Az meg van, hogy bárhonnan nézed, a kínai a legszarabb, de a gazdád azt erőltette a milliárdos haszonért?
Jesszus baszki, rájöttél végre, hogy baromságot mondtál? Jön a ködösítés, mint mindig?
Amikor egy helyesírási hibára hívtad fel a figyelmem, mint lényegre egy történetben, de valójában az nem volt hiba, mert te tudtad rosszul, akkor azt hazudtad, hogy csak teszteltél. Az is szánalmas volt. Ez is az.
Elképesztő, hogy ti minden szart meg akartok magyarázni.
Málna
@Aki Én: Ködösítés? Én még mindig a témáról beszélek. Te terelsz már megint. Borzasztó ez pattogás, amit csinálsz. Nyilván kínodban, mert nem érted, hogy miről van szó.
gina
És hogy verték a mellüket hogy milyen jók, Brüsszel és a nyugat egy nagy sz@r de most kussolnak, ezt nehezen tudják Sorosra Gyurcsányra fogni a patkányok ///
gina
@Málna: Fidesz sarki vagy,, mindent ki tudsz magyarázni, de ha nincs már érvelés akkor kussoltok hányingerek vagytok, nyald a fenekét rzeknek a patkányoknak,, nem is tudom minek vgy itt menj a Demokarata oldalra csillag

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.