Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szerint "abszolút lehetséges", hogy országa segített a lengyel határon összegyűlt embereknek átjutni Lengyelországba és így az Európai Unió területére. Tagadta ugyanakkor, hogy ő hívta volna a bevándorlókat Fehéroroszországba.

Lukasenka elismerte a BBC-nek: "Lehet, hogy segítettük migránsok átjutását az EU-ba"
Fotó: president.gov.by/ru/media/photo

Lukasenka a BBC-nek adott Minszkben interjút, amelyből a brit közszolgálati médiatársaság péntek délután, még a teljes interjú műsorra tűzése előtt, néhány előzetes részletet közzétett.

Arra a kérdésre, hogy a fehérorosz erők segítették-e a határon összegyűltek átjutását Lengyelországba, az elnök a BBC moszkvai tudósítójának, Steve Rosenbergnek úgy fogalmazott, hogy "ez abszolút lehetséges". "Szlávok vagyunk. Van szívünk. Katonáink tudják, hogy a bevándorlók Németországba tartanak" – tette hozzá.

"Lehet, hogy valaki segített nekik. Én nem is fogok ezzel foglalkozni"

- mondja Lukasenka a BBC-interjúban.

"Megmondtam, hogy nem fogok bevándorlókat a határon feltartóztatni és ott tartani őket, és ha ezután is érkeznek, akkor sem fogom megállítani őket, mivel nem az én hazámba tartanak, hanem az önök országaiba" – idézi a BBC a fehérorosz elnököt.

Lukasenka hozzátette ugyanakkor, hogy nem ő hívta Fehéroroszországba a lengyel határon összegyűlt embereket, és nem is akarja, hogy átvonuljanak Fehéroroszországon.

A BBC-tudósító az interjúban felvetette, hogy a fehérorosz hatóságok békés tüntetőket bántalmaztak, és megpróbált lejátszani egy videófelvételt is, amelyen kínzások során szerzett sérülések nyomait viselő emberek hagyják el az egyik hírhedt minszki fogházat.

Lukasenka erre reagálva elismerte, hogy

"embereket vertek meg" a főváros Okresztina utcai fogházában. "De rendőröket is megvertek, és erről ön nem mutatott (videót)"

- tette hozzá a fehérorosz államfő.

Arra a felvetésre, hogy a fehérorosz hatóságok július óta 270 nem kormányzati szervezetet számoltak fel, megsemmisítve gyakorlatilag a civil társadalmat, Lukasenka azt válaszolta, hogy

"kiirtjuk a söpredéket, akiket önök (Nyugatról) finanszíroznak. Önök felháborodnak azon, hogy az önök összes szervezetét megsemmisítettük, az önök nem kormányzati szervezeteit, bármik legyenek is ezek, amelyeket önök pénzelnek"

- idézi a fehérorosz elnököt pénteki ismertetésében a BBC.

Forrás: MTI

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
orbán haverja,kell ennél többet mondani!?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@Rizikó: Jó ember!!! Te jöttél ide Merkel kancellárt emlegetve- én erre mondtam, hogy hozd ide a linket, vagy egy hiteles tudósitást- azután értelmezzük a kancellár szövegét. Most meg még mindig azzal, jössz, hogy az óvodás is tudja a szöveget.
Elhiszem- de, azt kértem/kérem hozzad a szöveget és értelmezzünk.Sokadszorra kérek csak ennyit. Vagy nincs olyan szöveg, ami az állitásodat igazolná, vagy értelmezési problémáid vannak a magyar nyelvű irott szöveggel. Melyik?
Rizikó
@kereső: Úgy látszik nem érted! Nem fogok semmit idehozni Merkellel kapcsolatban. A willkomenskulturt nem fogom sem neked sem másnak értelmezni, magyarázni, sem behivatkozni. Keresd meg, ha annyira izgat. A nyilvánvalót nem idézgetem!
kereső
@Rizikó: Unom elmagyarázni még egyszer , hogy mire kértelek. Majd akkor irj, ha megértetted.
Rizikó
@kereső: Majd akkor válaszolj, ha lesz mit mondanod!
kereső
@Rizikó: Jól van. Jó sakkoztunk. Már fel rúgtad az összes bábut, telex@rtad a táblát- jöhet a rikoltozás.
Rizikó
@kereső: Emlékeim szerint én nem sértegettelek! Rosszul tudom?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.