A gyanúsítottat elfogták, egyelőre nem tudni, hogy terrorcselekmény történt-e. Az incidensben legalább húszan megsérültek és többen meghaltak.

Az MTI nyomán a hvg.hu arról számolt be, hogy az Egyesült Államokban a Wisconsin állambeli Waukesha városában (Milwaukeetól 32 kilométerre nyugatra) egy személyautó hajtott egy karácsonyi felvonulás résztvevői közé helyi idő szerint vasárnap délután öt óra előtt. 

Autó hajtott Wisconsinban egy felvonulás résztvevői közé, sok a sérült, többen elhunytak

A háttérben, a ház mellett látható az az autó, amellyel a tömegbe gázolt a sofőrje.

Fotó, címlapkép: AFP/Eric Dunst

A helyi polgármester és a rendőrség azt közölte, hogy az esettel összefüggésben egy gyanúsítottat elfogtak. Dan Thompson helyi rendőrfőnök pontosan nem közölte, hogy hány haláleset történt az esettel összefüggésben, de azt elismerte, hogy voltak halálos áldozatok. 

A New York Times cikke szerint a wisconsini gyermekkórház szóvivője azt közölte, hogy náluk 15 személyt kezelnek, egy másik kórház (Aurora Medical Center) 13 sérültet lát el, közülük hárman vannak kritikus állapotban. Egy harmadik egészségügyi ellátóintézményben is vannak sérültek, ám pontos adatot a létszámról nem közöltek.

"A rendőrfőnök hangsúlyozta, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy az incidens terrorcselekménynek minősül-e. A történtek hátterét egyelőre homály fedi, így az a kérdés sem tisztázott, hogy az autót szándékosan vezették-e a tömegbe.

A tűzoltóság arról számolt be, hogy 11 felnőttet és 12 gyereket kellett kórházba szállítani.

Shawn Reilly polgármester a WITI hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy tudomása szerint már elhárult a veszély.

A helyi rendőrség megerősítette, hogy rendőrségi művelet van folyamatban, s felszólította a lakosokat, hogy kerüljék el a belvárost.

A CBS amerikai hírtelevízió regionális adója, a Channel 58 szemtanúkra hivatkozva közölte, hogy lövések is eldördültek"

- olvasható a hvg.hu cikkében.

A Twitteren több felvételen is látható (ezekből a Breaking911.com tett közzé többet cikkében), hogy egy piros színű utcai terepjáró hajtott bele a felvonulókba hátulról. Egy másik felvételen az látható, ahogy egy rendőrségi kordont áttörve hajt nagy sebességgel a terepjáró, amire a rendőrök tüzet is nyitottak. 

"Ahogy az épületek között sétáltunk, (...) láttuk az utcai terepjárót áthajtani padlógázzal a felvonulás útvonalán. Aztán hangos csattanást hallottunk és az elütött emberek fülsiketítő sírását és sikolyát" – idézi a cikk Angelito Tenorio, a közeli West Allis egyik városi tanácstagjának szavait. Megerősítette, hogy az elgázoltak között gyermekek is voltak.

A Twitteren több felvételen is látható volt, hogy a rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

Forrás: MTI via hvg.hu, nytimes.com, breaking911.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rizikó
Sokat kell még töprengeni, hogyan lehet a terrorcselekményből mentálisan sérült egyén elszigetelt akcóját kihozni.
Menjen még több migráns Amerikába.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.