Egyházi ének és egy kissé szatirikus dal mellé becsúszott egy kis punkzene is.

Sokakat meglepett, hogy a 16 évnyi kancellárság után leköszönő Angela Merkel milyen dalokat is választott a Großer Zapfenstreich-ra, azaz a katonai búcsúztatására – írta meg a Guardian cikke nyomán a 444.

Meglepő dalt választott Angela Merkel a búcsúztatására

Angela Merkel kancellár 2018 novemberében Helsinkiben az Európai Néppárt (EPP) kongresszusán

Fotó: wikipedia CC BY 2./European People's Party

A cikk szerint hagyomány, hogy a leköszönő kancellár három dalt választhat a búcsúztatására (amit katonai zenekar ad elő a tiszteletére), Merkel ebben nem is cselekedett semmi radikálisat. Elődei, mint Gerhard Schröder, vagy Helmut Kohl olyan dalokat választottak erre az alkalomra, mint Frank Sinatrától a My Way, vagy Beethoventől az Örömóda.

Az első dal egy népszerű egyházi himnusz (Großer Gott, wir loben Dich), ez nem is meglepő Merkeltől, hiszen lekészcsaládban nőtt fel. 

A második dal már egy kissé ironikusabb (Hildegard Knef: Für mich soll's rote Rosen regnen – "Értem vörös rózsáknak kellene záporozniuk) a 444 cikke szerint, hiszen ebben a dalban a lírai én arról énekel, ugyan bár meg kellene hunyászkodnia, és be kellene érnie azzal, ami van, ő azért mégis inkább nyerni akar. 

A harmadik dal az igazi meglepetés, Merkel ugyanis a hozzá hasonlóan egykor ugyanúgy Kelet-Németországban felnövő, majd Nyugat-Németországba szökő (és ott a punkszcéna meghatározó alakjává növő) Nina Hagen Du hast den Faberfilm vergessen című számát kérte, hogy játsszák el a búcsúztatóján (a dalt Hagen még Kelet-Németországban vette fel, ott lett ismert).

A cikk szerint ebben a dalban ugyan a lírai én arról dalol, hogy kedvese, Michael elfelejtette a színes fotófilmet elhozni, így a kirándulásukról csak fekete-fehér fényképek lesznek, amelyen nem látszik, hogy milyen szép volt. A dalban lévő fekete-fehér ugyanakkor utalás lehet a keletnémet élet szürkeségére, illetve a hiánygazdaságra (nem nagyon volt színes film elérhető ugyanis), míg a dalbeli Michael alkalmatlansága a Guardian cikke szerint finom kis odaszúrás lehet Merkeltől férfi politikustársai felé.

Forrás: theguardian.com, 444.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rizikó
Az Internacionálé jobban passzolt volna az eszmeiségéhez!
ómió
@Rizikó: Valahogy beleénekelve a Good bye Europe-ot is!
Ludas Matyi
inkabb azt kellett volna neki jatszani, hogy "elbasztuk, hat akkor elbasztuk."
De sebaj, ott vannak az uj miniszterek.
Barbock (diplomata hamisito, buta mint a segg) külügyminiszterin. Van min a Putinnak mulatnia.
Özdemir (dürge utalja a nemeteket) Agrar miniszter. Eleteben nem latott sem egy teheneszetet, sem egy farmot.
Claudia Roth (ferje török es utalja a nemeteket. 8 elemit vegezett ;-) Kultur miniszterin ;-))))
Szegyen, hogy osztogattak egymas között a miniszteri posztokat ezzel is erösitve a Grünök hatalmat.
Meg ki sem hirdettek az uj kormanyt maris emelkedtek a gaz es a fütöolaj arai 60 %-al!!!
Es a seggfej nep meg tapsol hozza.
Ha ezt latna a Nagy Vezir, sirna fajdalmaban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.