Négy teljesen immunizált oltott fertőződött meg az omikron nevű szupervariánssal Németországban, a betegek tünetei közepesen súlyosak – írja a Reuters, amelyet a Portfolio idéz.

Ijesztő hír érkezett Németországból: oltottak betegedtek meg közepesen súlyosan az omikronnal

Fotó: pixabay.com

Kis számú esetről van szó, messzemenő következtetéseket ebből nem érdemes levonni, de ez a tény is egy újabb adalék ahhoz a vizsgálat alatt lévő kérdéshez, hogy vajon az oltottak védelmén könnyebben áttör-e a szupervariáns.

Három fertőzött Dél-Afrikából tért haza egy üzleti útról, november 26-án és 27-én, a negyedik fertőzött az egyik visszatérő rokona – jelentette az egészségügyi hatóság baden-württembergi irodája.

Középsúlyos tünetnek azokat a tüneteket szokás hívni, melyekkel még otthoni körülmények között is „illik” megküzdeni, viszont ez már túlmutat az enyhe szinten, amikor csak kellemetlenségnek számít a betegség.

Forrás: portfolio.hu

Címlapkép: pixabay.com

85 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@Pálinkás Pál: Aha, nátha, amikor úgy érzed valami szaladgál a testedben, olyan fáradt vagy, hogy 5 percre nem tudsz felkelni, a vérnyomása felmegy...Nátha, igen. Szaglás, ízlés még mindig nem az igazi, pedig nem NÁTHÁS!! Érted? Nincs NÁTHA!! A Favi is segített szerintem hogy javuljon végre, nem véletlen vírus elleni gyógyszer.
Az oltottak meg az oltatlanok miatt halnak meg sok esetben, mert még beoltva sem bírja ki a szervezetük amit egy oltatlan beléjük lehel, de most legalább úgy néz ki, a járvány csúcspontján vagyunk, az örökítőanyag is csökkenni kezdett a vízben, talán csökkenni fognak a megbetegedések, főleg ,hogy most egyre többen oltatnak, és még lesznek ilyen oltási akciók a közeljövőben is. A debreceni haverom, akik keresztbe lenyelne téged, szintén jobban van már, már csak a szag és az ízlelése nem jött vissza, pedig ő sem volt NÁTHÁS!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Az oltatlanok hagynak időt a vírusnak alkalmazkodni, mutálódni és erősödni! Tessék beoltania magát minél többeknek!
kereső
@Pálinkás Pál: Ez az új variáns , amiről egyenlőre csak találgatások vannak- a WHO meg beszél össze-vissza.
Annyit már lehet tudni, hogy Dél-Afrikában nagyon sok a két éves, és azon aluli fertőzött gyermek a kórházakban.
Emmersson71
@Gazella: :D :D :D Szilaj Csikó :D
Óriásiii..köszi :)
kereső
@Gazella: Jézusom, mit olvasol Te? Ennyi baromságot!
K-2SO
Orbánék megint átverték az embereket, mert nem igaz, hogy csak az oltás elég.
A védekezés minden formájára szükség van, persze a legkevesebb lezárással, mert a gazdaság nem állhat le. De ezt jól kéne kommunikálni. Érdekes ehhez a fajta kommunikációhoz nem értene, csak mások sárral dobálásához, lejáratásához.

A hamis biztonságérzet keltésével, megint csak emberek egészségét, életét veszélyeztetik.
És nincs protokoll semmire. A negyedik hullámnál tartunk és még mindig csak ötletelnek össze-vissza és ugyanúgy, mint eddig, későn reagálnak mindene.
Pálinkás Pál
@Emmersson71: ostoba vagy...nézz utána miért mutálódnak a sars vírusok..
Aki Én
@kereső: tegyél rá krumplit, az kiszívja a vakcinát :)
Lapos föld és a többiek.
CsipkeRózsa
@kereső: 14:30

Felülnézetből nem látszik a lapos földet tartó négy elefánt.
CsipkeRózsa
@Aki Én: 14:10

Előző hozzászólásom neked szól.
Gauntlet
Zseniális.
ezen a jogcímen jöhet egy újabb vakcina, újabb két adaggal, amit természetesen meg kell ismételni.
az plusz négy adag
Rockxy
a hazugság:
"...teljesen immunizált oltott fertőződött meg "
tehát, nem teljesen.
Emmersson71
@CsipkeRózsa: Pláne, hogy teknőcök tartják..tini nindzsák :)
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Mert időt hagytok nekik :)
Pálinkás Pál
@Emmersson71: ja..mint az emberiség,immáron évszázadok óta..
Pálinkás Pál
@Aki Én: ezeket a konteókat...tegyél rá krumplit, meg egyéb baromságot ,ti oltottak terjesztitek..
Pálinkás Pál
@kereső: no..akkor ha nektek nem felel meg a " szilaj csikó ".. erről az ominózus esetről...
dailytelegraph.co.nz/covid-19/crisis-in-slovenia-whistleblower-nurse-says-politicians-receive-saline-instead-of-mrna-jab/ csak mert semminek nem néztek utána ,amit nem a covid náci megmondóemberek állítanak...
division
@Emmersson71: Gazella meg Pálinkás egy és ugyanazon személy, nem látod? Már mindketten a szilajpónit emlegetik mint hiteles hírforrást, még annyi esze sincs, hogy legalább eltérő stílusban írjon. Ne vedd komolyan őt (nem őket, mert egy személy).
division
@Pálinkás Pál: A tied mint első várható volt...Amúgy meg sosem fogod megérteni, hogy a tünetek súlyosságát akadályozzák meg elsősorban az oltások az arra fogékonyaknál? Már nejem is sokkal jobban van, ez nem így volt tavaly amikor még nem volt oltás. Az én ma megjött tesztem megint negatív, ahogy az volt tavaly is, úgy tűnik engem sem szeret ez a vírus (egyelőre).
division
@kereső: Egy AIDS - ben szenvedő férfinál alakult ki először a legújabb információk alapján, tehát egy alaposan legyengült szervezetben. Na most oltás nélkül még elég sok ember van, akiknek nem olyan erős az immunrendszerük, ezért is fontos továbbra is oltani. Abból sosem lehet kiindulni, hogy én erős vagyok mint az állat, úgysem kaphatom el. Engem is elkerült eddig, most is, nejemet ismét nem, de sosem biztos hogy ez így is lesz mindig.
Pálinkás Pál
@division: ezt mondd az oltott halottak hozzátartózóinak...örülök hogy a nejed kilábalt a náthából...
division
@Pálinkás Pál: Aha, nátha, amikor úgy érzed valami szaladgál a testedben, olyan fáradt vagy, hogy 5 percre nem tudsz felkelni, a vérnyomása felmegy...Nátha, igen. Szaglás, ízlés még mindig nem az igazi, pedig nem NÁTHÁS!! Érted? Nincs NÁTHA!! A Favi is segített szerintem hogy javuljon végre, nem véletlen vírus elleni gyógyszer.
Az oltottak meg az oltatlanok miatt halnak meg sok esetben, mert még beoltva sem bírja ki a szervezetük amit egy oltatlan beléjük lehel, de most legalább úgy néz ki, a járvány csúcspontján vagyunk, az örökítőanyag is csökkenni kezdett a vízben, talán csökkenni fognak a megbetegedések, főleg ,hogy most egyre többen oltatnak, és még lesznek ilyen oltási akciók a közeljövőben is. A debreceni haverom, akik keresztbe lenyelne téged, szintén jobban van már, már csak a szag és az ízlelése nem jött vissza, pedig ő sem volt NÁTHÁS!!
kereső
@Pálinkás Pál: Légy szives mutasd már meg, hogy egy náthának, egy influenzának milyen variánsait és azon belül hányféle mutációját ismerjük???
Istenakinincsen
Honnan lehet tudni mi történt "volna"egy oltottal,ha nem lett "volna"oltva és megfertőződik?Vagy forditva:
Honnan lehet tudni mi történt "volna"egy oltatlannal,ha be lett "volna" oltva és megfertőződik?
Az idő kerekét nem tudjuk visszaforgatni és két egyforma ember sincs,ezért nem bizonyitható minden kétséget kizáróan a:"Mi lett volna ha"
division
@Istenakinincsen: A tudományos kísérletekből, a laboratóriumi vizsgálatokból, a gyógyszerek, oltóanyagok teszteléseiből. Vaktesztek, biztosan ismered. Placebo nem placebo adása betegeknek, több hónapig tartó vizsgálatokkal.
Pálinkás Pál
@division: nem érdekel a duma-...az életben nem fogjátok abbahagyni...most végre figyelnek rátok...a hisztitek előtt a kutya nem hallott a kemenesiről, szlávikról..hogy a lódoktorokról ne is beszéljünk...csak egy kérdés...nézz utána, a világ három legnagyobb gyógyszerkonszernje miért nem szállt be ebbe az őrületbe...helyette beszállt a bointech..egy főleg étrendkiegészítőket gyártó cég, egy johnsson, ami kozmetikai főprofillal bír..nem furcsa?...ja, meg a pfizer...a microfos vezér leányvállalata...
division
@Pálinkás Pál: Én úgy látom, te nem hagyod abba. Majd amikor az emberiség legalább 80% - a át lesz oltva, és a vírus ugyanúgy pusztít, én el fogok hallgatni.
Pálinkás Pál
@kereső: felmész a netre wikipédia a te barátod-..kár volt megszólalnod...a flu az egyik legjobban mutálódó vírus..
kereső
@Pálinkás Pál: Légy szives válaszolj rendesen, nem a netet kérdeztem, hanem Téged. Egyébként sincs most kedvem "keresni".
Pálinkás Pál
@division: azt sosem érjük meg...ha a politikusok úgy akarják,már holnap nem lenne áldozat,... mert ismét a valódi halál ok kerülne a bizonyítványra..érdekes módon ,most hogy ilyen sok a "covid halott" naponta, illene emelkedni a napi halott számnak is, de az változatlanul kb 360, mint a " békeidőkben" ...ez hogy lehet, magyarázd már el...dúl a járvány, de nincs többlethalálozás???
Pálinkás Pál
@kereső: " Leggyakoribb kórokozója a rhinovírus,[5] de kétszáznál is többféle vírus okozhatja és néha bakteriális fertőzés is súlyosbíthatja a tüneteket."
hu.wikipedia.org/wiki/Megf%C3%A1z%C3%A1s
te nem tudsz keresni?..még úgy sem ha mondom?...látod a számot 200...és ez csak nátha
Istenakinincsen
@division: Milyen tudományos kisérlet az ahol a kiindulási alapanyag(jelen esetben az ember) nem ugyanolyan?Ez igy olyan hibával indul,amit a végén nem lehet kivonni.
Egyik csoport placebot kap a másik hatóanyagot...oké!A két csoport MÁS.
A placebo csoportban nem a másik csoport klónjai vannak!Nagy számok törvénye alapján is csak nagy jóindulattal értékelhető erőltetett statisztikák ezek.
Pálinkás Pál
@division: bocsánat tévedtem..a legújabb
Hungary Population Clock
Hungary Population (as of 12/1/2021) 9,622,842
Last UN Estimate (July 1, 2021) 9,634,164
Births per Day 247
Deaths per Day 337
Migrations per Day 16
Net Change per Day -74
Population Change Since Jan. 1 -24,790
337 halott naponta...kevesebb mint 3 éve, amikor még nem hisztiztetek
worldpopulationreview.com/countries/hungary-population
emerencia
@K-2SO: Ezzel kellene teleplakátolni az országot, hogy az emberek megértsék végre: mindenféle védelemre szükség van egyszerre mert az oltás nagyon fontos de önmagában nem elég! www.facebook.com/virologiapecs/photos/a.106975587548686/214504450129132/?type=3
K-2SO
@emerencia: Ez nagyon jó szemléltetés, de óriásplakátra valamilyen egyszerűsített verzió kéne.

Ez nekem is újdonság. Kíváncsi lennék, ha már hónapok óta, ilyen vagy ehhez hasonló módon érzékeltetnék az emberekkel, hogy ez nem játék, és ha a saját életükkel nem is törődnek, gondoljanak a szeretteikre, akik kínok között, a családjuktól elszakítva halnak meg, és nem Merkely, meg Győrfi béna arcával küldenének semmitmondó üzeneteket, akkor most hol tartanánk. Biztos, hogy nem itt!
kereső
@Pálinkás Pál: Na ez nem az a válasz volt, amire számitottam- hiszen Te vagy a fő virologus szakértő itt a propin, mig én csak egy érdeklődő vagyok- aki hisz a tudományban.
Na mit találtam a flu-ről: A B C D tipusa ismert, ezek közül a leggyakoribb A tipusu.Az A tipusnak eddig 12 mutációja ismert. Közös jellemzőjük , hogy Ritkán okoz pandémiát;[6] a 20. században három influenzapandémia ismeretes: a spanyolinfluenza 1918-ban (17-100 millió halál); az ázsiai influenza 1957-ben (kétmillió halál); és a hongkongi influenza 1968-ban (egymillió halál).[15][16][17] A WHO 2009-ben az új influenza A/H1N1 terjedését pandémiává nyilvánította.[18] Nemcsak az emberre veszélyes, hanem más fajokra is, mint disznókra, lovakra és szarvasmarhákra.
/megjegyzem, gyermekként átestem a hongkongin/.
A "nátha"- mivel leginkább bakteriális fertőzés az okozója- nem igazán hasonlitanám covidhoz- és nem okoz pandémiát.

Szóval miért is "nátha" a covid, ill. miért influenza???
Pálinkás Pál
@kereső: ugye viccelsz?...ekkora baromságot rég hallottam hogy a náthát baktérium okozza...az előbb már mondtam neked, nem kéne megszólalnod...
" Leggyakoribb kórokozója a rhinovírus,[5] de kétszáznál is többféle vírus okozhatja és néha bakteriális fertőzés is súlyosbíthatja a tüneteket." szövegértés?...VÍRUS okozza...a bakteriális fertőzés csak szövődmény...
kereső
@Pálinkás Pál: Amit a virus okoz- az enyhe, ha társul hozzá bakteriális fertőzés az okoz gyulladásokat az arc, homlok üregekben. Na, de az alapkérdésem az volt- milyen variánsai vannak a náthának, és milyen mutációi a variánsoknak? És ugyanezt kérdeztem az influenzáról is. Várom a választ .
division
@kereső: Nem kaphatsz olyasmire tudományos választ, amire nem lehet tudományos választ adni. A mantrákból meg szerintem már eleged van neked is.
Pálinkás Pál
@kereső: vazze, neked 200 fajta vírus nem elég...mellesleg a sars vírus az a náthafélék családjába tartozik, mit akarsz a fluval?..de ha nagyon érdekel 4 fajta flu vírus van..és még erre a négyre sem sikerült valamire való vakcinát kifejleszteni évtizedek alatt..miből gondoljátok hogy ez a covidra sikerült pár hónap alatt?..
division
@Istenakinincsen: Akkor klónoztasd magad, meg az összes embert akiket bevonnak a vizsgálatokba, ezt tudom tanácsolni már csak, jobbat nem tudok. Illetve igen, tényleg nem kellene bizonyos emberek hozzászólásaira reagálnom.
division
@Pálinkás Pál: "Mi is az a koronavírus?

A koronavírusok családjába tartozó vírusok embereket és állatokat egyaránt képesek megfertőzni. A jelenleg ismert hét humán koronavírus közül négy többnyire csak enyhe, náthaszerű tüneteket okoz, a súlyos akut légúti tünetegyüttest okozó koronavírus (SARS-CoV) és a Közel-Keleti légúti koronavírus (MERS-CoV) azonban rendkívül súlyos, akár életveszélyes kórképeket is előidézhet. A SARS-CoV 2003-ban okozott számos országra kiterjedő járványt, amelyet azonban a megfelelő járványügyi intézkedések hatására sikerült megfékezni. A jelenlegi világjárványért egy újonnan felfedezett koronavírus a felelős, amelynek hivatalos neve „súlyos akut légúti tünetegyüttest okozó koronavírus 2” (SARS-CoV-2), az általa okozott megbetegedés elnevezése pedig „koronavírus-betegség 2019,” röviden COVID-19. A koronavírusok általános jellemzője, hogy képesek állatról emberre terjedni. A szakemberek feltételezik, hogy a SARS-CoV-2 is állatokról terjedt át az emberre, a pontos forrást azonban egyelőre nem sikerült azonosítani. A SARS-CoV-2 igazoltan képes az emberről emberre történő terjedésre is."
Ezt meg olvasd el, hátha okosodsz egy keveset, bár úgyis reménytelen (itt megtudhatod azt is, miért kell évente oltani):
gyogyhirek.hu/rovidesen-megjelenhet-altalanos-evtizedekig-hatasos-influenza-elleni-oltas/
Istenakinincsen
@division:ma, 18:49
Látom mennyi mindent megértettél abból amit irtam.Nincs semmi baj,de ha nem érted akkor tényleg tök felesleges reagálnod.
division
@Gazella: Konteós barom vagy, pont mint ezek a börtönbe való sosem volt virológusok. Okádék banda. Állandóan más névvel jelentkeznek, mert a Youtube is tiltja őket. Gödénnyel együtt mindnek egy cellában lenne a helyük, veled együtt, meg mindenkivel akik képesek ezeket terjeszteni. Gyilkosok.
division
@Pálinkás Pál: tegnap, 16:46:
Ezzel a linkkel mindent elárultál magadról: Az egyik, hogy biztosan te vagy Gazella, ugyanis ő szintén ezt küldte el, csak ott még a szilajpóni oldalán, és te meg is említed itt, miszerint " ha ennek nem hiszünk" olvassuk el ezt.
A másik, hogy egyértelműen a konteós Gődény embere vagy, aki fizet neked azért, hogy hajnaltól itt kommentelj estig, mert ezt nem csinálja épeszű ember magától. Szóval már nem is annyira haragszom rád ezekért a mocskos fake hírekért, a pénz nagyúr, bár emberileg azért egy nagy nulla vagy.
division
@Emmersson71: @kereső: A youtube egyébként már lassan szedi le ezek videóit, ez a videó is fent volt egy darabig amit Gazella Pali felrakott - aztán amikor egy tard csoportban rákérdeztem a forrásra, a tag kapkodott, hogy hoppá, eltűnt a YT-ról a vidi, nem tudta nekem linkelni :-))
Rockxy
Tudom, hogy nem szabad beleszólnom a vitába. :)
De ugye van olyan, hogy oltás utáni egészségkárosodás.
Mit mondanak erre az oltáspártiak?
- Nem az oltás okozta!
Ez a helyzet nem egyszerű.
Mert ha az oltásnak van káros mellékhatása, az - mivel baromira nem vagyunk egyformák - jelentkezhet azonnal, néhány nappal később, néhány hónappal később, vagy akár évekkel később, mivelhogy a vakcina kísérleti (Mengele-féle) fázisban van.
Vagy: más embereknél nem jelentkezik semmilyen mellékhatás, mert...nem tudni miért.

Ennek belátásához elég a józan paraszti ész, nem kell orvosi egyetem és virológusi szakvégzettség.

Történt már ilyen, itt is lehet róla olvasni:
www.hazipatika.com/napi_egeszseg/orvosnal/cikkek/50_evesek_a_contergan-gyerekek/20071112070159
division
@Rockxy: "De ugye van olyan, hogy oltás utáni egészségkárosodás"
Gyógyszereknél is előfordulhat, sőt a cukortól is, bármilyen gyógynövénytől, cigitől, elhízástól, stb., mégsem foglalkozik vele senki. Most a covid oltás van napirenden.
"De ugye van olyan, hogy oltás utáni egészségkárosodás"
Na és olyan, hogy fertőzés utáni egészségkárosodás, netalán halál, olyan nincs? Hány ember halt meg eddig fertőzésektől az évtizedek során, és hányan az oltásoktól? Mengele említése olyan, mintha semmiben nem különböznél Palitól, vagy az ilyen szilajparaszt hírektől. Mengele "kezelése" azonnal hatott, ahogy egy védőoltás esetében is fél órán belül jelentkezik ha gond van. A mellékhatás nem keverendő össze az oltási reakciókkal, ami természetes, és elmúlik.
division
@Rockxy: A contergant meg idekeverni nem túl bölcs dolog. "A thalidomid azzal a ritka farmakológiai sajátsággal rendelkezett, hogy lényegében lehetetlen volt túladagolni. Laboratóriumi kísérletekben a terápiás dózis többszázszorosát is gond nélkül megúszták a próbának kitett rágcsálók. És igaz az is, hogy abban az időben a gyógyszertesztelés folyamatának egyszerűen nem képezte részét a lehetséges magzatkárosító hatások feltérképezése. Amikor tehát a Chemie Grünenthal és a tőle licencjogokat vásárló további 14 gyógyszercég az 1950-es évek végén már 46 országban forgalmazott thalidomid hatóanyagú termékeket, semmi okuk nem volt attól tartani, hogy ígéreteik egyszer a fejükre hullanak majd".
Ma már ilyen nem fordulhat elő.
Pálinkás Pál
@division: te ostoba állat, ha nyitott szemmel járnál a világban, nem kéne küldözgetni neked semmit...neked az érveléseiden is látszik hogy nulla vagy...valószínű te voltál az, akibe belerúgott mindenki már az iskolában is...masszív kisebbségi érzés alakult ki benned..most itt próbálod kompenzálni..mert itt végre figyel rád valaki../ hogy kik, azt most ne firtassuk../..te vagy az, aki életképtelen, ha nem mondják meg mit csináljon, akkor egy spájzban éhenhalna...
Rizikó
Eddig nincs újdonság! Épp ezt is mondták. Oltottan megbetegedhetsz, de nem annyira súlyosan, mint oltatlanul.
kereső
@Gazella: tegnap 20:01 Tényleg ne fárassz már ilyen szilajlovas marhaságokkal.Hat általánossal is ki kéne , hogy üsse a szemedet- mekkora baromságokat hordanak össze. Irtam már, én hiszek a tudományban.
kereső
@Pálinkás Pál: Ott fent irtam, hogy a "flu"-nak négy variánsa ismert 2018-as felfedezése óta. A négy variáns közül az A tipusu a leggyakoribb fertőzés okozója. Ennek 2018 óta 12 mutációját azonositották, amelyek a mai napig okozták az éppen aktuális éveben a járvánjyokat- DE! nem pandémiát.
Amire ki akartam lyukadni, az az, hogy érzékeltessem Veled, miért nem értünk egyet alapvetően a covid19 megitélésében. Két év alatt produkált 3 variánst- amelyek mindegyike fertőzőbb az előzőnél. (flu ra nem jellemző, náthára meg még úgy sem). Minden C19 variánsnak több mutációja van- ennek a legutóbbinak, már az azonositás pillanatában egyszerre 32/a britek újabban azt mondják, hogy 50/. Mortalitása messze meghaladja a flu világjárványokért- kivéve a spanyol-t, de abban közrejátszik szerintem a 1.vh is..

Annyit még,hogy gyakorlatilag nem okozott 1968 után pandémiát az A, az a vakcinálásnak köszönhető, valamint talán annak is, hogy Ázsiában gyakorlatilag ismeretlenné vált az influenza, pusztán a maszk hordásnak köszönhetően.Tavaly nálunk is eltűnt teljesen- hordtuk a maszkot kötelezően a szabadban is.
Te jössz, cáfolj- de, ha kérhetném, ne szilajcsikóval.
Pálinkás Pál
@kereső: nos...az influenza eltűnésének két oka van..mivel volt a kötelező karantén,meg egyéb marhaságok, az emberek egész egyszerűen nem mentek el az orvoshoz..aki meg elment ,azt nagy eséllyel covidosnak minősítették, mert abból nem lehetett baj, elvégre mostanában csak a covid létezik, a többi betegség mintha nem is lenne,igaz??mellesleg a tavalyi maszkhordás, meg lezárások hatástalanságát fényesen bizonyítják az adatok, nagyjából semmi köze nem volt a járvány alakulásához, ahogy a flu járványokat sem tudta sosem befolyásolni érdemben az emberiség..
kereső
@Pálinkás Pál: Érdekes amit mondasz, már csak azért is, mert most szeptrember végétől kezdve az orvosi rendelők és a telefonos távgyógyitás tele van felső léguti panaszokkal jelentkezőkkel- akik nem covidosok. Mostanra kissé csökkent a számuk, mert ugye van az a hülye "pofakapca", amit beltéren és a tömegközlekedésben hordani kell. De semmiféle összefüggés nincs a kettő között- szerinted. Komolyan mondom Te annyira elvakultan tagadsz mindent, azt is ami bizonyitott tény(Ázsiában nem ismerik a flut gyakorlatilag, mert a téli hónapokban maszkot hordanak).Cáfoltot nem hoztál sermmire, magyarázatot nem adtál semmire- innentől nem is olvaslak.
Pálinkás Pál
@kereső: te igen hülye vagy..leszarom én hogy olvasol vagy nem...és tudod,inkább tüsszögök kicsit évente ,mint pofakapcába járjak, aki nem akar náthát, az hordja, eddig is lehetett, mocskos állatok vagytok a " kötelezővé" tételével...minden erőszakos rendelkezés ez ügyben kiüti nálam a biztosítékot... remélem nálam sokkal nagyobb hatalmú embereknél is, akik tenni is tudnak ellene...
division
@Pálinkás Pál: Ritka egy agresszív állat vagy, és mérhetetlenül sötét is, mint általában a konteósok. Aki elhiszi azt, hogy számozzák a vakcinákat és így ölnek vele ott azért komoly gondok vannak, vagy csak le van fizetve, pont mint az a "hiteles" szlovén főnővér. Nagy selejt vagy komám.
Pálinkás Pál
@division: te mit ugatsz nekem?..ki szólt hozzád?...leszarlak titeket magasról...
division
@Pálinkás Pál: ""A társadalmi önszerveződés honlapja", "sátáni színjáték", "KILL SHOT kódszám" " Már csak röhög rajtad az ember Gazella Pali, holott elég veszélyesek vagytok. Én akarom magamra felhívni a figyelmet? Ki a tököm bizonygatja itt reggeltől estig a konteós marhaságait nap mint nap? Ki alpáriaskodik itt mindenkivel? Téged rugdostak szerintem az iskolában, attól lettél ennyire nem normális, nem vitted semmire, most meg kapod a pénzt a szilajpónitól:-))))
Pálinkás Pál
@division: nagy tévedésben vagy szaros...nyüszíteni fogsz ha ne adj isten kitör valami balhé...gyáva
division
@Pálinkás Pál: Nem veszlek már komolyan, belebuktál ebbe az egészbe. Alig áll itt már veled szóba valaki, azok sem sokáig. Most kezdődik a kormányinfó, inkább figyeld.
Pálinkás Pál
@division: mit nézzek rajta hülye, engem nem érint...
Jozefina
Szerintem a cikk címe az ilyesztő és félrevezető!!!
division
@Pálinkás Pál: Tudom, a 4 fal között mások által pénzelve a hülyeségeidet jól elvagy:-))
Pálinkás Pál
@division: na mi van húgyagyú...mi újat böfögött a gulyásköcsög ami érintene?..
division
@Pálinkás Pál: Egyelőre semmi extrát agresszív, alpári, személyeskedő barátom:-) A kötelező oltást nyilván nem merik meghozni a választások előtt, a 3. oltáshoz köthető védettségiről meg még nem döntöttek, de annak nagy esélye van. Az 5-11 évesek oltása volt még, más nem. Nyihahahahaha!!!
Nyírfa
@division: @Pálinkás Pál: Hajmeresztő ez a stílus, ahogyan beszéltek egymással. Egyiktek sem különb másiknál.
division
@Nyírfa: Azért van különbség. Nem én kezdem, ő akarja állandóan bizonyítani a szilajcsikó.hu hitelességét, és minden áldott nap minden kommentben szidalmazza azokat, akik a tudományban hisznek, netalán abban is dolgoznak. Fizetett provokátor több néven. Tudod én hozzá sem szólnék ha netalán a politikáról hadoválna itt állandóan, már az nem tud érdekelni, de itt emberéletekről megy a vita, és az egészen más.
Rockxy
@division: A materialista tudomány biomechanikus gépként kezeli az embert.
Vegyszerekkel próbálja helyrepofozni azt, ami elromlott "benne".
Méghozzá úgy, hogy nem az okot kezeli, hanem a tünetet próbálja elnyomni és van úgy, hogy "sikerrel".
Ez, a siker hiánya akkor látszik, amikor a nyavalya "kiújul".
De nem újul, hanem a betegség gyökere bennmaradt az emberben.

És akkor: az életmentő, azonnali beavatkozást igénylő esetekhez vannak olyan gyógyszernek nevezett vegyszerek, amelyek valóban hatásosak és nélkülözhetetlenek, mert nélkülük gyorsan meghalna az ember. Ilyenek a szív, a fájdalom csillapító és egyéb készítmények.
Tehát részemről szó sincs gyógyszer ellenességéről!
Egyébként az életmentő gyógyszerek is csak a tüneteket nyomják el, de maga a betegség megmarad.
Volt szerencsém látni a néhai feleségemet, mikor kapkodva pumpálta magába a nitromint nevű valamit. Az életét akkor épen megmentette, de végül 45 évesen végleg itt hagyott, mert a keringési rendszere nem gyógyult meg.

Túl sok embert láttam - szó szerint: láttam, ott voltam mellette - meghalni, akiket a modern orvostudomány nem tudott megmenteni, mert nem látta az EMBER-t.
Hogy mit jelent az EMBER az itt most túl hosszú lenne...

Kontergán=vegyszer
Mai vakcina=vegyszer
Ezt írtad: "Ma már ilyen nem fordulhat elő."
Sajnos előfordul, "az egész világon gyógyszerkísérlet zajlik" (Szlávik).

És miért is kellene hinni a tudománynak?
Annak a tudománynak, aminek nálunk az egyik fő képviselője, Merkely professzor, egyetemi rektor jóslatokba bocsátkozik, de téved, marhaságokat nyilatkozik, amit még te is elutasítasz, Rusvai doki "sacc per kábé" adatokat mond, két oltás után nem akar harmadikat, aztán mégis beoltatja magát, Szlávik doki mondása: miután mindenkit beoltottak, akkor fog kiderülni, hogy ez mennyire jó.
A rosszat nem említette.
Továbbá:
Oltani kell a gyerekeket, de a sajátját nem oltaná be.
Oltást két év alatt már ki lehet fejleszteni.
Majd később: oltást létre lehet...
Rockxy
@division: Majd később: oltást létre lehet hozni egy év alatt.

Mindenki úgy viszonyul minden helyzethez, ahogyan az információkat kapja róla.
De vannak akik feltétel nélkül elfogadják, készre gyártottnak gondolják az infót.
És vannak, akik kérdeznek.
És itt van egy lépcső, amiben nagyot lehet bukni.
Mert kérdezni tudni kell.
Nyírfa
@Rockxy: A lényegről beszélsz. Köszönöm. És igen, kérdezni tudni kell, ezen áll és bukik ugyanis a válasz iránya, minősége.
Istenakinincsen
@Rockxy: Politikusok által vezérelt sötétben tapogatózó "virológusok" és agymosott megvezetett emberek.
Miért ütköznek kőfalakba akik ki akarják deriteni az igazságot?Hogy van az hogy csak kb négy "tudós virológus"nyilatkozik és az ő nyilatkozataik is tele vannak ellentmondásokkal?
Jó lenne tisztán látni a valóságot,de ez nyilván sci-fi a mai világban.
Rockxy
@division: Most csak egyet kérdezek, talán válaszolsz rá.
Korábban is kérdeztem már, de azóta sem kaptam választ:
2015-ben és 2017-ben a nagy influenza járványok idején miért nem akarták megmenteni a politikusok a magyar embereket?
A net (egyelőre) nem felejt:
www.hazipatika.com/napi_egeszseg/natha_influenza/cikkek/influenza_rengeteg_a_halalos_aldozat/20170508141053
Rockxy
@division: Erre nem kell hogy válaszolj, de talán megfogalmazódik benned néhány kérdés:
Nem én írtam.

"TISZTELT KORMÁNY!
Miközben a vérellátó szolgálat arra kéri az embereket, akik átestek a fertőzésen, hogy adjanak vérplazmát, aközben ezekből az emberekből sokakat, közszférában dolgozókat, ki fognak dobni a munkahelyeikről.

Ugyanis üzemorvosok szégyenteljes sokasága nem hajlandó kiállítani az aktív fertőzötteknek, vagy a három hónapon belül a fertőzésen átesetteknek, vagy a védettségi kártyával rendelkezőknek a szakmai szabályok ellenére sem, hogy nem kell őket beoltani.

AZ OLTATLANOK VÉRE TEHÁT KELL, DE FIZETÉST NEM FOGNAK KAPNI, ÁLLÁSUK NEM LESZ.
Csodálkoznak azon kedves kormány, hogy ennyi ember gyűlöli magukat?"
division
@Rockxy: Egy két hónap alatt lezajlott járványról írsz, nem jöttek újabb mutációk meg hasonlók. Itt azért más a helyzet jelenleg. A covid egyfolytában jelen van, változik, mutálódik, nem látni hol a vége.
Rockxy
@division: Azért nem volt fontos a magyar emberek élete, mert rövid járvány volt, és nem volt világra szóló? Ez milyen logika?

"...a két idei téli hónapban néhány fő híján elérte a 27 ezret idehaza a halottak száma, szemben a 2016 elején regisztrált 22,3 ezerrel. Az új évezredben most volt a legmagasabb az első kéthavi mortalitási érték."

Itt van a link megint, de lehet, a házipatika hazudik?
www.hazipatika.com/napi_egeszseg/natha_influenza/cikkek/influenza_rengeteg_a_halalos_aldozat/20170508141053

Továbbra is áll a kérdés, miért nem akarták megmenteni a politikusok a magyar embereket 15-ben és 17-ben?
Miért nem pánikolt a média? Túl kevés volt a halott?
Több volt rövid idő alatt, mint a kovidnál egy év alatt!
Szóval nem a vírusról van szó, nem a mutánsokról, hanem az emberek éltéről!
Nyunyóka-féle elemzés:
veoh.com/watch/v142087173NrpDG6Eh
division
@Rockxy: Egy influenza esetében mindenki tudja, hogy évente egyszer jön, majd megy. Mégis, mit szerettél volna tenni ellene? Arra meg főként kíváncsi lennék, hányan oltatták be magukat előtte akik belehaltak? Sajnos a mai napig félvállról veszi az influenzát az emberek zöme.
Rockxy
@division: Szerintem hagyjuk ezt.
Még talán annyit, hogy nemcsak az influenzát veszik félvállról, hanem lesz@rják azt is, aki az egészségtudatos életmódról beszél nekik.
Azért tudom, mert engem is...
ilyeneket mondanak:
- Nincs nekem időm ilyesmire!
- Sok pénzbe kerül!

De aztán betegség esetén tolják a pénzt a dokinak, a betegség az nem kerül sokba, csak piszkosul kellemetlen.
No! :)
Áldás, békesség, jólét!
division
@Rockxy: Az egészséges életmódra törekvés egy nagyon jó dolog, segíthet a cukorbetegség, szív problémák, elhízás, stb. megelőzésében, kivéve ha genetikailag nem öröklöd, mint. pl. amikor a 8 éves kisgyerek cukorbeteg lesz, vagy leukémiás, vagy mondjuk fiatal felnőttként meccs közben meghalsz. Módjával bármit lehet, a túlzásokat kell kerülni. Ellenben a vírus tesz arra, hogy te ettél e sült kolbászt előző nap vagy sem, vettél e be C vitamint az elmúlt hónapokban vagy D vitamint. Emlékszel? Pestis, fekete himlő...Csinálhattál volna te bármit. Ne essünk túlzásokba amikor az egészséges életmódról van szó, mert nagyobb tolvajokat ritkán látni mint a gyógynövény forgalmazók. Drága a gyógyszer? Tudod te, mennyibe kerül egy kutatás, engedélyeztetés? Dollár milliókba, aztán meg szinte ingyen kapod a szert. Gyógynövények? Minimális ráfordítás, elég egy OÉTI engedély fillérekért, majd adják egy dobozzal a terméket havi adagban 20 ezerért. Tényleg hagyjuk a témát . Béke:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.