Egy hotelszobában buktak le. 

Egy olasz orvos átvert másfél tucat nőt: vakcina helyett szexszel "oltotta be" őket

Fotó: Pixabay

A Le Iene című tényfeltáró tévéműsor stábja Bari egyik hotelszobájában fülelte le Giovanni Miniellót, aki azt állította, hogy szexszel át tudja adni a saját szervezetében termelődő ellenanyagot, így az oltástól ódzkodó nőket meg tudja gyógyítani. Többen el is hitték neki.

Itt lehet megnézni fotókat a lebukásról!

A tévéseknek és a La Republica című napilapnak a doktor egy korábbi páciense hívta fel a figyelmét az átverésre. Neki azt mondta az orvos, hogy a méhnyakán a HPV-fertőzés nyomait látja, de azt meg tudja gyógyítani egy sajátos módszerrel, ami már több nőnél is bevált, mégpedig szexszel.

A tévések felbéreltek egy színésznőt, aki ügyfélnek adta ki magát, és bekamerázva, bemikrofonozva jelent meg a hotelszobában, ahol hasonló „kezelést” ígért neki Miniello. Kiderült, hogy az orvos a péniszét a Varázsfuvolának, illetve a Péniszek Pió Atyájának nevezi.

Amikor a színésznő megkérdezte, hogy nem fognak-e védekezni, az orvos közölte, hogy úgy nem tudná átadni a nőnek a szervezetében termelődő antitesteket.

A műsorvezető és a stáb akkor lépett be a szobába, amikor épp befeküdt az ágyba az orvos és a színész.

Miniellót a rendőrség az adás után nem sokkal letartóztatta két nővel szembeni szexuális visszaélések vádjával. Az adás hatására még 15 nő jelentkezett, hogy ők is áldozatai lettek a sajátos gyógymódnak. 

Forrás: 444.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Én kétszer is voltam, mindkét alkalommal volt ott néhány csinos oltócsaj. De egyik se mondta, hogy ezt így is lehet.
Háááát, a hazai egészségügy valóban gyerekcipőben jár.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Rizikó
Az biztos, hogy nem a tudományos munkásság alapján választott a doki!
namihami
A covidra még nincsenek ktatási adatok, de az már biztos, hogy hülyeség ellen ez a fajta ""kezelés"" biztosan nem hatásos. De legalább a doki élvezte a betegek ""kúrálását"".
Yoda69
Mégis mi a vad? A doki elmondta, hogy szex-szel fogja kezelni a pacienseket, akik ezt elfogadtak. Erőszak nem volt, pénzt sem fizettek neki. Es egy jó dugás eletet is menthet. :)
Emmersson71
@Yoda69: Talán az, hogy az orvos-páciens közötti kapcsolat tiltott, mert etikátlan. És persze átverés. Még akkor is, ha tényleg idiótának kell ahhoz lenni, hogy ezt benyalja valaki :)
namihami
Én kétszer is voltam, mindkét alkalommal volt ott néhány csinos oltócsaj. De egyik se mondta, hogy ezt így is lehet.
Háááát, a hazai egészségügy valóban gyerekcipőben jár.
csak úgy....
hasonló adottságokkal rendelkezö doktornöt keresek! :)
ESCOBAR
18 nő... másfél tucat... hát mondjuk szerényen NAIV! Doktor bácsit meg ki kéne tüntetni! Ha nem is Covid ellen, de beoltotta őket!!! Valószínű, hiányt szenvedtek...
namihami
@ESCOBAR: Vagy csak nagyon védettek akartak lenni! A férj, barát ""széruma"" már nem adott elegendő ellenanyagot!
Szingli betegek regisztráció nélkül is!
namihami
@ESCOBAR: És, megfelelő álláshírdetés esetén, mennyi felcser jelentkezett volna még a doki mellé, segédmunkásnak!
134.bátor
A nők valószínűleg fideszesek voltak. Agyi kapacitásukat tekintve..
Emmersson71
@namihami: Lehet, hogy a Szilaj CsikLóról tájékozódtak :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.