A vasárnap reggel óta tartó intenzív havazás délutánra jelentősen megnehezítette a közlekedést Szerbiában, az ország több területén is áramkimaradásról számoltak be.

Intenzív havazás van Szerbiában, leállt a közlekedés

Fotó: Sasa Djordjevic / AFP

Nyugat-Szerbia nagy részén hosszabb áramkimaradások voltak vasárnap, néhány településen estére sem állt helyre az áramszolgáltatás.

Az ország autópályáin a havazás és a jegesedés okozott fennakadást, a hókotrók a takarítás mellett az árokba vagy az út szélére sodródott nagyobb járművek mentésében is segítettek. A rossz látási és útviszonyok miatt a hatóságok arra kérték az embereket, csak az induljon útnak, aki nem tudja utazását elhalasztani.

Belgrádban a tömegközlekedés is akadozott, több autóbuszjárat útvonalát módosították, mert a hó több utcát is eltorlaszolt. A helyi sajtó beszámolói szerint fák rogytak meg a hótakaró alatt, a kidőlt fák több esetben is járműveket károsítottak meg.

A Nikola Tesla belgrádi nemzetközi repülőtéren a rossz időjárási viszonyok miatt a nap folyamán több órás késések is voltak, a tájékoztatás szerint azonban folyamatos a járatok indulása, egyik járatot sem kellett törölni.

Az időjárásjelentések szerint a havazás a jövő hét közepéig tarthat Szerbiában.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.