Varsóban indított a frissen kinevezett német kancellár.

Vasárnap Varsóba utazott Olaf Scholz új német kancellár, ahol Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel tartott közös értekezletet – írta meg a 444 az MTI híre nyomán. 

Scholz a közös sajtóértekezleten arról beszélt, Európa nem engedi meg Ukrajna területi egységének megsértését, és azt is kiemelte, hogy ezt az uniós tagállamoknak egységesen kell egyértelművé tenniük. 

Olaf Scholz német kancellár szerint Európa nem engedi meg Ukrajna területi egységének megsértését

Olaf Scholz német kancellár és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök Varsóban 2021. december 12-én.

Fotó, címlapkép: AFP/Janek Skarzynski

Scholz a jelenleg az orosz-ukrán határon fennálló helyzet kapcsán a diplomáciai eszközök mozgósítását javasolta, ehhez a 2014-es ukrán válság kirobbanása után kialakított normandiai négyek csoportját javasolta (francia, német, urkán és orosz résztvevői vannak e csoportnak). Azt is kijelentette, hogy nyilvánvalóvá kell tenni az uniós tagországok közös álláspontját, miszerint nem értenek egyet olyan lépésekkel, amelyek egy ország területi épségét veszélyztetik.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő Ukrajna kapcsán megemlítette az orosz és német projektként megépült Északi Áramlat-2 gázvezeték kérdéskörét, és azt nyilatkozta, hogy az EU keleti részén fekvő államok mellett Ukrajnát is nehéz (energiabiztonsági) helyzetbe hozza a beruházás. Hozzátette, figyelmeztette Scholzot a projekt kockázataira, hogy a gázvezeték üzembe helyezése destabilizálja az EU s a NATO keleti szárnyát. Ukrajna helyzetét súlyosbítaná, amennyiben Kijev a gázvezeték révén zsarolhatóvá válna Moszkva részéről. 

A cikk szerint a német kancellár újságírói kérdésre válaszolva elmondta, Berlin felelősséget vállal azért, hogy a gáztranzit a jövőben sem Ukrajna elkerülésével történjen. 

A lengyel-fehérorosz határon fennálló helyzet kapcsán Scholz szolidaritását fejezte ki a lengyelek felé és elítélte, hogy Minszk politikai célokra használja fel a menekülteket. Azt is fontosnak nevezte, hogy az EU egészen "ne csak konkrét szankciókkal reagáljon, hanem párbeszédet is folytasson" Minszkkel. 

A német kancellár kitért a jogállamiság témájára is. Reményét fejezte ki, hogy az EU, az Európai Bizottság és Lengyelország között ez ügyben folytatott vita „pragmatikus megoldáshoz vezet” majd. 

Forrás: MTI via 444.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
csak beszélnek...beszélnek...beszélnek...a nagy semmit rágja mindegyik...
Az oroszok még emlékeznek a náci csizmákra...(a németek párás szemmel)
Rizikó
z oroszok arra viszik a gázt, amerre akarják. Ha nem tetszik a németeknek, ne vegyenek belőle.
ómió
Hanem? Fejre áll? Ahhoz már amúgy is "sínen van"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.