A gyerekek oltására egyedül a Pfizer-vakcinát engedélyezték, azóta több országban, köztük Magyarországon is zajlik már az 5-11 évesek beoltása. A cég kutatói már 2-5 éves korosztálynak szánt adagolást tesztelték az elmúlt időszakban – írja az mfor.hu.

Nem működne a Pfizer 5 éves kor alatt?
Fotó: Pixabay

A lap arról számolt be, hogy az eredmények azonban kiábrándítóak voltak az első körben, erről maga a vállalat adott ki közleményt.

A most értékelt klinikai vizsgálatok során a gyerekek két, 3 mikrogrammos adagot kaptak a vakcinából, ami a felnőtt adag tizede.

A vizsgálatban hathónapostól kétéves korig is szerepeltek gyerekek, náluk ez az adag a 16-25 évesekhez hasonló immunválaszt váltott ki. Azonban az eredetileg megcélzott csoport, a 2-5 éves korosztály esetében az eredmények nem igazolták a várakozásokat.

A cég most azt tervezi megvizsgálni, hogy javít-e a helyzeten, ha az ötévesnél fiatalabb gyerekek egy harmadik oltást is kapnak – az adagot egyelőre nem akarják felemelni.

Az amerikai gyógyszerhatóságként működő FDA engedélyezte, hogy az eredeti terveket megváltoztatva három dózisos oltási tervvel is teszteljék az ötévesnél fiatalabb kisgyerekeken a Pfizer oltását. A változás azonban hónapokkal későbbre tolhatja a vakcina ilyen alkalmazásának engedélyezését.

Forrás: mfor.hu
Címlapkép: Pixabay

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.