Január 10-én tárgyalnak egymással amerikai és orosz tisztségviselők az Ukrajna körül kialakult feszültségről. Pozíciója megerősítésére Oroszország nekiállt izmozni, most épp atomháborúval fenyeget. 

Oroszország 2021 májusa óta hozzávetőlegesen százezer katonát vezényelt az ukrán határ közelébe, a nyugati országok pedig attól tartanak, hogy támadásra készül a szomszédja ellen a Krím félsziget 2014-es annektálása nyomán – írja az Index.hu.

Az oroszok atomháborúval fenyegetnek

Fotó: ALEXEY NIKOLSKY / SPUTNIK / AFP

A NATO és Oroszország valószínűleg január 12-én egyeztet majd, egy szélesebb regionális találkozóra pedig január 13-án kerül sor. Egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselő megjegyezte, hogy a találkozókon Oroszország és a Nyugat is jelezheti a másik tevékenységére vonatkozó aggodalmait. Egyúttal aláhúzta, az Ukrajnára vonatkozó döntésekből nem fogják kihagyni a kijevi vezetést.

A Fehér Ház korábban jelezte: aggódik amiatt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök esetleg Ukrajna lerohanására készül. Egy ilyen akciót gyors és könyörtelen szankciók követnének. Oroszország cáfolta, hogy invázióra készülne Ukrajna ellen. Álláspontja szerint Ukrajna és a NATO egyre szorosabb együttműködése élezte ki a feszültséget. A Kreml a jelenlegi helyzetet az 1962-es kubai rakétaválsághoz hasonlította, amikor a világ az atomháború szélére sodródott.

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta: Oroszország el akarja kerülni a konfliktust, de azonnali választ vár az Egyesült Államoktól és szövetségeseitől a biztonsági garanciákra vonatkozó követeléseire.

Forrás: Index.hu

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
@csak úgy...: Csakhogy ezzel van az az apró gond, hogy velünk, családunkkal, unokáinkkal egyetemben.
Ha ez csak az oroszokat és az ukránokat vinné, az is baj. Azok között is sok az, akinek ez nem tetszik. De PUTYINban újjáéledt a ""Nagy Orosz Medve"" álma. Egy új Sztálin vagy Brezsnyev reinkarnáció.
De az atomfelhő (ugyebár) nem áll meg a pirosvonalnál. (lásd Csernobil)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
@csak úgy...: Csakhogy ezzel van az az apró gond, hogy velünk, családunkkal, unokáinkkal egyetemben.
Ha ez csak az oroszokat és az ukránokat vinné, az is baj. Azok között is sok az, akinek ez nem tetszik. De PUTYINban újjáéledt a ""Nagy Orosz Medve"" álma. Egy új Sztálin vagy Brezsnyev reinkarnáció.
De az atomfelhő (ugyebár) nem áll meg a pirosvonalnál. (lásd Csernobil)
magyar1
Putyin inkább szövetségesévé tenné Ukrajnát mint ellenfelévé, meg vannak ill. lennének az eszközei hozzá. A nagyság a szövetségektől függ.
Béla333
És a magyar maffia vezérkar Ukrajna ellenében segíti Putyint...
Mi ez, ha nem hazaárulás?
Eladott Ország
"Orbán diktátor haverja, Vladimir Putyin teljesen fel van háborodva azon, hogy a NATO kelet felé terjeszkedik, miközben Oroszország békésen marad a határai mögött. Nem tudom, szóltak-e Putyinnak, hogy a Krím elcsatolása, valamint az Ukrajna elleni háború nem volt annyira barátságos döntés és az is jól látható, hogy Putyin nyugat felé szeretne terjeszkedni és meggyőzni a volt szovjet államokat, hogy inkább velük szövetkezzen, mintsem a NATO-val. Putyin egy teljesen más világban él, aminek sajnos még lehetnek a következményei. Az orosz-ukrán helyzet egyre csak romlik, és még akár egy újabb összecsapás sem zárható ki. Ha jól emlékszem, egyébként is télen támadta meg Ukrajnát annak idején, ezért nem lehet kizárni, hogy akár most is valami hasonló készül. Ne legyen persze igazam."
Emmersson71
@csak úgy...: Jaa...már a Nagy Mesekönyvben is szerepel ;)
qunta
@Eladott Ország: krim mindig is orosz volt. ukrajna pedig nem is létezett.
qunta
Putyinnak sajnos teljesen igaza van. Az usa mindenáron háborút akar. - az utolsó ukrán katonáig.harcolna.
simmering73
Miben különböznek ezek Észak koreától? Értelmes párbeszédre alkalmatlanok.
relatív
Aki veszi a fáradságot - félretéve az elterjedt oroszfóbiát - és értelmesen elolvassa az orosz elnök nyilatkozatát, rájöhet, hogy semmiféle atomháborús fenyegetés nincs benne, csak említi, hogy az állandó Oroszország ellenes politika - mely tényleges harci arzenál határaihoz közeli felvonulással párosul, fenyegetettséget jelent országának.

M9ndezek persze messzemenően ellet momdanak annak az egyezménynek, melyet a színész, és a naív országvezetők anno elfogadtak.

Hatalmas nyomulás van az orosz határok felé, közben a médiaháború - és tényleges felvonulásuk után - mindezt az oroszok nyakába varrják a velük nem szimpatizáló politikusok, médiájuk erős súlykolása mellett.

A rendre említett területeken erős orosz többség miatt - természetesen - azok oroszországi vonzódása miatt kerülnek velük egyre közelebbi kapcsolstba, hol ténylegesen ( elszakadás ), hol csak a meglévő államon belüli önnállóságot igényelve !

A világ eseményeit szemlélve nem az orosz fenyegetettség, hanem a védekező lépéseik dominálnak a politikai térben, és eléggé undorító az a média-nyomulás, mely ennek ellenkezőjét igyekszik verejtékezve bizonygatni !
Lepényleső
Atomháborút a vén hülyék szokták emlegetni,akiknek a napjait meg lehet már számlálni
(e téren a nato-t sem kell félteni?)?
Libbantölő
@Béla333: te olyan hülye vagy hogy anyád se szeret! Takarodj ukrajnába tetü!
Libbantölő
Dögöljön meg az usa és oroszország is a picsába! Addig úgy se nyugszanak míg nem rombolják le egymást földig! Agyhalott mind a kettő ok, de mindenki mást haggyanak békén!
Lepényleső
...Paksra készülnek is újat telepítni egyet?
Csizmás Kond
Azért egy világ szarja össze magát hogy az oroszok a saját területeiken katonai összevonásokat végeznek de attól nem hogy amerika mindenütt haditámaszpontokat létesít messze a hazájától.
Gazella
@Csizmás Kond: Ukrajna nem saj!t területe az Oroszországnak. ... többit gondold ki...
Csizmás Kond
@Gazella: Nem is mondtam de abban a bizonyos atomsorompós egyezményben benne van hogy ámerika és az orosz is mennyire közel telepíthet rakétatelepeket egymáshoz...és így már az orosznak van igaza.
kissé felnőttem
@Csizmás Kond: saját volt gyarmataira telepitett ha utána néznél az orosz ukrán témára megtalálható a jutubon. Moszkva nem hisz a könnyeknek. de 1933 ig megy vissza 7 év alatt az orosz a teljes gabonakészletet ott vásárolta fel és 7 millió az utcán halt ám éhen akkor ki kit is imádjon. A német - orosz vezérkar meg csaták után pezsgőzött akkor mi van ? ja ujdonság ...
Rizikó
Ismét hazudozás. Az oroszok megmondták, nem hagyják a szomszédjukba rakétatelepítést szó nélkül. Drukkolok Putyinnak. Nem szabad meghátrálni az amerikai sátán elől.
Remélem, a legkisebb fenyegetésre elsöprik az ukrán bábállamot.
Csizmás Kond
@kissé felnőttem: ...szerintem elsietted...így nincs értelme a cikkhez viszonyítva.
Nessy
Elvihetné már az ördög ezeket az állandóan "harcoló" államfőket! Lehet drukkolni Putyinnak, de ahogy namihami is írta, az atomfelhő nem áll meg a határnál, hiába hűséges barát Orbán! Legfeljebb neki szólnak, hogy menjen apu birtokára, ott vannak földalatti helyiségek is bőven. Elfér a család
csak úgy....
@Rizikó: az idióták mind putyinnak "drukkolnak",-shikim a sátán benned lakozik egy kopasz kövér ökör képében és nem ámerikában!:)
jesz
Atommal nem fenyeget senki...több erőmű robbanásból is látható volt, mi az eredmény...
A medvén lovagló Putyin hitet ad a népnek...erőt sugároz...de atomot ő sem...
Eladott Ország
@qunta: ma, 12:46 ♣ ( Kunta Kinte) " Krím félsziget az i.e 6. században görög volt. Sok háború után i.u 4-ik században magyarok, kazárok, besenyők és kunok hatalmába került. A 13-ik századtól a tatároké. Később a törököké. Nagy Péter cár próbálkozott támadni, de kénytelen volt beleegyezni a függetlenségébe. A szovjetek alatt autonóm köztársaság volt. Hruscsov legelső nevezetes tette éppen az volt, amiből most világpolitikai bonyodalom támadt: 1954-ben a Szovjetunió legfelsőbb tanácsának elnöksége rendeletet hozott a Krím félsziget Ukrajnához csatolásáról. Az esemény 300 évvel azután történt, hogy a zaporozsjei kozákok az orosz cár fennhatósága alá helyezték magukat. 2014. március 18-án a moszkvai Kreml György-termében Vlagyimir Putyin, a 2. és 4. orosz államfő (közte miniszterelnök) beszédet intézett az orosz parlament mindkét házának tagjaihoz. Azzal a meglepő hírrel állt elő, hogy a Krím vissza szeretne térni Oroszország kebelébe. A képviselők beletörődtek a megváltoztathatatlanba, és elfogadták a krími emberek elsöprő többséggel kinyilvánított akaratát. Egyes szavazókörzetekben a lakosság több mint 100%-a kívánt Oroszországhoz csatakozni. Később azonban véletlenül kiderült, hogy a szavazáson csak 30%-os volt a részvétel. Akárhogy is történt, egy ember – Vlagyimir Putyin – nagyon akarta a Krím visszaszerzését, és az ő szavazata döntött."
Gauntlet
Orbán: Moszkva- Berlin- Isztambul háromszögben vagyunk érdekeltek.
Faxa!
Eladott Ország
csak úgy....
@fergeteg: alig 30 éve,hogy orbán "kiüldözte" a ruszkikat,erre te hajrá putyinozol!? :)
veled sem menne sokra a magyar egészsegügy,ha csak nem mint donor..
Eladott Ország
@Rizikó: ma, 13:47 Orosz nyelvlecke.
uploads.disquscdn.com/images/aae16ca210e15c9bee2857ec3e32e9dfdfe7642e10bf10ce73603a6836bf2d5d.jpg?w=800&h=960
Orbán: Felcumiztam az orosz kölcsönt. - Te meg fizetheted vissza
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/137600903_113395967319521_210980851731529517_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-5&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=5S4OgMhzI_sAX9VtxTD&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT8jq10etk0XCwF_J5cB3GNZBMeiguS5Zdf6kBAkhgw7Sw&oe=61F09647
Putyin: Tudod milyen az orosz periszkóp Viktorkám?...
locitrom.hu/images_blog/user_images/22200.jpg
4 millió pipa ! Gyere kisköcsög kezdheted.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/180646069_174206747905109_1497748577982118167_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=i7iES2FV-gwAX-TCL81&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT-wjMEG5J5mtsP1XlbC6tDjUpvb9g4NL5IU7nAS-skVvQ&oe=61F1F409
Én nem is tudom, én ebben azért picit kételkedek. Ti pl. adott esetben jóízűen meginnátok ezt a plutóniumos teát? Nem lenne semmi kellemetlen gondolat sem? Nem tervezünk nem tervezett hadgyakorlatot, hűm. Aranyos, gondolom "a semmi közünk hozzá"- nem vonatkozik az orosz bombázógépek Belorussziába rendelésére... ja, meg az államszövetségi szerződés akkor nem érvényes? "A Krímet sem foglaltuk el, demokratikus népszavazással csatlakoztak hozzánk." Fegyvert sem adtunk a szakadároknak, azt ugyanis ukrán tolvajok lopták el tőlünk, a szakadárok csak tőlük vették vissza a jogos tulajdonunkat Putyin elérte amit már nagyon régóta akart: Belorusz úton van vissza a Szovjetunióba. Ez volt az ára a tsz-elnöknek nyújtott támogatásának, akitől már ő is szabadulna, ha megtalálja a megfelelő utódját. Lukasenka meg van szeppenve, tudja, hogy addig van hatalmon, ameddig Putyin engedi. Következésképpen semmit nem merne tenni Putyin engedélye, még inkább parancsa nélkül.
uploads.disquscdn.com/images/67406fc8ab1162c01b77ecb18839d478f983009907282d9ea2a13e32a71b3b53.jpg?w=800&h=337
qunta
@kissé felnőttem: te is összetéveszted az ororoszt és a bolsevikot. sajnos az utóbbi átköltözött brüsszelbe és washingtonba.
qunta
@Eladott Ország: köszi , hogy +tzetted ezt a kis leírást. azt azért kifelejtetted, hogy a 30-as évek nagy tatárirtása a mi kun /kohn / bélánk nevéhez fűződik.
Eladott Ország
@qunta: ma, 16:35 ♦ Kun Bélának ( Lenin nagy barátja) azért nem volt akkora hatalma, hogy a tatárokat irtsa ki! Az 1930-as évek végének nagy tisztogatása során Kunt, trockizmussal vádolták, letartóztatták, kihallgatták, bíróság elé állították és gyors egymásutánban kivégezték. Hruscsov, így akart kedvezni az ukrán kommunista párt vezetésének, másrészt pedig ezzel a jótékonykodással ( Ukrajna elajándékozásával) feledtetni, hogy az 1930-as években Ukrajnában részt vett a sztálini terror tombolásában. Azaz, a tatárok kiirtásában Kun Bélának "porbafingó" szerepe volt. Az elvtársak egymást nyírták ki, később Hruscsov meg Sztálin jobb kezét Beriját... etc
Eladott Ország
@qunta: ma, 16:35 ( Kunta Kinte) ◘ Egyébként meg mindenki hülye, csak a fidesz a helikopter. Most már csak az USA-nak kell hadat üzenni!... tenger nélküli ellentengernagy.
Orbán mindent hengerel! Telefonhívás a vezérnek!
- Főnök! Most mondta be az új Szabad Európa Rádió, hogy két őrült szembe jön Európa országútján.
- Mit mond kettő?
- Mit kettő, mind!
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/120809762_1683885481775568_2277869882704365386_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=825194&_nc_ohc=dJU-9cv3QHoAX9HWPjm&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT_a64a_dQyz3ebOeF937VNUXNDyXlK4aBRk-RceuZxwng&oe=61F17B9E
VESZÉLYES HELY LETT MAGYARORSZÁG, JÁRVÁNY VOLT és VAN! Nem a koronavírusra gondolok, hanem a mindennapjainkat átszövő ismerethiányra, tájékozatlanságra. Ez végig követ minket a rendszerváltás óta, de napjainkban az előrehozott választási kampányban, az jogállamisági gondok közepette kirívó!...
qunta
@Eladott Ország: az a porbafingó szerep az annnyi volt hogy: a helyi forradalmi tanács vezetője a krimben .- komisszár, a legfőbb hatalom
1920 novembertől kb 70ezer embert löpvetett agyon. annyira véreskezű kegyetlen alak volt, hogy 21-ben már le is váltották. még leninnek is sok volt. pedig nála nagyobb gazember nemigen élt a földön.
Eladott Ország
@qunta: Kun Béla kint jelentéktelen volt. Sztálin és Berija volt a vezér és a végrehajtó, még Hruscsovot is többször megalázták és hülyét csináltak belőle ivászatok alkalmával, igaz a végén ő meg Beriját nyírta ki! Hasonló volt mint a mai magyar felállás, mindenről a bűnöző és politikai prostituált román cigány dönt és a többinek kuss van! A kilövési engedélyeket is csak ő adja ki, a többi csak végrehajtó!
Gauntlet
@relatív: ki szállta meg a krímet? Kelet ukrajna kié?
K-2SO
Észak-Korea 2.0

Legyen atomháború, geci oroszok, aztán nézzük meg mi lesz utána !!!
A köcsög Putyinból elég volt!
K-2SO
Vonuljunk Oroszország ellen!
Most...
Jövőre!

Jövőre vonuljon Oroszország ellen mindenki !!!
qunta
@K-2SO: én csak téged szeretnélek ott látni.
Sámannus
Annyiból komoly a dolog, hogy a demagógok szerint az emberiség túlszaporodott és a globális felmelegedést csak jelentős létszám csökkentéssel lehet kordában tartani. ezt itt a propin is pengették néhányan.
Minden esetre van néhány tippem, hogy ki mire képes, kinek van félnivalója.
Mondjuk mi csak egy pacnik leszünk a térképen és itatóssal fognak eltüntetni. Más tészta, ha valakik olyan csomagot szállítanak akinek a címzettje karácsonyi lapot vár, de egy ásó van benne, amivel el ássa magát, hogy kimaradjon a bulikából.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.