Az emberi civilizáció egyszerű alapfogalmakra épül: Isten, haza, család. Melyik nincs ma támadás alatt? – teszi fel a kérdést Kovács Ákos dalszerző. A Kossuth-díjas előadóművésszel kizökkent időről, orwelli jelekről, 2006-ról és frissen megjelent novelláskötetéről beszélgettünk. Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban. Csalódott, hogy ismét halasztani kellett a nagykoncertjét? Utoljára 2019 decemberében álltunk a Budapest Sportaréna színpadán: az volt sorozatban az ötödik alkalom, hogy dupla koncertet adhattunk a legnagyobb hazai koncertteremben. A tavalyi előadást a járványhelyzet miatt egy évvel elhalasztottuk, de a mostani próbaidőszak közepén két zenésztársam is pozitív tesztet produkált, úgyhogy ismét új időpontot kellett találni. Ha két évet kibírtunk, ez a kis idő már nem számít. Idényzáró helyett évnyitó bulit tartunk január 22-én, ilyen se volt még.

Forrás: mindenszo.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro
Ákoska menj a jó büdös francba. A hazug Isten haza családoddal egyetemben.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
K-2SO
@durbincs: Nem, mert ilyenek a mélysötétek.
Macskaszem
Mi van baromarcú, kéne még pár milla?
Néro
Ákoska menj a jó büdös francba. A hazug Isten haza családoddal egyetemben.
Málna
@Macskaszem: Neked is kéne, nem? De ő meg is szerzi...:-)
Macskaszem
@Málna: Nekem is kéne, de én nem vagyok NERenc, ezért nem kapok.
K-2SO
Ákos egy romlott geci.
Mindig másokból élt meg.
Többek közt ezért is utáltam mindig.
Eladott Ország
Miközben előadóművészek mennek tönkre azért, mert a futballmeccseken nem fertőző vírus a koncerteken és különféle zenés-táncos rendezvényeken állítólag nagyon is fertőz, a rezsim első számú propagandacsinálója dalcsinálója és különösen a női princípium ügyében szakavatott életvezetési tanácsadója egy 40 millió forintos közpénzből kötött reklámszerződés birtokában mocskolhatja, leszólhatja, fikázhatja a kieső bevételeik okán nehéz helyzetbe került, és e nehéz helyzetnek hangot adó zenészeket. Kovács Ákos jó ízlésébe nem illeszthető, hogy miközben az ő bizniszét havi 3, 33 millió forinttal (Kovács Ákos imádóinak kedvéért: 40 millió osztva 12 hónap) finanszírozza az állami Szerencsejáték Zrt., addig a színpadi műfajok képviselői nyavalyognak, amiért ők meg a csőd szélén táncolnak. A gazdi ha előrehajol tudjuk a dolgunkat...
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/94525487_3088346607852411_7453102455790764032_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=825194&_nc_ohc=d4UQuU-5CQwAX9BU6x9&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT_5WzqSh8Z4fuMdRhLqw58gAH857doAH75D9fhfNN5yGA&oe=61F32225
Kiváló seggnyaló
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/161283598_268646368049111_5735255133312258645_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=FZbdAmzdmIAAX8Qetso&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT_5J9zbrm1ESQOClgQamg-hYgnEIyIPEOxAm_Ur4zv9gg&oe=61F3E912
Gauntlet
Ákos.
A kockázatok és mellékhatások tekintetében keresd fel háziorvosod, gyógyszerészed!
Aztán fizesd a napi 10 milliárdot , amivel a kedvenceid növelik az államadósságot!
K-2SO
Ákos, ha szembe jössz velem, simán szétbaszom a pofád.
Egy percig sem gondolkozom.
Nem?
De.
namihami
Vicces, amikor ezeket a szlogeneket éppen olyanoktól hallod, akik a szocializmusban sem a nyomor keserű kenyerén voltak kénytelenek tengődni. Viszont manapság megér egy Kossuth díjat. Tény, hogy orbánit, de a mellé kiutalt összeg nem visel cimkét.
(és ezzel a Mi Ákoskánk sincs egyedül)
K-2SO
@durbincs: Egy 150 IQ-s töltelék. De kiszámolja ezt?
(Tudod miben számít a sok IQ-m? Játékokban, telefonon. Emire adva van, arra nem kell, mert nem akarok rohadék lenni - pl. fideszes!
Vágod. geci !!!)
K-2SO
Széttbaszom... Széttörőm Ákos arcát abban a pillanatban, ha szembejön velem...
Ez biztos, hogy meg fog történni !!!
Aki Én
Ákos egy közpénzen kitartott csicska. Nincs jelentősége a véleményének.
@Málna: ahogy a tiédnek sincs. Habár te valószínűleg ingyen vagy csicska.
Málna
@Aki Én: Nem, én sem ingyen csinálom. De legalább futja otthoni és mobilnetre is... azért persze Ákos ügyesebb...:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.