Jarosław Kaczyński a kormányon lévő Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke azt viszont tagadta, hogy azt ellenzéki figurák ellen vetették volna be.

A lengyel miniszterelnök-helyettes elismerte, hogy használták a PegasustFotó: Wojtek RADWANSKI / AFP

A politikus a Sieci nevű lapnak adott interjút, mely hétfőn jelenik meg, de pénteken már közöltek belőle részleteket. Kaczyński elmondta, hogy a Pegasust sok országban használják a korrupció és a bűnözés ellen. A titkosított adattovábítás technológiai fejlődésével indokolta, hogy a kormánynak be kellett szereznie a szoftvert – 444.hu.

Decemberben kiderült, hogy Lengyelországban egy ellenzéki figurákat képviselő ügyvédet, egy ügyészt, és egy ellenzéki képviselő telefonján is megtalálták a Pegasus nyomait.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök akkor ezt álhírnek nevezte.

Wojciech Skurkiewicz védelmi miniszterhelyettes december végén pedig még tagadta, hogy a lengyel szolgálatok használnák a Pegasust.

Forrás: 444.hu
Fotó: Wojtek RADWANSKI / AFP

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Nyírfa: ma, 1:52 ◘ Valóban az egyesült ellenzéki pártoknak ütősebb propagandát kellene fojtani, mert a fidesz abból is ügyet csinál ami nincs, persze pénz, paripa ,fegyver ezeknek a rohadékoknak van közpénzből!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@Horizont: Ettől tartok. A magyarság egy része házmesternép a rosszabbik fajtából.
Nyírfa
@Eladott Ország: Egyszerűen nincsen kampány. Január közepe felé haladunk, a nyakunkon a választás, és akkora a csend, mintha most készülnénk karácsonyra.
Ej, ráérünk arra még! 4 év múlva. Vagy nyolc. Nem mindegy? A parlamenti helyek meglesznek azoknak, akiknek mindig is megvolt. Mi meg legfeljebb itt hagyjuk ezt a poros magyar falut a földbirtokosaival, jobbágyaival, fasisztáival.
lusta
@Eladott Ország: Ebben a konstellációban a felcsúti kis pocakos tolvaj zsebcézár elfelejtette, de szűk kkörben emlékeztették őt, hogy csak másodhegedűs lehet. Innentől kezdve csak itthon pofázik.
teuton
Szep lassan egymast hazudtoltak meg... Arrol persze a magyar kormany nem nyilatkozott, hogy az izraeli ceg szerzödest bontott Magyarorszaggal! Egy kemszoftver eladasarol, amit allitolag meg sem vett egy magyar szolgalat???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.