Még az 1980-as években gyűjtöttek róla információkat.

A Stasi ügynökei éveken át megfigyelték a jelenlegi német kancellártFotó: Andreas Gora / POOL / AFP

Az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) állambiztonsági minisztériuma (Stasi) információkat gyűjtött Olaf Scholz jelenlegi német kancellárról, akit megfigyeltek az 1980-as években – írja a telex.hu a Bild német lapra hivatkozva. A lap a Stasi iratanyagát kezelő szövetségi levéltártól származó adatokból dolgozott.

Az információk szerint külön aktát vezettek a Stasinál Scholzról.

Többek között azt írták róla, hogy komoly befolyása van, és utasították a kollégáikat, hogy könnyítsék meg Scholz és társai belépését. Azonban nemcsak az NDK-ban, hanem Hamburgban is megfigyelés alatt tartották a politikust.

A Stasi nyugati ügynökei 1978 és 1987 között legalább 19 jelentést állítottak össze Scholzról. Főleg az aktuális politikai ügyekről, például az amerikai nukleáris fegyverek nyugat-németországi állomásoztatásáról vallott nézetei érdekelték őket, írja az MTI. Az összegyűjtött információk egy részét a szovjet állambiztonsággal, a KGB-vel is megosztották a berlini irodájukban.

Forrás: telex.hu
Fotó:  Andreas Gora / POOL / AFP

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
állítólag a mán doki is stasi ügynök volt,talán azért is csipi a zenéjét dzsing viktor..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.