A délkelet-lengyelországi Rzeszów repülőterén landoltak.

Megérkeztek az amerikai katonák LengyelországbaFotó: MTI/AP/Czarek Sokolowski

A lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info) a katonai szóvivőre hivatkozva szombaton közölte, hogy megérkeztek Lengyelország területére a csaparterősítést előkészítő amerikai katonák – adta hírül az MTI.

Washington szerdán jelentette be, hogy az orosz-ukrán feszültség miatt átmeneti jelleggel újabb katonákat küld az Észak-Karolina állambeli Fort Bragg támaszpontról Lengyelországba. A varsói nemzetvédelmi tárca közleménye szerint 1700 fős kontingensről van szó.

Szombat délelőtt egy kisebb katonai személyszállító repülővel az előkészítő csoport néhány tagja, valamint a telepítendő kontingens parancsnokainak egy része is megérkezett a rzeszówi repülőtérre

– közölte az újságírókkal az illetékes katonai szóvivő, Przemyslaw Lipczynski. Egy újabb csoport feltehetőleg vasárnap száll le.

A varsói nemzetvédelmi tárca már péntek este tett közzé fényképeket az első, Rzeszówban landolt amerikai repülőgépekről. A TVP Info szerint eddig összesen nyolc, a katonai misszió logisztikai előkészítésével megbízott csoport tagjait szállító gép érkezett meg.

Bejelentések szerint Washington összesen mintegy 2000 katonát küld Lengyelországba és Németországba,

ezenkívül a Németországban állomásozó, úgynevezett Stryker századhoz tartozó körülbelül 1000 katonát vezényel át Romániába.

Pawel Soloch, a lengyel államfői hivatal kötelékében működő nemzetbiztonsági iroda (BBN) főnökének csütörtöki közlése szerint a csapaterősítés keretében érkező amerikai katonák Lengyelország keleti részén fognak állomásozni. Telepítésük pontos helyszínét a hatóságok egyelőre nem ismertették.

Lengyelországban és a három balti országban 2016 óta állomásoznak állandó, rotációs jelleggel a NATO, ezen belül az Egyesült Államok csapatai. Varsó és Washington 2020 augusztusában arról állapodott meg, hogy legalább ezerrel, 5500-ra növelik az amerikai kontingens létszámát.

A lengyel sajtó szerint jelenleg mintegy 4500 amerikai katona van Lengyelországban, általában az ország nyugati részében elhelyezett bázisokon. Amerikai katonák ezenkívül az északkelet-lengyelországi Elblagba és Orzyszba telepített többnemzetiségű NATO-alakulatokban is szolgálnak. Orzyszban mintegy 800 fős amerikai kontingens állomásozik, Elblagban pedig a NATO keleti szárnyára telepített nemzetközi zászlóaljak tevékenységét felügyelő északkeleti hadtestparancsnokságon dolgoznak amerikai tisztek.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/AP/Czarek Sokolowski

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rizikó
Az oroszokat lecserélték az amcsikra!
lusta
És még fizetnek is az amcsiknak a lengyelek.
kissé felnőttem
@Rizikó: a lengyel orosz határ az évezred legruganyosabb határa 300-400 kilóméteres kilengésekkel ide hol oda.ez a történelmük része kelet nyugati irányban.elsétálhatsz a Breszti erődig is de már nem előzöl meg
teuton
Hogy helyrealljon az erö-egyensuly, O1G meg orosz katonakat fog Magyarorszagra hivni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.