Európa egy lépésre van a háborútól, és a békés megoldás lehetősége egyre csökken – nyilatkozta Petr Fiala cseh miniszterelnök vasárnap a CT 24 közszolgálati hírtelevízióban.

Ukrán válság! Európa egy lépésre van a háborútól

Fotó: Oleksandr GIMANOV / AFP

A cseh kormányfő úgy látja, hogy az orosz katonaság bármelyik pillanatban képes az Ukrajna elleni támadásra. Fiala kiemelte a nyugati szövetségesek egységét Ukrajna mellett, amivel szerinte Vlagyimir Putyin orosz államfő nem számolt. Hangsúlyozta, hogy az orosz támadás esetén a Nyugat készen áll kemény szankciókat hozni Moszkva ellen. Fiala szerint ezek a szankciók Csehországot is negatívan érintenék, de valószínűsíthető, hogy Prága ezért kártérítést kapna a nemzetközi közösségtől.

"A helyzet komoly és minden nappal komolyabb. Nem túlzás azt állítani, hogy Európa egy lépésre van a háborútól, ami a közelmúltig teljesen elképzelhetetlen volt" – jelentette ki Petr Fiala.

Rámutatott: a diplomáciai tárgyalások eddig semmilyen eredményhez nem vezettek. Oroszország követelései nem reálisak, és nem kizárt, hogy Moszkva nem is akar eredményt elérni.

A cseh kormányfő szerint mindezek ellenére folytatni kell a diplomáciai tárgyalásokat, de a Nyugatnak készen kell állnia arra is, hogy azok sikertelenek lesznek. "Az Ukrajna elleni támadás esélye napról napra magasabb" – mondta Petr Fiala.

Forrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
@Emmersson71: Én ezt a hazaáruló bandát nem nevezném vezetőknek, de igen.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Már hetek óta nem bírják "eltalálni", mikor kezdik?
nezelodo
@KisTehen: Miért kellene büszkének lenni rám? Nem én alkottam meg az erőszakosan betelepített oroszokra a nyelvtörvényt, hanem az ukránok , olyan kalappal köszöntek vissza az oroszoknak, amilyen az adjonisten volt. Az még hagyján, de Orbánra nemhogy nem büszkék, hanem egyenesen árulónak tartják, ő volt eddig a szeme és füle az EU-ban a Putyinnak. Nem is tudom minek hívja ez a köznyelv?!
Persze ahogy sajnos látszik nem csak a vezér került pályán kívülre mindegyik szervezetben, hanem a pénzcsapot is elzárták, aminek a levét kis részben a lakosság, nagyobb részben a Mészáros Viktor meg az elpucolt Tiborc-Rasi félék isszák meg. Javaslom most álljanak ki a szavazóik, dobjanak össze neki néhány milliárd Ft bánatpénzt, hogy ne érje akkora kár őket. Ne feledkezzenek meg a Völnerről, meg a Kövérről sem, (nehogy lisztkukacot és tücsköt kelljen enniük, ahogy a nemesgörzsönyieket riogatta az a félkegyelmű, csodálom, hogy nem hívtak mentőt hozzá...), mert lehet, hogy a Frank Liu sem fogja többé összemaszatolni magát a Laca kezével.
ómió
@KisTehen: Az a Szadam k..va jól "eldughatta" őket!
ómió
@Horizont: Te akkor ásd el magad - már kezdheted is(!) - amikor ugyanazoknak a bolsiknak és "egyenesági leszármazottaiknak" a hátsóját fényezed, akik itt előbb kifosztották a magyart (paraszttól a földjét, boltostól a boltját, kinek mije volt, azt rabolták el), létrehozva ezzel a "társadalmi tulajdont" - akinek ez nem tetszett azt kinyírták, vagy elüldözték - majd, amikor a "magasabbrendű társadalmuk" 90-re - számunkra 50 év lemaradást "kivívva a rothadó kapitalizmus mögött" - összeomlott, akkor az elsők közt voltak a "társadalmi tulajdon" szétlopásában, bocsi: "privatizációjában" (100 milliárdosból 80 máig is bolsi) és mindezekért büntetlenül a "demokrácia" meg az "emberi jogok élharcosainak hazudva magukat szédítik máig is az olyan retardáltakat, mint te is, aki "követi az irányvonalukat", miközben ezt a saját seggnyaló potenciálját is másokra próbálja hazudni! "Trampli" idején meg az USA nem "nyomult" - max. a korábban szított gócokat tartotta - nem úgy, mint szenilbajnok Biden efftársatok alatt, aki most Ukrajnába "sunnyogott be" és szítja a feszkót, az oroszoknak - akikkel a jó parneri viszony - kerülendő (még, ha odavagytok is érte) a háromszoros gázár - a lényeg, már régen volt olyan normális vezetőjük, mint Putyin, még, ha a bolsi fajtád még egy szemlőhegyi rendez vous után is másképpen hazudná, akivel szót lehet érteni!
ómió
@Horizont: Bolsiék elmebetege! Sürgesd már meg az agydonorodat! Bolsiszarral telt fejeddel persze, hogy semmit nem értesz meg! Ettől vagy "jó efftárs" is!
csak úgy....
@KisTehen: a fejedben és a többi fideszes fejében,de már évek óta..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.