Párizs arra figyelmeztette Moszkvát, hogy a NATO is "nukleáris szövetség", miután Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy fogalmazott, hogy Oroszország továbbra is az egyik legerősebb nukleáris hatalom, így egyetlen potenciális agresszornak sem lehetnek kétségei afelől, hogy teljes vereséget szenved Moszkva ellenében.

Figyelmeztették Putyint, hogy nem csak neki vannak atomfegyverei
Fotó: MTI

"Vlagyimir Putyinnak is meg kell értenie, hogy az észak-atlanti szövetség nukleáris szövetség"

- jelentette ki Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter csütörtök este a TF1 kereskedelmi televízió híradójában, "látványos" európai szankciókat helyezve kilátásba Oroszország ellen.

Az Ukrajna elleni orosz katonai fellépést Vlagyimir Putyin csütörtök reggel "önvédelemnek" nevezte az Oroszország elleni "fenyegetésekkel" és "a jelenleginél is nagyobb csapással" szemben. Mint mondta, Oroszország továbbra is az egyik legerősebb nukleáris hatalom, így egyetlen potenciális agresszornak sem lehetnek kétségei afelől, hogy teljes vereséget szenved Moszkva ellenében.

"Senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy egy, a hazánkkal szembeni közvetlen támadás összeomlást és elviselhetetlen következményeket von maga után minden potenciális agresszor számára"

- fogalmazott a francia diplomácia vezetője.

Jean-Yves Le Drian azzal vádolta meg az orosz elnököt, hogy megszegte az adott szavát, amikor elindította a katonai támadást.

"Ez egy cinikus, ez egy diktátor"

- fogalmazott Jean-Yves Le Drian az orosz elnökről.

A francia külügyminiszter jelezte, hogy az Európai Unió állam- és kormányfői brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozóján "nagyon erős, nagyon látványos, nagyon súlyos" szankciókat" fognak elfogadni.

"Az intézkedések célja lefojtani Oroszország gazdasági működését banki, pénzügyi intézkedésekkel a technológiai, ipari transzfereken, az exportban, és ugyanakkor az oligarchákat is megbüntetni az oligarchákat is, zárolva az érdekeltségeiket"

- jelentette ki a miniszter.

Jean-Yves Le Drian megerősítette, hogy Ukrajna katonai kérésekkel fordult Franciaországhoz, s Párizs ezekre "a lehető legjobban és leggyorsabban megpróbál" válaszolni.

Közben Párizsban csütörtök este mintegy háromezren tüntettek az Ukrajna elleni orosz támadás ellen.

"Szolidaritás Ukrajnával!", "Szankciókat Oroszország ellen!" "Felfegyverezni Ukrajnát!"

- skandálták az ukrán zászlót lengető tiltakozók a République téren. Többen "terroristának" nevezték az orosz elnököt.

Az áprilisi elnökválasztás jelöltjei közül a tüntetésen megjelent Yannick Jadot, a Zöldek jelöltje és Christiane Taubira, egy másik baloldali jelölt, volt igazságügyi miniszter, valamint a francia civil társadalom több orosz és ukrajnai származású tagja.

Csütörtökön több százan tüntettek Oroszország párizsi nagykövetsége előtt is, és tiltakozó megmozdulások voltak a déli Marseille-ben, Nizzában, a nyugati Rennes-ben, valamint a keleti Strasbourgban is. A közép-franciaországi Lyonban a városházára kitűzték az ukrán zászlót, míg Nantes főterén a szökőkutat az ukrán nemzeti színekkel világították meg.

Forrás: MTI

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
New Dawn
@Mirabilis: Ahhoz nem kell oroszbarátnak vagy Fidesz hívőnek lenni, hogy belássuk, Ukrajna a 2014-es puccs óta eszköz Amerika kezében. Putyin pedig 8 év után, ami alatt sorozatosan úgy kezelték, hogy nekik itt nem lehetnek jogos érdekeik, nem lehetnek általuk megfogalmazott biztonsági igényeik, ennek megfelelően lépett. Az, hogy mi itthon békét akarunk, nem nyilvánulhat meg abban, hogy pusztán egyik oldaláról nézzük a kérdést. A NATO nem tenné jól, ha beavatkozna katonailag, mert akkor kirobbanna a III. világháború, és ezt ők is tudják. Vége lesz ennek rövid időn belül magától.
Istenakinincsen
Mint az óvodások...Az én apukámnak is van atombombája bibibiii
Ledobja ha te ledobod bibibiii...mindannyian beledöglünk bibibiii...
jesz
Ez a sok seggfej tudhatná, hogy az atom szót teljesen feleslegesen lengetik..a valaki bedob egy atomot, akármilyen kicsit, azt pont úgy baszhatnák, mint csernobilt...
Az atom igen könnyen az alkalmazóját is tönkreteheti...aztán a többi nép mit is szólna ehhez? No meg a pápa?

Szóval a debil politikusok nyugodjanak le, ne atomozzanak.

Amúgy csak szólok, hogy a TikTokon olyan kínai fegyverarzenált lehet látni, hogy egy hirosima méretű atom az lepkefing a kínai hagyományos elvű, de nagyon modern fegyverekhez képest. Aztán a másik, hogy Oroszország nagyon nagy, Európa összesen is kisebb valamennyi országával együtt...

Hülye játék ez az atom...
verőce21
De Putyinnak van olyan lézerágyúja, amivel rárobbantja az ellenfélre a saját atombombáját, mielőtt még kilőné az oroszok felé...:)
Ne játsszon vele a NATOgyerek...! :)
verőce21
@csak húgy...: te egy gyermeteg elmebeteg, buta Hugyos!
Gazella
Nukleáris hatalom? Elfelejtetted putinka Kinyát... Vagy a koreai diktátor szivszerelme a rakéta lövödözése...
nezelodo
Bizony, Putyin diktátor, és nem mini... Ahogy az országa sem kicsi.
Toller Béla
Abban bízik ez a genya, ahogyan orbán is, hogy a másik oldalnak vannak erkölcsi gátlásai !
simmering73
@verőce21: Kevesebb ruszki propagandafilmet kellene nézned. Második világháborús Raj Gaz-okkal furikázik a modern 21. századi krasznaja armija.
csak úgy....
@verőce21: @Pegero: gyermeteg kretének egymás közt..
verőce21
@simmering73: (08:28) Azok már kipróbált, megbízható járgányok legalább...:)
verőce21
@csak húgy...: téged ki lehet röhögni legalább, te elmebeteg Hugyos...!
csak úgy....
@verőce21: azt hiszem,hogy itt rajtad sokkal többen röhögnek mint rajtam, persze neked ez mindegy mert te egy gyermeteg elmebeteg!
azért kíváncsi lennék,hogy belöled, mint arisztokratából,hogyan lett egy ekkora ruszki seggnyaló? -persze buta kérdés, szüleid elsö unokatesók és ez veled kapcsolatban mindent megmagyaráz!
csagyi
Mindenki szegény oroszokat fenyegeti: 56-ban mi,a 60-s években a csehek,a lengyelek.Le akartuk rohanni őket ugye csizmás,omio,vergöce pagero?Aztán elhangzott egy mondat,ruszkik haza! Ki volt ez a személy azt remélem hallottátok. Ezek után,a várható események miatt beléptünk az unioba és a védelmünket garantáló natoba.Sejtésetek sincs az okokra? Nem várható tőletek egyetlen értelmes beszólás sem? Ti melyik nációhoz tartozónak érzitek magatokat,mert a befirkálásotokat elemezve biztosan nem a magyarokhoz.
verőce21
@csak Húgy...: te egy szerencsétlen, elmebajos idióta vagy ezzel az unokatesózással...!
verőce21
Ha nem basztatták volna a kárpátaljai magyarokat most még sajnálnám is az ukránokat...
csak úgy....
@verőce21: ne tagad,ott áll a wikin fekete-fehéren te elmebeteg! :)
csak úgy....
@verőce21: te mindíg így reagálsz ha igazam van! -persze egy gyogyóstól ne is várjak többet..
verőce21
@csak húgy...: Tőled egy embertelen, MZP-szerű bohóctól nem is lehet többet várni, mint egy lelketlen ügynöktől...!
Csakhogy re butavagy ehhez...!
csak úgy....
@verőce21: beszélsz össze-vissza, tücsköt- bogarat te dilis!
a rettegés elvette a maradék eszed!
verőce21
@csak húgy...: Nekem nincs fesztiválon...
beszélsz össze-vissza, tücsköt- bogarat te dilis!
verőce21
12:51) nincs rettegnivalóm Hugyos! @csak húgy...:
Pipás
@verőce21: Gerinctelen patkány vagy. Húzzál az oroszokhoz! Mocskos hazaáruló!
verőce21
@Pipás: Te hülye vagy!
Ezzel nem is védhetném jobban a magyar érdekeket, mint egy keletről semleges zóna kialakítása!
csak úgy....
@verőce21: @Pegero: ti féltesók ? -egyik hülyébb mint a másik alapon? :)
@Pegero: egy degeneráltnak ez egy curva jó szórakozás, de legalább elfoglalod magad..., viktor két szánalmasa!
verőce21
@csak úgy...: beszélsz össze-vissza, tücsköt- bogarat te dilis!
csak úgy....
@verőce21: és az idézöjel hol maradt,te szánalom? :) plagizálsz farkasom?
verőce21
@csak húgy...: "beszélsz össze-vissza, tücsköt- bogarat te dilis!"
Aki Én
@verőce21: Te ma nagyon felbátorodtál. Túlittad magad? Olyan a stílusod, hogy azt gondolhatja a csendes szemlélő, előléptetted magad.
verőce21
@Aki Én: abszolút absztinens vagyok, de te butavagy Feri!
csak úgy....
@verőce21: kár is lenne a piával beléd,hisz te józanúl is bolond!
-persze ezt te mindenhez értönek nevezed,mint egy született mekk elek..
Jozefina
Nagyon helyes! Putyinnak tudnia kell, hogy nemsak ő a medve!!
surdilloFUJT
@verőce21: Igazad van,nem iszol,mert így is húgyagyu vagy,még felbuknál!!!
Csizmás Kond
Mondgyuk ez a kijelentés, hogy a nato egy nukleári szövetség irtó nagy arroganciát rejt. A natonak elvileg csak védelmi fegyverzete szabadna legyen mert ugye a tagállamok a védelemre építettek nem a gyarmatosításra. Ha a nato atomfegyvert használ azt valamelyik tagország saját készletéből kéne elvegye ami azt az országot egyből ellenséggé léptetné elő. ...Szégyen hogy már kommunikálni sem képesek.
csak úgy....
@Csizmás Kond: mesélj még cirmi ,ne tartsd magadban azt a rengeteg butaságot ami benned lakozik!
kissé felnőttem
@Csizmás Kond: mikor ébredtél csizmás? ja még alszol hát fél négy ám lassan
surdilloFUJT
@Mirabilis: ...ráadásul putyi trójai falovaként!!orbántól putyin előbb tudja miről tárgyalnak,mielőtt döntenének!!!Ezért tartja a pincsit a cárevics!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.