Az orosz megszállók elleni ellenállás tizedik napja kezdődött ma el. Az ukránok szerint a fegyveres erők, őrök, határőrök, mentők és minden ukrán bátorságának tizedik napja, akik hősiesen tartják a védelmet.

Behódolásig bombázzák Ukrajnát az oroszok – Már B-52-es bombázókkal repül Kelet-Európa felett az USA

Az ukrán védelmi miniszter szerint a mai napig a legsebezhetőbb az ukrán égbolt, elmondása szerint az agresszor átfogóan és aktívan használja levegő- és rakétapotenciálját.

Mindenféle légi közlekedésben hidakat, falvakat és polgári infrastruktúrát bombáznak, beleértve a kritikusan fontos és veszélyes atom- és vízerőműveket is.

– tette hozzá.

Tegnap éjjel Oroszországban lekapcsolták a Facebookot, a Youtube-ot és Twittert, így az oroszok tájékozódási lehetőségei lényegében a Kreml által irányított médiumokra szűkültek, akik pedig mégis háborúnak nevezik azokra akár 15 év börtön is várhat.

Orosz diverzánsok tüzet nyitottak a Sky újságíróinak autójára, egyiküket a golyóálló mellény mentette meg.

Zelenszkij a NATO-t bírálta, amiért nem hoznak létre repüléstilalmi övezetet Ukrajna fölött.

Ám Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint a repüléstilalmi övezet létrehozása

teljes körű háborúhoz vezetne Európában.

Az oroszok behódolásig bombázzák az ukrán városokat, az  amerikai és NATO tisztviselők szerint. Oroszország stratégiájában, megmaradnak ugyan az utcai harcok is, de a hangsúly eltolódhat, még több bombázás, rakétacsapás várható a nagyobb ukrán városokban.

Nyugati hírszerzők szerint:

sok civil áldozat, tömeges emberveszteség valószínűsíthető a következő napokban.

Ezzel szemben már B-52-es stratégiai bombázókat reptetett Kelet-Európa felett az USA. Az Egyesült Államok B-52-es Stratofortress bombázógépekkel a német és a román hadsereggel együtt gyakorlatoztak az egység jegyében, miközben az Ukrajna elleni orosz invázió második hétvégéjéhez érkezett.

Behódolásig bombázzák Ukrajnát az oroszok – Már B-52-es bombázókkal repül Kelet-Európa felett az USA

Az Egyesült Államok légierejének európai közleménye szerint az Egyesült Államok légierejének legnagyobb stratégiai bombázói a RAF Fairfordról, a Királyi Légierő angliai állomásáról szálltak fel, és szoros légi támogatási és integrációs missziós kiképzést tartottak.

A román légtér feletti repülés a NATO-országok peremére, az ukrán légtér szomszédságára helyezte a bombázókat, ahol az orosz légierő megpróbálja megteremteni a légi fölényt.

A BTF-rotáció kritikus lehetőséget ad számunkra, hogy integrálódjunk szövetségeseinkkel és partnereinkkel, különösen ebben a nehéz időszakban

- mondta Jeff Harrigian tábornok, az Egyesült Államok légierejének európai parancsnoka.

A közös kiképzés biztosítja, hogy a NATO védelmi ereje páratlan maradjon

– mondta.

Mariupol polgármestere szerint az oroszok blokád alá vonták a várost, humanitárius folyósó létrehozását szorgalmazza..

A népünk bátorsága elképesztő! Még a fegyver nélküliek, nagymamák is kimennek megvédeni az otthonukat. Orosz nyelven is ömlik az átkok a megszállók fejére. Nálunk nem voltak és nincsenek nyelvi különbségek. A fegyveres erők irányítják a helyzetet, tartják a határokat és ellentámadásba lépnek, megszégyenítve az ellenséget.

– tette hozzá Резніков Олексій védelmi miniszter. Aki szerint Ukrajna fegyveres ereje végzi az ellencsapásokat.

Folytatódnak a szisztematikus harci műveletek, melynek köszönhetően az oroszok már 39 gépet és 40 helikoptert vesztettek el.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CaptainFaceless
Miért kell az oroszokat mindenhol ellenségnek beállítani? Miért nem írják meg ezek a szarháziak az igazságot? Megint ott tartunk mint 2 hete a "nagy" kovid világpusztító járvány előtt mikor százezrével hullottak az idősek de hála putyinnak mára már nyújtófával kergetik az oroszokat ez egy vicc basszammeg... A faszombaszta ukránokat siratja az egész világ holott miattuk van az egész csetepaté komolyan írom a világ megérett a pusztulásra
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CaptainFaceless
Miért kell az oroszokat mindenhol ellenségnek beállítani? Miért nem írják meg ezek a szarháziak az igazságot? Megint ott tartunk mint 2 hete a "nagy" kovid világpusztító járvány előtt mikor százezrével hullottak az idősek de hála putyinnak mára már nyújtófával kergetik az oroszokat ez egy vicc basszammeg... A faszombaszta ukránokat siratja az egész világ holott miattuk van az egész csetepaté komolyan írom a világ megérett a pusztulásra
Néro
@CaptainFaceless: Hát lehet nem a világ. Ha a covid chipet elkerülted mert nem használ tudnék egy megoldást. Ez használ. Beadhatod önállóan magadnak. Garantált a siker.
uploads.disquscdn.com/images/e3998a814aaffdfa2b2f88c262939821829f1b176a76de4c507a06df044f2731.jpg
Pipás
@CaptainFaceless: Elmehetsz te a büdös kurva anyádba, te mocskos orosz kollaboráns.
rokker33
@CaptainFaceless: igazad van! Sirnak az ukrán gecik hogy basszák őket az oroszok, de mennyi embert öltek már meg?? Mennyi magyart aláztak meg ezek a mocskos szőröstalpú faszszopók?? Pusztuljon ,ds csak ukrajna!!
@Pipás: pippantsd le az ukrán elnököt a magyar ellenzéket meg az usa elnököt is ha annyira véded őket te büdös ukrán geci!
human
Az atomerőművek bombázásában mi a logika? Rohadtul veszélyes. Elég lenne csak körbezárni és elvágni a tápvezetékeket.
rokker33
@human: Akkor is felrobbanna... Az energiát valahogy elkell távolítani a reaktorokból különben túlterhelés miatt Csernobil sorsára jut! Nem jó ötlet...nagyon veszélyes ötlet!!!
human
@rokker33: Ez igaz lehet. Ahogy a lassú folyamatok miatt nem lehet ki/be kapcsolni sem csak úgy. Bár szerintem kell lennie megoldásnak arra az esetre, ha a kimenő tápvezetékekben szakadás keletkezik. Kétlem, hogy erre nem gondoltak a tervezésénél.
Pipás
@rokker33: Megszólalt az atomfizikusunk. Fizikából rossz jegyed lehetett.
Sámannus
@CaptainFaceless: te is megérettél szállj magadba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.