Egy szombat esti New Orleans-i beszédében Trump azon elmélkedett, hogy egyszerűen kínai zászlókat tehetnének az amerikai F-22-esekre, majd "szétbombázhatnánk Oroszországot", kirobbantva ezzel egy konfliktust a két ország között.

Trump: bombázzuk le az oroszokat amerikai F-22-esekkel, aztán fogjuk rá a kínaiakra az egészet

És akkor azt mondjuk, Kína tette, nem mi tettük, Kína tette, és akkor elkezdenek egymással harcolni, mi pedig hátradőlünk és nézzük

- mondta Trump a Washington Post által megszerzett hangfelvétel szerint.

A közönség nevetett. Talán egy vicc volt, de olyan vicc, ami a nemzetközi jogot is sértti. Már ha túl tudunk lépni azon a gondolaton, hogy Oroszország valaha is összetévesztené az F-22-eseket a kínai repülőgépekkel.

Egy semleges állam vagy bármely más, a konfliktusban nem résztvevő állam zászlajának használata tilos

- mondta ezzel kapcsolatban Laurie R. Blank, az Emory Egyetem jogi karának nemzetközi jogi szakértője.

Ez az elképzelés az Egyesült Államokat is belevinné a konfliktusba, és megsértené azt a szabályt, amely tiltja a semleges államok vagy a konfliktusban nem részes államok zászlóinak, emblémáinak vagy jelvényeinek használatát.

Persze nem ez az első eset, hogy Trump olyan bombázásokat javasol, amelyek a törvénybe ütközhetnek. Még 2020-ban beszélt iráni kulturális helyszínek bombázásáról, aminek hatására a kormányzat vezető tisztviselői sürgősen biztosítottak arról, hogy az amerikai hadsereg nem fog ilyesmit tenni.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Na most van bajba a néphülyítő kormány. Ki a mi barátunk? Putyin-Trump? Trump-Putyin? Forognak mint vasorrúbába a mágneses viharban.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
laja70
@Pegero: Egy hithű fideszes elme Sorost sem hagyhatja ki. Vajon a pontok a mondandóm végén mit jelenthetnek? Nem Putyin "röhögését"!
Németh István
Minő igaza van a Trampnak - a jelen folyamat egyenlőre kína nélkül az Eu és az ukán nép farkával történik! A Tramp nyilatkozata felér egy valós képábrázolással! hajrá a hatalomért> mások pusztulásával uralkodjunk a hatalom teljében!!!
Borsodi
Így beszél egy idióta vén hülye,még jó hogy le váltották.
teuton
Ez a barom meg tenyleg egy vilaghaborut robbantana ki. Racs möge kellene zarni, mert közveszelyes...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.