Az ukránok és a beszámolók mást állítanak.

Az oroszok szerint a mariupoli kórház bombázása „teljességgel megrendezett provokáció” voltFotó: Handout / National Police of Ukraine / AFP

Semmilyen feladatot sem hajtott végre földi célpontok ellen az orosz légierő Mariupol közelében

– jelentette ki csütörtökön Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Az MTI információi szerint azt állította, hogy a mariupoli 3. számú kórház elleni szerdai állítólagos „légicsapás” valójában „teljességgel megrendezett provokáció” volt, amelynek célja szerinte az oroszellenes hangulat fenntartása volt Nyugaton. Beszámolója szerint a mariupoli egészségügyi létesítmények, köztük a 3. számú kórház már február végén leálltak, a személyzetet és a betegeket „a nacionalisták” elzavarták.

Konasenkov a városból elköltözött szemtanúkra hivatkozva azt mondta, hogy a kórházat a kedvező taktikai elhelyezkedése miatt az Azov ukrán nacionalista zászlóalj erőddé alakította át. Azt mondta, hogy az épület külső és belső sérülései nem származhattak légibombától, mert az az összes falat ledöntötte volna.

A tábornok háborús bűncselekmények elkövetésével vádolta meg a városban körülzárt „nacionalistákat”, akiknek „provokációi” szerinte az ostromgyűrű szorosabbra húzásával szaporodni fognak. Azzal vádolta az Azov zászlóaljat, hogy tagjai szerinte „nyolc éven át tudatosan és különös kegyetlenséggel pusztították a civileket” a Donyec-medencében.

Lavrov csütörtöki antalyai sajtótájékoztatón szintén hamisnak nevezte azok az állításokat, amelyek szerint az orosz hadsereg szerdán egy szülészetre mért csapást Mariupolban.

Lavrov gyakorlatilag a Konasenkóéval egybehangzó változatát mondta el a történtekről, hozzátéve, hogy Oroszország már hétfőn tájékoztatta az ENSZ-t arról, hogy a kórház az Azov kezén van.

Forrás: MTI
Fotó: Handout / National Police of Ukraine / AFP

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tothjani
Ugyanúgy mint a hazai ellenzék minden megmozdulása, hiszen az Orosz birodalmat csak Putyin, Magyarországot pedig csak hű kutyája tudja irányitani.
tothjani
Ugyanúgy mint a hazai ellenzék minden megmozdulása, hiszen az Orosz birodalmat csak Putyin, Magyarországot pedig csak hű kutyája tudja irányitani.
human
Aha. Itthon meg az ellenzék akar háborút. Orbán le se tagadhatná, hogy Putyin a mestere.
Nessy
Az Azov katonái meg kisgyereknek álcázták magukat!k
szép új világ
Akkor most az következik, hogy az ukránok bekerítik Kijevet és megostromolják magukat?
Hazudnak a ruszkik, mint mindig! Volt kitől tanulnia Orbánnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.