Moldovának ugyanis van egy "saját" szakadár államalakulata, amelyben orosz katonák tartózkodnak rendfenntartás címén, és emiatt most nagy az idegesség.

Ez az ország lehet Putyin következő célpontja – már hatalmas az idegesség
Kép: Pixabay

Az Mfor.hu cikke szerint fokozatosan nő Románia keleti szomszédjában, az egykor szovjet tagköztársaság Moldovában a félelem attól, hogy az oroszok Ukrajna ellen indított háborúja rájuk is ki fog hatni. 

Egy Ukrajnából menekült nő, Elena, aki 7 kilométert gyalogolt, csak hogy elérjen a határig, az Economist című lapnak úgy nyilatkozott, hogy Putyin Moldovát is el fogja pusztítani, ezért nem is tervez az országban maradni sokáig. 

A mindössze 2,6 milliós lakosságú országba (mely Európa legszegényebbjének számít) a háború kezdete óta több mint 260 ezer menekült érkezett, közülük 101 ezren pedig a maradás mellett döntöttek. 

Az ország külügyminisztere, Nicu Popescu szerint már nem sokáig bírják a nyomást, mivel a háború kitörésekor úgy számolt az ország vezetése, hogy nagyjából 15 ezer ukrajnai menekültet tudnak befogadni – mint fentebb olvasható volt, ennél nagyságrendekkel többen érkeztek. A segélyszállítmányok és adományok egyre fogyatkoznak, a határőrök túlterheltek, a menekültek ellátást az állam igyekszik szervezni, de azok is túlzsúfoltak. Ha pedig a moldáv határtól mindössze 50 kilométerre fekvő Odessza kikötővárosát is támadás éri, újabb, tízezres nagyságú menekülthullámmal számolhatnak. 

Emiatt az Európai Unióhoz fordult segítségért az ország vezetése (Moldova hivatalosan nem uniós tag, de együttműködési szerződés már van köztük), a Frontex segítségével (ez az EU közös határőrizeti szerve) erősítené meg a határai védelmét, emellett pedig pénzügyi támogatást is kértek. A nagyszámú menekültek ellátása megterheli az államkasszát, ráadásul az orosz gáz is drágult, ezért is kérik a támogatást.

Németország a cikk szerint légihidat indított nemzetközi partnerekkel Moldovába az oda érkező ukrajnai menekültek továbbszállítására, első körben 2500 menekültet fognak közvetlenül Németországba szállítani.

Az EU-ban látják a megmentőt

Moldovában emellett nagy az aggodalom, hogy Putyin őket is megtámadja, mivel az országban van egy jelentpsebb számú oroszajkú kisebbség, és a politikai élet is a nyugatos és az oroszok felé húzó táborra bontható. 

"Victoria Rosa, a moldovai külpolitikai társaság szakértője azonban már úgy készül, hogy egyre valószínűbb az orosz beavatkozás és destabilizációs kísérlet Moldovában, és ezt megerősítették az Economist névtelenül nyilatkozó nyugati diplomáciai forrásai is.

Oroszország mindent meg fog tenni azért, hogy Moldovának orosz-párti kormánya legyen

– jósolta egy külföldi diplomata" az Mfor.hu cikke szerint.

Emellett Moldova mellett létezik az 1990-es évek eleje óta a szakadár Dnyeszter Menti Köztársaság, amely területén orosz csapatok is állomásoznak, és amelyeknél félő, hogy esetleg Odessza felé indulnak el (bár a senki által el nem simert ország vezetése hangsúlyozta, hogy pártatlanok a háborús felek kapcsán). A cikk szerint azonban a szakadár köztársaságban már most bizonyos élelmiszerfajtáknál korlátozásokat vezettek be, miközben beindult a pánikvásárlás is. Ha pedig Odessza elesne, akkor nagy a félelem, hogy a Dnyeszter menti szakadár területeket is Oroszországhoz csatolhatják.

A cikk szerint Iulian Groza, az Institute for European Policies and Reforms intézet kutatója úgy látja, már most érzékelhető az oroszoknak tulajdonítható destabilizációs szándék az országban. Megjelentek álhírek a fiatalok besorozásáról és hogy nem engedik ki a férfiakat az országból, emellett pedig az sem kizárt, hogy ha esetleg orosz csapatok közelítenék meg a moldáv határt, akkor az oroszpárti erők tüntetéseket szerveznek.

Moldova az EU-ban látja a kiutat, Ukrajna tagkérelme kapcsán ők is bejelentették, hogy kérik mihamarabbi felvételüket az unióba, a hivatalos csatlakozási kérelmet március 3-án írta alá az EU-párti köztársasági elnök, Maia Sandu. Az ország vezetése a tagjelölti státusz gyors elnyerésében reménykedik, bár tudják, hogy sok minden feltételt kell még teljesíteniük a taggá váláshoz. Ennek kapcsán az elnök a csatlakozási kérelem aláírása utáni sajtótájékoztatón arról beszélt a cikk szerint, hogy bizonyos lépéseket gyorsan és határozottan fognak meghozni.

Forrás: mfor.hu 
Címlapkép: Pixabay

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
És akkor ott vannak még a kis balti államok. Putyin már beigérte lukasenkának a tengeri kikötőt.Ott északon.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bencemacska
@sgl: Bocs. de ezt elloptam! /Utólagos engedelmeddel(?)/
ómió
Na! Melyiket kell még Putyinra hazudni?
koszpeko
"Moldovának ugyanis van egy "saját" szakadár államalakulata, amelyben orosz katonák tartózkodnak rendfenntartás címén, és emiatt most nagy az idegesség."

Miért nem küldik haza az orosz katonàkat?
namihami
@koszpeko: Mert (szerintem) nem mennek.
Erre céloztam, amikor a putyini álomban ismét az oroszokat kiszolgáló szovjetunió-jellegű ""újszovjetunió"" a cél. A lenini/sztálini országegység, amiben az orosz az uralkodó népcsoport, akiket körbevesznek a rabszolgák.
CsipkeRózsa
És még hány ilyen veszélyeztetett ország van?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.