Az orosz külügyminisztérium kedden közölte, hogy kilépnek az Európa Tanácsból.

Oroszország az Európa Tanács alapokmánya szerint súlyos jogsértéseket követett el, nem tesz eleget kötelezettségvállalásainak, ezért a továbbiakban nem maradhat a szervezet tagállama – állapította meg az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) a kétnapos rendkívüli ülését követően elfogadott állásfoglalásában kedden.

Az Európa Tanács is arra jutott, hogy Oroszországnak nincs helye a testületben

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A strasbourgi székhelyű szervezet parlamenti közgyűlése hangsúlyozta: az elkövetett jogsértések összeegyeztethetetlenek egy tagállam jogállásával, ezért az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának fel kell kérnie Oroszországot, hogy "haladéktalanul lépjen ki az Európa Tanácsból".

Arra az esetre, ha Moszkva nem tesz eleget a kérésnek, a közgyűlés azt javasolta, hogy a miniszteri bizottság tűzzön ki egy dátumot, melyet követően Oroszország tanácsi tagsága megszűnik.

Az orosz külügyminisztérium kedden már közölte, hogy Moszkva kilép az Európa Tanácsból, és az erről szóló hivatalos értesítést átadták a strasbourgi szervezet főtitkárának.

Az ukrajnai háború miatt tartott rendkívüli plenáris ülés végén egyhangúlag elfogadott állásfoglalásban a PACE rögzítette: ha Oroszország tagsága megszűnik, az Európa Tanácsnak továbbra is támogatnia kell és együtt kell működnie az oroszországi emberijog-védőkkel, a szabad médiával, a demokratikus, független és civil társadalom képviselőivel.

Hozzátették: tekintettel Fehéroroszország részvételére az Ukrajna elleni agresszióban, a közgyűlés elnökségének fel kell függesztenie a közös tevékenységeket Fehéroroszország hatóságaival is.

A közgyűlés képviselői az állásfoglalásban elismerték az Ukrajnával szomszédos országok "nagylelkűségét és szolidaritását", amiért több százezer menekültet fogadnak be.

Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára, Luigi Di Maio, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöke, valamint Tiny Kox, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke közös nyilatkozatban támogatták a parlamenti közgyűlés most bejelentett döntését. Közölték, hogy a miniszteri bizottság szerda reggel rendkívüli ülést tart az Oroszország elleni eljárás megindításának megvitatására, különösen annak fényében, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is hivatalosan értesítette a szövetséget országa azon szándékáról, hogy kilép az Európa Tanácsból.

Forrás: mti.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gazella
Isten...oh... leesett, leesett a 10 fillér azon a sok sekély gondolkodásu ET-n...
Orosz az mindig is orosz marad..
driv3r
Oroszország kilépett az Európa Tanácsból, mint a macskát szarni.
ómió
Oda, bizony, kizárólag "píszí" agresszorok tartozhatnak!
Csizmás Kond
Az egész bagázs amúgy is egy semmittevő, ingyenélő, héhütők társasága.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.