Elérkezett a megpróbáltatás órája, a mai nemzedék a sorsdöntő pillanatban él, a demokrácia és az autokrácia harca közepén áll – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök pénteken a dél-lengyelországi Rzeszówban, ahol az amerikai 82. légideszant-hadosztály katonáival találkozott.

Joe Biden vészjósló üzenetet tett közzé az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban
Fotó: Facebook/Joe Biden

Az Antony Blinken amerikai külügyminiszter részvételével megtartott találkozón Biden megköszönte a katonák szolgálatát, és leszögezte: az Egyesült Államok sok vonatkozásban egyedülálló.

"A világ egyetlen olyan országa vagyunk, amely nem a földrajzi, nemzetiségi, vallási, faji vagy egyéb alapokon szerveződik, hanem az eszme köt össze minket"

- jelentette ki.

Az amerikai eszmei közösség lényege, hogy "minden férfi és nő egyenlő, bizonyos elidegeníthetetlen jogokat kaptak a Teremtőtől" – tette hozzá.

Biden aláhúzta: a demokrácia a konszenzust igényli, most pedig elérkezett "a próba órája".

"A demokrácia és az oligarchia közötti harc közepette vagyunk, egy új fázisban"

- fogalmazott.

A katonákhoz fordulva az amerikai elnök azt mondta, hogy az ő nemzedékük sorsdöntő pillanatban találta magát.

"Minden negyedik, ötödik nemzedékben eljön az olyan pillanat, amely mindent alapvetően megváltoztat" – közölte, hozzátéve: a világ már nem lesz olyan, amilyen eddig volt.

"A kérdés az, hogy ki fog diadalmaskodni, a demokrácia és az értékek, amelyeket képviselünk, vagy pedig az autokrácia"

- fogalmazott Biden.

Ukrajnában tett korábbi útjaira utalva Biden kijelentette: az ukránoknak "valóban erős gerince van". Rendkívüli jelenségnek nevezte, hogy az ukrán civilek is "puszta kézzel állnak a tankok előtt, mondván +nem mozdulok el innen, itthon vagyok+".

Az amerikai 82. légideszant-hadosztály mintegy ötezer katonáját februárban, az ukrajnai háború kitörését megelőző orosz-ukrán feszültség miatt telepítették Rzeszów térségébe, bővítve a 2016-ban Lengyelországba telepített amerikai kontingenst.

Forrás: MTI

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bástya Béla Elvtárs
Na, akkor mégsem látogatsz el a lengyel-ukrán határra?!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
driv3r
@KisTehen: Igen, ez jó, ezért érdemes meghalni . te faszszópó geci !!!
A te bute gyökér világodésrt hljon meg az, akinek klét anyja van!

Ha polgárháború lezs, aKKOR LESZ ITT MINDEM !!!
mAGÖLÖM ABNYÉCDAZT, APÁFDAUM TESVÉREDET MEH MIMDENKIT - TE BAROM !!!
driv3r
Alig várom, hogy megölhessellek téged meg a buta fajtátdat.
Jó lesz megölni tégedsztán fürödni a vérednóen te geci!
űűű
driv3r
Én így fordulok rá az atomháborúra.
Kifogás?

Meg kell ölni, ki kell írtani a világból az oroszokat - ezeket barbár geciket !!!
A földel kell egyenlővé kell tenni az országukat. És SOHA nem emlékezni rájuk !!!
driv3r
Követelem az atom háborút.
Másodiként halok meg? Leszarom!

Szakadjon, szakadjon szét minden
tomsawyer - régről
Rájöttem végre. Heuréka és Halleluj(z)a!
Ez Galla Miklós ikertestvére, a nemváltó, vándorprédikátor Alajos!
Pont ugyanaz szövegben, mint Galla performanszban. Pont ugyanolyan magamutogató, instant faszságokat tol, csak ő nem vetkőzik és a faszát mutogatja random, akár van rá igény, akár nincs, hanem a kommentfelületen meztelenkedik. Az agyának a pőre hiátusát tárja fel naponta.
Alajos baszd meg, vegyél már fel egy inget meg egy gatyát vagy bugyingót!
driv3r
@tomsawyer - régről: Pont te hiányoztál %!!!
A kedvenc filemd még mindik a Hosszú az út lefeleé és Napos oldal?
Ritkán szólaslsz meg, de akkor is minek?
driv3r
Bebaszva is okosabb, ügyesebb, szebb vagyok mindenkinél !!!
Ez nyilvánvaló.
driv3r
Már gindolkodom (tehát vahgyolk) az új nevemen . Mika Häkkinen
Ezzel büven veólamilyen probélémád, geci?
driv3r
Szétbasztad a világom.
Most már tényleg pipa vagyok.
Milyen amikor tényleg pipa vagyok?
Olyankor előveszem az AK-74 esemet is.
driv3r
Ja, ne szólj hozzám geci. Nem vagyok abban az állapotban !!!
Tudnék válaszolni, de semmi értelme nem lenne..
driv3r
Te tényleg engem, akartál megszólítani
te tényleg azt hitted van ehhez jogofd?
Isten vagyok baszd meg !!!
nem szólhjatsz hozzám, vcsak úgy
csak úgy....
azt tudtátok marhák,hogy ennek a faxinak köszönhetitek,hogy visszakaptátok ámerikából a szentkoronát ?- csókoljátok putyint ánuszon !
Bástya Béla Elvtárs
Na, akkor mégsem látogatsz el a lengyel-ukrán határra?!
rokker33
Miért nem döglik már meg ez a múmia??Csak a bajt hozza a nyakunkra és putyinnak sem fog tetszeni, hogy itt lábatlankodik Európában! Majd lesz ennek is következménye! Orbán jól teszi hogy kimarad belőle amennyire csak tud! Már így is egyre jobban belevisznek minket!
Rockxy
a kérdés az, vén fosos, hogy a hazugságotokat meddig hiszi még el a nép.
csak úgy....
@rokker33: te valóban ennyire buta,mint amit itt mutatsz magadból?
Nessy
@Shikari: Nem a parlamentben, jó beosztásokban, CÖF vezetőiként regnáló volt komcsik fognak "megdögleni", ha bármi történik, hanem azok a fiatalok, akik csak hírből ismerik azt a kort! Illetve azok, akik bár akkor éltek, de sohasem voltak sem párttagok, sem szimpatizánsok.
driv3r
Hű baszd meg, de durva voltam!
Már nem emlékszem mindenre (semmire), de ha belennék baszva újra így csinálnám.
Újra meg újra...
driv3r
Tegnap este arra ébredtem, hogy ma van. Aztán kiderült, hogy nem. Így hát vissszaaludtam.
(csak azért szoktam aludni, mert tele van a faszom a 24 óra ébrenléttel)
driv3r
"Isten vagyok, baszd meg!"
Megengedem, hogy ezt felhasználd és soha nem perellek be jogdíjért. Ez az emberiség közös
Nessy
@Shikari: Logikus! Sokkal kevesebb hatalomban lévő politikus válik hajléktalanná, és él nyomorban, mint a csóró dolgozó, aki biztosítja számára a jólétet. Ilyen a világ! Sokat ígér, s keveset ád!
ómió
És ezt az "eszme alapú" (pont, mint a komcsik) Biden efftársat közben hányszor kellett ébreszteni?
Toller Béla
@KisTehen: Mi az a pénz eszméje ? Mégis, ebben a mocsárban adj valami szilrdabb pontot ...vagy menj már ...
tomsawyer - régről
A szellemi rétegrepesztő hentai kútmérgező kedvéért lassan nyomom a billentyűt, hogy eljusson mélyfúrással az üzenet:
Tönkretettétek az életemet, amihez semmi közötök sem volt. Nem kértem se tanácsot, se kalácsot és az AK74-est pláne nem kérem.
Agyilag rokkant, pszichopata toprongy(ok).
Remélem, hogy lementem a szintedre és így sikerült értelmezned a mondanivalót.
Nem kérek javaslatokat a jövőben. Főleg nem egy lobotómián átesett kibictől, aki miután szétbarmolta mások életét, immár kockázat nélkül ráhugyozik még egyszer az üszkös romokra.
Nincs igény a tanácsaidra, mert 3 bittel működsz és abban is több hibakód van.

Összecsináltam magamat egyébként az őrületes rettenettől, hogy egy alkoholistát _játszó_ némber - mert alapvetően Alojzia jellegű minden bejegyzése, ami azt jelenti, hogy vagy nem tudja elhitetni, hogy férfi vagy nem eléggé férfi, hát nem tudom, melyik a keservesebb a kettő közül - hepciáskodik. Játéknak érzi mások életének szétcseszését és az a felháborító, hogy ebben minden gazember támogatta és támogatja.

Én speciel semmihez se járulok hozzá, ahogy nem járultam hozzá 10 éve sem.
Éppen az a probléma, hogy engem baszott megkérdezni bárki.

Ha mindennap beírok és beszólok tízszer, akkor nagyjából 500 év alatt talán egy részét törlesztem annak, amit elkövettetek. Mindeközben névváltoztatásért fordulhatok a tisztelt hatósághoz, mivel én vagyok a hegylakó.
Szalay Miklós
Lehet ezt szeretni vagy nem szeretni, egyetérteni vele vagy sem, de mindenképp érdekes meglátásokkal van tele. A háború tanulságai, kilátásai:

www.youtube.com/watch?v=c0uzuemLb4I

Vagy el is lehet olvasni:

egyvilag.hu/index.shtml#PT111_oroszukranhaboru2
tomsawyer - régről
@durbincs: Mi van, magaddal beszélgető abakusz-agyú beteg szerencsétlen, most ezen a nicken nyomod? Felváltva 5-ön, mi?
A szellemi rétegrepesztő, hentai kútmérgezőt nyugodtan magadra veheted.
Esetleg morzézhatnál is, (a direkt elütéses írás mellett) aztán boldogan hentereghetnél a hencseren elégedettségedben, hogy megint Parnasszus-pozitívet alkottál, miközben csak a gazemberségednek emeltél pacsitból szarkalyibát.
tomsawyer - régről
@durbincs: Ezzel a stratégiával nálam semmire se mégy. Már egyszer leírtam, hogy veled ellentétben nekem egyszer elég a szoftverbe vinni az adatokat, nem szükséges újrakódolni naponta. Az, hogy te, meg a te bandád nem képes egy egyszerű üzenetet se futtatni anélkül, hogy abban syntax error lenne, a ti programozási problémátok. Ennél egyszerűbben már nem tudom leírni, hogy nincs szükségem rotációs kapára (nevezzétek be rá Kósa Lajost) és tanácsokra sem.
driv3r
@tomsawyer - régről: Lassan írom, hogy te is megérts: Housszú üt lefele Napos oldal.
ha oda mennék és belüvöltenám az arcodba, akkor jobbnan megértenád, tze hülye fasz!
driv3r
@tomsawyer - régről: Mne írjéúál rikán se,t ebónyoorolt !!a mweg lasz a szemmüvegem, akkor mjad hekólyesen írok)
driv3r
@tomsawyer - régről: Ne abuzéljéúál engem, metrt széttéplak, te geci!
driv3r
Már nem kell öngyilkosnak lenned, te hülye fasz. A világ megoldja helyetted.
tomsawyer - régről
Lásd fentebb: 12:18. Neked írtam. Attól még, hogy durbincs nicken írtál be.
A faszomat se érdekli semmilyen út, ezt nagyjából 10 év alatt most írom le százezredik alkalommal.
Hátha lesz - rajtad kívül - egy ember, aki felfogja egyszer. Te biztosan nem leszel az, aminek nem feltétlenül az abakusz-agyad az oka, inkább az, hogy ennyire önző vagy. A te/ti érdeked(etek) az, amit csinálsz. Az én káromra. Semennyire sem bonyolult az, hogy: nem érdekel. Nincs ebben bonyolult.
Hogy ti mit akartok, senkit se érdekel és nincs relevanciája, mivel az én életemről van szó.
tomsawyer - régről
Írogassál csak részeget játszva, mára megvolt a hegylakó-penzumom.
driv3r
@tomsawyer - régről: Járótszva az életet ne irogassak nakad? Vagy de?
driv3r
bebazsva részeget itzdíni . milyen már:!
(Kezdem megyzokni, hogy szemübóveg nélkül nem látok)
Vn még egy koifogásom,miért
driv3r
REmnerek ezrwit viszem nP, MNT NAP MIPÓUNKÁBA, A SZERETTEIKHEZ, HAZA..Ó BIZTNSÉGAVÓNBN MÉÁR 230 ÉVE.
sUERINTEM VALAMIT JÓL VÓCSINÁÉOOK

)(IMÁDOK CSÚNYÁN ÍRBOI, VAGY...
driv3r
@tomsawyer - régről: Akarsz írni istennek? Hát ennyi ésszel, szívvell ne írjál!
Tud olvasni isten téged, de nem akar !!!
Érted?
driv3r
Honnan tudom, hogy isten mit akar?
Honnan tudod te, hogy mit nem akar?
tomsawyer - régről
Óh várjá'! Nem is kell kötőjel. Nehogy ezt kelljen elemezni hat hétig rágódva a fagyos kutyaszaron, mint egy kibaszott gitten, gondoltam szólok.
És két helyen hiányzik a vessző. Aki kitalálja, mire gondolok, annak szívesen az arcára hugyozok. Grátisz.
Hentai seggfejek.
tomsawyer - régről
Remélem, hogy nem tetszik, mert kifejezetten azért írtam. Ettől egyenesebb szándék nem létezik. Nehéz visszaadni azt a dühöt, amit érzek pusztán szavakban, de gondoltam, azért teszek egy próbát.
Na, most van teljesítve a napi penzum.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.