Két hónappal, május végéig meghosszabbíthatják a szükségállapotot Csehországban, amelyet március 4-én egy hónapra azért hirdetett ki a kormány, hogy felgyorsítsa és egyszerűbbé tegye az ukrán menekültek befogadását. Petr Fiala jobbközép kormányának kérését a szükségállapot meghosszabbítására kedden este több, mint kilencórás vita után hagyta jóvá a képviselőház.

Május végéig meghosszabbítják a szükségállapotot Csehországban
Kép: Pixabay

A szükségállapot meghosszabbítását a kormánykoalíció öt pártja támogatta, míg a két ellenzéki párt ellene szavazott.

A parlamenti vitában a miniszterelnök megismételte korábbi kijelentését, miszerint az intézkedés a cseh lakosságot semmi módon nem érinti.

A szükségállapotra a menekültek befogadása miatt van szükség

- jelentette ki Petr Fiala.

A kormányfő közlése szerint eddig több mint 300 ezer ukrán menekült érkezett Csehországba, ahol már a háború előtt is több mint 150 ezer ukrán állampolgár élt és dolgozott. A hatóságok valószínűsítik, hogy számos hozzátartozójuk ezért a háború elől Csehországban keres majd menedéket. Petr Fiala többször is leszögezte, hogy az ukránok számára Csehország célország.

A parlamenti alsóház ugyanakkor határozatban felszólította a kormányt, hogy mihamarabb dolgozzon ki részletes stratégiai tervet az ukrán menekültek betagozódására a cseh társadalomba.

A Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap kedden azt írta, hogy egy ukrajnai felmérés szerint akár 800 ezer ukrán is érkezhet hosszabb távon Csehországba.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.