Szijjártó Péter nem ül a Fidesz babérjain, mára már Bosznia-Hercegovinában folytatja külügyminiszteri teendőit. 

Szijjártó máris beszólt Brüsszelnek

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Elfogadhatatlanul lassú a Nyugat-Balkán európai uniós integrációja, ami stratégiai hiba, illetve káros a regionális stabilitás szempontjából is, ezért Magyarország ismét a folyamat felgyorsítására szólítja fel Brüsszelt

- mondta.

Sajnáljuk, hogy az EU egyes tagállamai és a brüsszeli intézmények esetében ez a megértés nem mindig teljes. Itt az ideje, hogy megüzenjük Brüsszelnek, hogy le kell szállni a magas lóról, és elég a nagyképű nyilatkozatokból

- fogalmazott a miniszter.

A kormány álláspontja szerint Szerbiát haladéktalanul fel kell venni az EU-ba, Bosznia Hercegovinának pedig meg kell adni a tagjelölti státuszt.

"Ezt az álláspontunkat a jövőben még határozottabban fogjuk képviselni ezzel a választási győzelemmel a hátunk mögött"

- emelte ki Szijjártó Péter.

Szerbiában is április 3-án volt választás, ahol Aleksandar Vucic maradt az elnök, illetve az ő pártja, a Szerb Haladó Párt, azaz az SNS nyert, de csak relatíve, alig negyven százalék fölötti aránnyal. Aleksandar Vucic többször is közölte, hogy a nemzeti érdekeikkel összhangban Szerbia nem vezet be Oroszországgal szemben szankciókat. 

Forrás: 444.hu

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"A kormány álláspontja szerint Szerbiát haladéktalanul fel kell venni az EU-ba, Bosznia Hercegovinának pedig meg kell adni a tagjelölti státuszt." Ezzel kapcsolatban egy szakálas vicc jutott az eszemben. "Nesze, Sánta! Itt egy púp." A magyarok felvétele után az EU-nak, most pont ez jár a fejében. Van baj enélkül is gazdagon.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Drága külügyérünk! Most kuncsorog a főnöke pénzért, hitelért. Legalább fogná be a pampuláját, míg megjön a pénz. Kissé nagyképűnek méltóztatik lenni! Igaz, közösen nyalják Putyin talpát.
Csizmás Kond
Jól tette, mi a keserves anyjuk kínját foglalkoznak folyton velünk ?
Eladott Ország
Civilizált európai körökben már nem állnak szóba vele, maradt neki a Balkán és Ázsia, a türkök és kipcsakok. Mi már választottunk. " Szijjártó szerint Orbán jégtörő békemissziója után egymásnak adják a kilincset nyugati politikusok Moszkvában " AHAM! Nem feledjük, ahogy a Sinopharm gyártójának a telefon számát is tőle kérte mindenki!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273585581_2015698888634835_5002073920755740279_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=myMNitPorzgAX_7gm8x&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00_AT9U_f5EdP3nqXZbA2NMMStB62qqfHV1_-I-d4axgjV2zQ&oe=62522952
És ebben az évben kiemelten fogunk foglalkozni a punk jóléti társadalommal!.. egyenséró , Punks Not Dead - Bőrfejűek
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274315305_1287876791692225_9196768662443466259_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Ly4TbwK2k0kAX_7SA8r&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00_AT9oP42N9GefzHpxw1TNwCutLWI9Iq65Dqk0ILT_SsF87A&oe=6250E783
Nyírfa
ad1 Az van a képére írva, hogy: na mi van, libsik, megszívtátok?
ad2 Nem tudtam, hogy Szijjártó az EU egyik vezetője.
ad3 Addig nagylegénykedik, amíg újfent lesz oka toporzékolni.

Nem hiszem, hogy ezt az otromba fickót sokáig eltűri a diplomáciai közösség. S mivel elrettentő példaként szolgál az EU számára, szerencsére nem fenyeget minket az a veszély, hogy Szerbia belátható időn belül az EU tagja lesz.
Eladott Ország
"A kormány álláspontja szerint Szerbiát haladéktalanul fel kell venni az EU-ba, Bosznia Hercegovinának pedig meg kell adni a tagjelölti státuszt." Ezzel kapcsolatban egy szakálas vicc jutott az eszemben. "Nesze, Sánta! Itt egy púp." A magyarok felvétele után az EU-nak, most pont ez jár a fejében. Van baj enélkül is gazdagon.
justhpeter
Ahogy látom a toporzékolóművész megint ráhajtott a bábszínház újabb 4 éves szerződésére.
Nyírfa
@csak úgy...: 15.32

Az utolsó, Gyurcsányozó perceket leszámítva nagyon jó volt.
tothjani
2,9 millió ember(?) megüzeni Brüsszelnek hogy a 250 milliós EU nehogy már azt képzelje ők vannak többen
Nessy
@justhpeter: Szokása szerint szereptévesztésben van! Kitört rajta a "hol az a macska... szindróma!
nezelodo
Ne üzengess Petike, szólj a fürtöskének, igazítsa el őket, hiszen azért van ott! Okozhat azoknak a pénzeszsákoknak is néhány vidám percet!!
Cucika
Remélem nem vesz fel több országot a Brüsszel az EU ba. Megtanulták a leckét. Nagyon jó volt, jó lenne a magyar embernek az EU ban, de a kormányunk miatt nyugodtan ki is rakhatnak. Megérdemli a magyarnép . Akik a szabadabb élet helyett az elnyomást választották.
Lepényleső
Elsődlegesen talán azt kellene tennie,amit ajánl mindenki másnak,- a magas lóróról a földre kellene lépnie?
Aztán nehogy úgy kelljen mindennek a történelembe kerülnie,- mint az évszázad harmadik szemfényvesztése?
ómió
Na, de Péter! Most "leköti" őket a "jogállamiság"! Sehogy se sikerül megfogalmazniuk!
Toller Béla
A balkáni csatlakozásnak ez a kakadu a legjobb ellenérve ! Ha értik ezek ott, a Nyugaton !
kereső
Mivel Szerbia nem csatlakozott az Eu Oroszország ellen bevezetett szankcihoz, ezért belátható időn kivülre került Szerbia csatlakozási tárgyalása - nyiltakozta Brusseles.
telegdilaci
@Horizont:Ez a pondró nem bírja megállni hogy ne keverje a Szart,nehogy az ilyen aljas tetves gazemberek mondják meg az EU-nak hogy mi a jó,eddig tartott a nagy hazugság hogy aki a békére szavaz az a Fideszre Szavaz Ócska trógerek vagytok!
evacica
Ez z zsúrpubi minden csak nem külügyminiszter!Olyan a diplomáciában mint az elefánt a porcelánüzletben! Hétköznapi nyelven egy bunkó!
bence
" Elég a nagyképű nyilatkozatokból " Petike ! listát vezetsz a nagyképű nyilatkozataiddal ! Egyszer valaki ráver a nagy arcodra , hogy megtanulj viselkedni !
ómió
Pedig az EU-hoz manapság csak szuicidok vezette országoknak van esélyük csatlakozásra! Szóval, Szerbia "felejtős"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.