Lemondott a norvég védelmi miniszter – jelentette be szombaton a kormány. A miniszter azután nyújtotta be a lemondását, hogy kiderült: éveken át tartó viszonya volt egy nála jóval fiatalabb nővel.

Bejelentette a kormány: 18 éves lánnyal volt viszonya, lemondott a védelmi miniszter Norvégiában
Kép: Facebook/Odd Roger Enoksen

Ez volt a szükséges döntés

- közölte szombati sajtótájékoztatóján Jonas Gahr Store norvég miniszterelnök, megerősítve, hogy elfogadta Odd Roger Enoksen lemondását.

Rosz döntéseket hoztam, és maradéktalanul bocsánatot kérek, amiért a cselekedeteim megnehezítették mások életét

- jelentette ki röviddel korábban a 68 éves Enoksen az NTB norvég hírügynökségnek.

Enoksen 2005-ben került kapcsolatba egy akkor tizennyolc éves gimnazistával, akivel Oslóban találkozott, amikor a lány az osztályával a fővárosban járt iskolai kiránduláson – írta a VG norvég napilap. A diákok meglátogatták a norvég parlamentet, és találkoztak Enoksennel is, aki akkor ötvenéves és parlamenti képviselő volt.

Az iskolai kirándulás után a politikus és a gimnazista kapcsolatban maradtak, amely később állítólag igen szoros viszonnyá alakult. Legalább tizenkét alkalommal Enoksen irodájában találkoztak 2006 vége és 2007 között, amikor a férfi energiaügyi miniszter volt – mondta el a napjainkban harmincas éveiben járó nő a norvég lapnak, s azt állította, hogy egyes találkozókon "szexuális aktus" is történt.

A volt miniszter a VG-nek megerősítette, hogy a fiatal nő többször is járt az irodájában, de cáfolta, hogy testi kapcsolat lett volna közöttük. Mint fogalmazott: csak azt követően alakult ki közöttük intim viszony, amikor 2007-ben távozott a kormányból.

Már nem voltam hatalmi pozícióban

- nyilatkozta Enoksen.

Jonas Gahr Store kormányfő újságíróknak elmondta: Enoksen a tavaly októberi miniszteri kinevezése előtt nem tájékoztatta őt a viszonyról, az információ birtokában "más következtetésre" jutott volna.

Forrás: MTI

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Kishazánkban a politikai életben szereplőknél a qrvázás nem kizáró ok. A ""csatornatisztitás"" hasonló elbírálás alá esik.
Nem is lesznek a norvég kabinet tagjai. Milyen szerencséjük van.
(!?!?!)De melyiknek(!?!?!)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@Emmersson71: ...szerintem te összetévesztesz a családoddal ...na húzz a takonyba ...ki itt a fideszes faszkalap ?
,,,szerintem te cigány vagy...azok szoktak előre normálisan beszélgetni majd kezdik a szokásos cigányizálással...
Emmersson71
@Csizmás Kond: Na, már a pártodat és a Dr Miniszterelnök Urad fajtáját is megtagadod, narancsos barom?!
Csizmás Kond
@Emmersson71: ...dehogy tagadok meg én valakit is, miért tenném ?...de ha neked ez a dilid tőlem bármit elképzelhetsz...
sötét van a fejedbe amerigo ha csak ilyen faszságokat tudsz kicsikarni onnan...ki is kampányolt a " mi kapitányunk" jelszóval? ki doktorozik állandóan?, ki miniszterelnökurazik folyton ?...csaknem ti ugye ...na húzz a búsba emeric
Emmersson71
@Csizmás Kond: Néha azért olvasd vissza magad..nagy a baj a tornyodban :)
Csizmás Kond
@Emmersson71: ...egyre félnótásabb vagy...na pá.
csak úgy....
@Emmersson71: hmmm..., te egy tehetséges macskaidomár! -kár,hogy az alja macska feledékeny..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.