Az orosz védelmi minisztérium állítása szerint lőszerrobbanás történt a fekete-tengeri orosz flotta zászlóshajóján, a Moszkván, amely súlyosan megrongálta, majd elsüllyesztette azt. Az ukránok viszont azt állítják, hogy valójában az ő Neptun-hajóelhárító rakétáik találták el a Moszkvát.

Satuba fogta Putyint a Moszkva elsüllyedése: félezer tengerész és a presztízs is odaveszhetett
Fotó: VASILIY BATANOV / AFP

Az biztos, hogy csütörtök este az orosz védelmi tárca tájékoztatást adott ki, miszerint a Moszkva egy viharban süllyedt el, amikor egy kikötőbe vontatták javításra. A cirkáló legénységét a Fekete-tengeri Flotta hajói vették fel.

Makszim Marcsenko, az ukrán Odessza megye kormányzója ugyanakkor korábban azt mondta, 

hogy a Moszkvát két Neptun típusú, ukrán gyártmányú, hajó elleni cirkálórakéta találta el.

A Szlava-osztályú cirkáló, az orosz haditengerészet fekete-tengeri flottájának zászlóshajója, a Moszkva lényeges ütőerővel rendelkezett. A cirkálót arra tervezték, hogy képes legyen, akár amerikai repülőgép-hordozók megsemmisítésére is. A hajó fő csapásmérő fegyverzete 16 rakétaindító volt, P-1000 Vulkan típusú rakéta számára, ám ennek modernizációja során számottevő légvédelmi képességekkel is felruházták.

A közel 11 500 tonnás Moszkva hatalmas hajónak számított, és csak egy nagyon jól irányzott Neptun hajóelhárító rakétával lehetett megsemmisíteni. Ukrajna pedig most közzétett egy friss nyilatkozatot, melyet a Guardian is szemlézett, s melyben azt állítják, a hadihajó kapitánya is meghalt a hajót ért robbanásban. Anton Gerascsenko, az ukrán belügyminisztérium tanácsadója a Telegramon tette közzé bejegyzését, melyben közölte:

A kapitány, a Moszkva cirkáló, a Fekete-tengeri Flotta zászlóshajójának parancsnoka, Anton Kuprin meghalt a robbanás és a fedélzeten keletkezett tűz következtében

A Neptun hajó elleni rakétát a Luch tervezőiroda fejlesztette ki. Az először 2013-ban bejelentett hajóelhárító rakétán három évvel később végezték el első sikeres teszteket, végül pedig az ukrán hadsereg 2019-ben fejezte be a Neptun fejlesztését.

A Moszkva, a Fekete-tengeri Flotta zászlóshajójának elsüllyedése nem csupán jelentős veszteség, hanem a zűrzavaros orosz katonai kampány jelképe is.

- mondta el Michael Kofman, az amerikai kormány által finanszírozott Center for Naval Analyses kutatási programigazgatója és Oroszország-szakértője.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gybognarjr
Minden tiszteletem az Ukrán harcosoké, vezetőik is kitűnő képességekkel rendelkeznek. Enyhén szólva csak, ennek teljes ellekezője illeti Putint és a fenekébe bújt viktort, a megvetés is enyhe szó rá.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
gybognarjr
Minden tiszteletem az Ukrán harcosoké, vezetőik is kitűnő képességekkel rendelkeznek. Enyhén szólva csak, ennek teljes ellekezője illeti Putint és a fenekébe bújt viktort, a megvetés is enyhe szó rá.
Peller Anikó
Satuba fogja Putyint Moszkva elsüllyedése.
Galway
A jelentős ütőerőből mára annyi maradt, hogy a popsiját ütögeti a zászlóshajó a tengerfenékhez!
De szomorú vagyok!
kereső
Hát, csak el küldték a "f@xb@" az ukránok. Ez volt az a hadihajó, amelynek az ukrán határvédők beintettek a Kigyó- szigetnél.
verőce21
Nagyon buta és ostoba dolog a Tűsarkúsnak drukkolni Putyin ellenében!
Az orosz elnök a kereszténység utolsó védelmezője! Rossz rágondolni, ha a DS legyőzné Putyint, semmi sem állíthatná meg a muszlim áradatot Európa ellen. Elárasztanák a kecskehentesek Európát és elvágják a torkotokat...!
Úgyhogy, csak lassan a testtel...! A fehér ember és a kereszténység utolsó bástyáját támadjátok! :)
verőce21
22:09) anélkül írtam ezt, hogy a legkevésbé is oroszbarát lennék!
A józan és a fekával kevert fehér ember védelmében írtam... Ez egy testvérháború, nem kell beleszólni!
verőce21
@Peller Anikó: Csak! Figyelmeztettelek, hogy nem kell beleszólni...! :)
Pálffy
@kereső: Szó szerint ezt üzenték - Русский корабль иди нахуй
roszkij vojennyij korabl, idi na huj! "Orosz hajó, baszd meg magad"
simmering73
@Kanji: Verőce21 meg már túl van két agyhalálon és látod még mindig itt virgonckodik.
kereső
@Pálffy: Sikerült. Igaz, hogy kellett hozzá két ukrán rakéta.
telegdilaci
@gybognarjr:Sajnos az Orbán Pávatánca miatt az eddig barátinak tartott Országok is kihátráltak Orbán mögül annyira el fogadhatatlannak tartják a Putyinhoz viszonyúló Politikáját!
Yoda69
@verőce21: Egy KGB-s kommunista ugynok a kereszténység utolsó védelmezője?
Hat ember, te sem alltal ketszer sorba, amikor ez eszt osztottak.
magyar1
Tényleg az kellene, hogy Putyin elzárja előlük a gáz- és olajcsapot. Majd meglátnánk milyen véleménnyel lennének róla.
Orbán unios kötelessége szerint minden szart megszavazott annak ellenére, hogy nem ért egyet ő maga és mi sem a szankciókkal, mert a mozgatórugó Európa hadszíntérré képzelése a zelenszkijt fizetők részéről.
verőce21
@Yoda69: Felnőve legalább jó cél érdekében tudja hasznosítani a tanultakat!

Állj be a sorba, hogy ezt meg tudd érteni...!
Yoda69
Felnove? Miert, gyerekkent volt KGB-s komcsi?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.