Az egyházfő nem látogat el a háborús övezetbe. Döntését azzal indokolta a La Nacion argentin napilapnak „mi haszna, hogy a pápa ellátogat Kijevbe, ha a háború másnap is folytatódik?”

Ferenc pápa mégsem megy Kijevbe
Fotó: VINCENZO PINTO / AFP

A BBC által szemlézett interjúban hangsúlyoza:

igyekszik mindent megtenni a béke érdekében, azonban úgy látja, az utazása inkább megzavarta volna az odavezető folyamatokat.

Az interjúban a vatikáni orosz nagykövetségen tett váratlan látogatásáról is szót ejtett. Mint mondta, egyedül ment és maga hozta meg ezt a döntést egy éjszaka Ukrajnára gondolva. Arról, hogy Oroszországot vagy annak elnökét miért nem említi soha a háborút elítélő nyilatkozataiban, a vallási vezető azt válaszolta:

Egy pápa soha nem nevez meg egy államfőt, pláne nem egy olyan országot, amely még magasabb rendű is annak vezetőjénél.

- foglalta össze a hvg.hu.

A Reuters tegnap arról írt, elhalasztják Ferenc pápa és Kirill orosz ortodox pátriárka júniusra tervezett jeruzsálemi találkozóját. Kirill ugyanis

korábban támogatását fejezte ki Ukrajna orosz inváziójával kapcsolatban, ráadásul sokan Putyin szövetségeseként tartják számon.

Forrás: ATV, hvg

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
...szerintem a bohóc azért hívja és nem csak őt mert ki akarja lövetni őket és az oroszra kenni...
Emmersson71
„mi haszna, hogy a pápa ellátogat Kijevbe, ha a háború másnap is folytatódik?”

Igaz! Az sokkal többet ér, ha imádkozik a szoknyás vénember!
ómió
@KisTehen: "Jeszenszki" efftársukat mindjárt "fel is kenhetnék"!
ómió
@Kanji: Böszme efftársad ánuszából már a saját fartúró buziságodat is másokra hazudnád? Ennyire "jó óvóhely"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.