Emmanuel Macron elnök 58,2 százalékot, míg szélsőjobboldali kihívója, Marine Le Pen 41,8 százalékot érhet el az Ipsos-Sopra Steria első becslései szerint a francia elnökválasztás vasárnap tartott második fordulójában. Így a centrista Macron az első elnök lehet 2002 óta, akit újraválasztanak. Az Ifop becslései nagyon hasonló végeredményt vetítenek előre, náluk Macron 58, Le Pen 42 százalékra számíthat – írja a Telex.hu.

Úgy tűnik, Macron nyeri a francia elnökválasztást Le Pennel szemben

Fotó: STEPHANE DE SAKUTIN / AFP

Az április 10-i első fordulóból Macron 27,84, Le Pen 23,15 százalékkal jutott tovább, és bár ez azonos felállás volt, mint az előző, 2017-es elnökválasztás idején, az első fordulós eredmények és exit pollok, valamint a második fordulóra vonatkozó közvélemény-kutatások alapján két hete szorosnak ígérkezett a második forduló, ellentétben az öt évvel ezelőttivel. Akkor Macron 66,1 százalékot elérve győzte le a 33,9 százalékon végző Le Pent.

Két hete több közvélemény-kutatás már-már hibahatáron belülre mérte a két jelöltet, olyan felmérés is volt, amely csupán 51-49-es Macron győzelmet jósolt. Azóta az olló valamelyest kinyílt köztük, és a szavazás előtti legutolsó felmérések adatainak összesítése alapján Macron tíz százalékpontos, 55-45 arányú előnyben volt Le Pennel szemben. Éppen ezért Macron újraválasztása volt előzetesen is a valószínű.

A vasárnapi második fordulóban az Ipsos-Sopra Steria becslése szerint várhatóan 28,2 százaléknyi választó maradhatott távol a szavazástól, vagyis a részvétel néhány százalékponttal alacsonyabb lehet, mint 2017-ben, vagy mint az április 10-i első fordulóban.

Arról, hogy hogyan zajlott Franciaországban a kampány, és melyik jelölt, mire hegyezte azt ki, a Telex.hu cikkében olvashatnak. 

Forrás: Telex.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Macron meg is nyerte, szerencsére.
444.hu/2022/04/24/exit-poll-ujravalasztottak-macront
A franciák nem olyan sötétek és agymosottak, mint a magyarok nagy része.
Ráadásul Szlovéniában is az ellenzék nyert. Bukott Orbán barátja!!! Hiába támogatta 1 millio eoróval a populista barátját!!
444.hu/2022/04/24/az-ellenzek-nyerhetett-szloveniaban
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
egy érdekes, de egy cseppet sem meglepő reakció az M1 szerint szerény különbséggel nyert Macron!!! Több mint 58 és fél, persze nem úgy mint a mindent elsöprő Orbán, aki még 54 és felet sem szerzett!!! =)
hol van a zoknim
@Jozefina: Az a baj, hogy Orbán közpénzből támogatja a náci fasisztákat egész Európában, hogy legyenek tettestársai az EU szétverésében. A nacionalizmus soha nem vezetett jóra. Orbán háborút akar Európában!
kereső
@RonaGyuri: Szerény különbség: 17%- ami több,mint 10 millió szavazatot jelent.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.