A francia belügyminisztérium adatai szerint 58,54 százalékkal nyert a jelenlegi köztársasági elnök, ellenfele, Marine Le Pen 41,46 százalékot kapott.

Emmauel Macron nyerte meg a francia elnökválasztás második fordulóját, a Telex a francia belügyminisztérium hivatalos adataira hivatkozva írta meg, hogy Macron 58,54 százalékot szerzett, míg ellenfele, Marine Le Pen 41,46 százalékot kapott. 

Emmanuel Macron nyerte a francia elnökválasztás második fordulóját

Emmanuel Macron francia elnök és a La Republique en Marche (LREM) párt újraválasztási jelöltje ünnepel a francia elnökválasztáson aratott győzelme után a párizsi Champ de Mars téren 2022. április 24-én.

Fotó, címlapkép: AFP/Thomas Coex

A lap szerint ezzel Macron az első elnök 2002 óta, akit második ciklusára újraválasztottak. 

Macron és Le Pen az első fordulóban 27,85 és 23,15 százalékos eredménnyel jutott tovább, és már az előzetes közvéleménykutatások és az exit pollok is azt jósolták, hogy a második fordulóban Macron 58 százalékkal győzhet. 2017-ben az elnökválasztás második fordulójában Macron 66,1 nyert Le Pen előtt, a mostani választás szorosabb volt. 

A cikk szerint Macron az Európai Unió himnuszának, az Örömódának a dallamára érkezett meg a támogatói gyűlésére, ahol megköszönte azok szavazatát, akik a programjára voksoltak, amivel az a célja, hogy függetlenebbé tehesse Franciaországot, Európát pedig erősebbé. Azoknak is megköszönte, hogy rá szavaztak, akik a szélsőjobb megállítása érdekében tették ezt. 

Tisztában vagyok vele, hogy ezek a szavazatok köteleznek az elkövetkező években

– mondta el az utóbbiakra utalva a gyűlésen a Telex cikke szerint. Az újraválasztott elnök arra is kitért, hogy ő minden francia elnöke, és hogy reagálniuk kell az otthon maradókra és a Le Penre szavazókra. 

Macron nem az előző öt év folytatását, hanem egy megújult módszert ígért Franciaország vezetésére, egységet ígért és azt, hogy senki sem marad az útszélen. Azt is belengette, hogy az elkövetkezendő évek nem lesznek nyugodtak, de történelmiek lesznek, mint ahogy az orosz-ukrán háború miatt már most is "tragikus időket élünk." Ezzel kapcsolatban elmondta, Franciaországnak fel kell emelenie a szavát ez ellen.

A Telex a Le Figaróra hivatkozva arról is beszámolt, hogy Marine Le Pen a szavazatok közel 42 százalékának megszerzését "önmagában is fényes győzelemnek" nevezte, szerinte több millió francia szavazott a nemzeti oldalra és a változásra. Le Pen egyúttal meg is hirdette a felkészülést a törvényhozási választásra is, és kijelentette, hogy egyesíteni kívánja a Macron elleni erőket a parlamenti választás június 12-ei első és június 19-ei második fordulója előtt. 

Macronnak rengetegen gratuláltak győzelme után, így tett többek között Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság, és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is. Olaf Scholz német kancellár is a gratulálók között volt, szerinte a választás eredményei megmutatták a franciák erős elkötelezettségét Európa iránt. Mark Rutte holland államfő is hasonló gondolatokkal gratulált, Joe Biden amerikai elnök is üdvözölte az eredményeket.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is gratuált Macronnak, akit a Twitter-bejegyzésében Ukrajna igaz barátjának nevezett, és kifejezte abbéli reményét, hogy együtt haladhatnak egy új, egy erős és egységes Európa felé. 

Magyar részről a leggyorsabb gratuláló Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője volt a 24.hu cikke szerint. Dobrev a gratulációjában kitért a szlovén választás eredményére is, szerinte "ezen a gyönyörű vasárnapon egyszerre két országban győztek Európa barátai, és súlyos vereséget szenvedtek ellenfelei. Franciaországban a vártnál lényegesen nagyobb különbséggel győzött Emmanuel Macron, míg Orbán Viktor térségbeli szövetségese és barátja, Janez Jansa és az általa vezetett populista jobboldali Szlovén Demokrata Párt elvesztette a választásokat."

Forrás: telex.hu, 24.hu

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@Málna: Tudom, hogy nehéz elhinned, de vannak sok millióan, akik nem olyan szerencsések, hogy azt vegyék meg, amit szeretnének. Ők bizony, amit tudnak most megvesznek. És most ne gyere azzal, hogy "mert nem dolgoznak"!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Ezek a franciák tényleg elmaradott népség, mert még számolni se tudnak. Náluk az 58%-ból az istennek nem jön ki az a 2/3, amit egy Európa DNS-ének 51%-kal már kihozott a fideszmatek.
Sűrgősen át kellene íratni a francia tankönyveket is.
csak úgy....
@namihami: talán ök nem is törekszenek a korlátlan hatalomra, - XVI. lajosból tanúlhattak..
Málna
@Horizont: Szerintem mindent. Mindent, amitől más jól érzi magát.
ómió
Ezt a "meglepit"! És újra sarkig tárhatják magukra a migráncsól ajtaját!
Málna
@Horizont: Nem ITT vagy irigy, hanem úgy en bloc vagy az. Lehet, nem tehetsz róla, de hogy nem is tudsz róla, azt nem hiszem el. Az a kis gyűlölködős fajta, rosszindulatú irigy vagy.
Ja és abban is hazudsz, hogy leszarsz. Mindig csak mondod, de a vak is látja, hogy nem...:-)
Málna
@Horizont: Mondom, hogy nem szarsz le...:-) Nem vagy irigy. de most épp arra ugrottál, hogy jól keresek.:-) Mondom - és esküszöm nem bántásból - hogy ilyen irigy embert, mint te, még nem nagyon láttam. Talán namihami jár még a nyomodban.
Miért vagdalkozol már megint az érettségivel meg pasival? Olyan szánalmas, ahogy próbálsz mindenbe belekötni. Vénasszonyként, akinek már csak egy vénember jut...A fiatal pasit is irigyled már tőlem, ugye?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.