Ez a háború évekig velünk lesz, és csak abban reménykedhetünk, hogy intenzitása csökken
– ez volt az elemzői konszenzus a Republikon Intézet által szervezett minikonferencia központi kérdésére, mely úgy szólt, „Mikor ér véget az orosz-ukrán háború?”. A beszélgetés szereplő, Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója, Bendarzsevszkij Anton, a Danube Institute kutatási igazgatója és Rácz András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa egymást kiegészítő megállapításai alapján igyekszünk azért szofisztikáltabb módon is rekonstruálni a háborús helyzetet és a háborús kilátásokat.
LYMAN, UKRAJNA
FOTÓ: YASUYOSHI CHIBA / AFP
Az biztos, hogy a következő napok-hetek döntőnek bizonyulhatnak az újratervezett orosz invázió fő frontján, a kelet-ukrajnai Luhanszkban és Donyeckben. Előbbi megye 90 százalékát már elfoglalták a Moszkva támogatásával harcoló helyi oroszpárti milíciák, míg utóbbiban az ukrán erők még több várost is ellenőrzésük alatt tartanak. Az oroszok itt azt a lassú, szisztematikus, egymást fedező páncélosékek előrenyomulására alapozó háborút vívják, melyet Rácz András megfogalmazása szerint, „sokat gyakoroltak, amihez értenek”, és ezt az ukrán hadsereg csak lassítani tudja, megállítani nem.
Azonban (és a háborús elemzéseknél rengeteg az „azonban”) az orosz ambíciókat komolyan korlátozza az ember- és eszközhiány. Az orosz hadviselés alapegységei, a 6-800 fős ún. „taktikai zászlóaljcsoportok” 65 százaléka jelenleg is le van kötve a harcokban, az olyan mellékfrontokon, mint Herszon térségében már hónapok óta nem váltották le az orosz katonákat.
Így nem valószínű, hogy Kelet-Ukrajna után belátható időn belül lenne energiája az orosz hadseregnek egy dél-ukrajnai, Odessza irányába indított újabb offenzívára.
Miközben márciusban Oroszország és Ukrajna között még rendszeresek voltak a fegyverszüneti tárgyalások, addig ez a folyamat áprilisra szinte teljesen elsorvadt, ugyanis az események egyik felet sem kényszerítik-sürgetik arra, hogy engedjen saját követeléseiből:
Putyin még nem kapta meg azt a sikert, mely után be lehet jelenteni azt, hogy Oroszország megnyerte a háborút, márpedig a két év múlva esedékes elnökválasztásnak nem fog nekiindulni egy vereséggel vagy félgyőzelemmel. De Moszkvát a kényszer sem sürgeti, ugyanis a nyugati államok szankciói pedig egyelőre nem tűnnek elviselhetetlennek (más kérdés, hogy hosszú távon már nem ez a helyzet).
Ukrajna, az ukrán társadalom pedig nem éli meg vereségként a történteket, a nyugati pénzügyi és katonai támogatás miatt pedig a kimerülés sem fenyegeti az országot; így még a 2014 óta orosz kézen lévő területek feladásának sincs társadalmi támogatottsága. Sőt, miközben Ukrajna az elmúlt hónapokban a túlélésért küzdött, addig most már a háború megnyerése sem tűnik elérhetetlen célnak. Bendarzsevszkij Antonnak egy magas rangú ukrán vezető azt mondta, hogy
a nyugati nehézfegyverek beüzemelését követően, júniusban az ukrán hadsereg ellenoffenzívát fog indítani a megszállt területek visszafoglalására.
Az ukránok harci kedvét tovább tüzelik az orosz megszállók által elkövetett súlyos atrocitások. Rácz András felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy nincs olyan háború, melynek ne lennének civil áldozatai, azonban feltűnő, hogy az Ukrajnában elkövetett atrocitások 90 százalékát az ENSZ szerint orosz erők követték el. Ráadásul ezek az atrocitások az orosz vezetés tudtával, bátorításával és szervezetten történnek, és nemcsak tömeggyilkosságokról van szó, hanem fosztogatásokról, illetve nem mellékesen több százezer ukrán oroszországi deportálásáról. A helyzetet súlyosbítja, hogy a szakadár milíciák és a rendfenntartással foglalkozó Roszgvardiába sorolt csecsen egységek lényegében az orosz vezérkartól függetlenül garázdálkodhatnak, ráadásul az erősítésként toborzott, és bevetés előtt álló líbiai, szíriai és szudáni zsoldosok eleve olyan háborúkban edződtek, ahol mindennaposak voltak a súlyos háborús bűncselekmények.
Azonban Rácz felvetette, lehet, hogy mégsem szerencsés népirtásnak nevezni az atrocitásokat; részben azért sem, mert az áldozatokat tekintve a megszállók nem diszkrimináltak, ugyanúgy meggyilkoltak orosz etnikumúakat, mint ukránokat. Marsai Viktor ehhez hozzátette, a „népirtás” bélyege – morális igazolhatósága ellenére – beszűkíti a konfliktus megoldásának diplomáciai lehetőségeit. Ugyanis nehéz megmagyarázni, miért is kéne egy háborús bűnössel tárgyalóasztalhoz ülni.
További részetket a Telex.hu cikkében olvashatnak.
szakértő előző életében már volt ebben a háborúban.