Anne-Marie Trevelyan, a brit nemzetközi kereskedelmi miniszter arra kéri Egyesült Királyság állampolgárait, hogy ne utazzanak Ukrajnába harcolni – írja a Blikk.hu.

Megkongatták a vészharangot a britek: Egy brit állampolgár meghalt, egy eltűnt Ukrajnában
Fotó: NIKLAS HALLE'N / AFP

A politikus azután szólalt meg, hogy

egy brit állampolgárságú férfi meghalt az orosz–ukrán háborúban, egy másik pedig eltűnt.

Tegnap este megerősítették, hogy a 36 éves Scott Sibley volt az első brit állampolgár, akit megöltek a háborúban.

A Sky Newsnak nyilatkozva Trevelyan azt mondta, megérti a közvélemény

„őszinte, szívből jövő aggodalmát”, de „nem akarjuk, hogy brit állampolgárok menjenek az ukrán frontra harcolni”.

Elmondta, hogy „sokféle módon támogathatjuk”, az ukrajnaiakat, például menekültek elhelyezésével és adományozással is.

A Sky News úgy tudja, hogy Sibley, az elhunyt férfi a brit fegyveres erők veteránja volt.

A londoni külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az

Ukrajnában eltűnt brit ügyében a tárca sürgősséggel próbál további információkhoz jutni.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök február végén, néhány nappal a háború kitörése után közölte, hogy Ukrajna önkéntesekből álló alakulatot hoz létre olyan külföldiek számára, akik készek csatlakozni az ukrán hadsereghez az orosz invázió elleni harcban.

Liz Truss brit külügyminiszter röviddel Zelenszkij kijelentése után, a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott: az emberek egyéni döntésén múlik, hogy csatlakoznak-e egy ilyen alakulathoz.

Ha lesznek, akik úgy döntenek, hogy ezt a küzdelmet segítik, én támogatom őket e döntésükben

- tette hozzá.

Trusst e kijelentéséért azóta saját kormányának más tagjai és a brit hadsereg vezetői részéről is alig burkolt bírálatok érték. Ben Wallace brit védelmi miniszter nem sokkal Liz Truss nyilatkozata után, egy londoni kereskedelmi rádiónak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy "vannak ennél jobb módszerek is" az ukrajnai biztonság támogatására azok számára, akik nem részesültek megfelelő kiképzésben és nem szereztek katonai tapasztalatokat a brit hadseregben.

Sir Tony Radakin tengernagy, a brit fegyveres erők vezérkari főnöke néhány nappal később a BBC televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy a brit haderő professzionális tagjai szerint "nem lenne feltétlenül észszerű cselekedet" brit állampolgárok közvetlen harci részvétele az ukrajnai háborúban.

A londoni külügyminisztérium azóta kiadott felhívása hivatalosan is eltanácsolja a brit állampolgárokat attól, hogy bármilyen okból Ukrajnába utazzanak.

Forrás: Blikk, MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.