Korábban már többször megpróbálta bántani magát, de a párja mindig megmentette az életét. Ezúttal nem sikerült.

„Anya azt mondta nekem: Viszlát” – Öngyilkos lett a személyiségzavaros édesanyaTwitter

A borsonline.hu információi szerint az egyik szomszéd és a közelben dolgozó vasúti munkások hallották Jay és a barátja, Michael Young kiabálását. A munkások beszámolója szerint a nő sikoltozott és kiabált, de aztán a dolgok elcsendesedtek. Egy másik vasúti dolgozó azt mondta, hogy egy félelmetes sikoly és egy körülbelül 10 percig tartó vita volt hallható. 

Michael később elárulta, hogy a párja reggel már alkoholos befolyásoltság alatt állt. Ő erre vezette vissza, hogy a veszekedésük pillanatok alatt elfajult, majd véget ért.

A vita addig tartott, amíg a kisfiunk be nem jött. Átmentünk a másik szobába, és miközben felöltöztettem pizsamába, a lányom bejött és azt mondta: »Anya azt mondta nekem: Viszlát«. Kiugrottam a nappaliba, megnéztem a bejárati ajtót, de zárva volt. Bementem a konyhába is, ahol tárva-nyitva volt az ablak. Kinéztem és ő ott feküdt a betonon

– emlékezett vissza a férfi. A nő lezuhant a harmadik emeletről – azaz körülbelül 9 méter magasból. Ezután Jay Loren Barrington két hónapot töltött el a Royal Preston kórház intenzív osztályán. Vérmérgezéssel, tüdőgyulladással és többszörös szervi elégtelenséggel is kezelték.

Az orvosok azonban hiába próbálták megmenteni az életét.

Mint később kiderült, a kétgyermekes édesanya érzelmileg instabil volt, személyiségzavarral diagnosztizálták, és szülés utáni depresszióban is szenvedett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.