Arra, hogy kit támogatott a Fidesz az előválasztás második fordulójában, még visszatérek... Tégla-e, aki szóbaáll egy fideszessel? „A választási vereség óta visszatérő lejáratási kísérlet, vádaskodás a volt szövetségeseim részéről, hogy elfogadtam a meghívást a köztévébe és szóba álltam Lázár Jánossal, ezért csakis a hatalom ügynöke lehetek. Ezen embereknek igen rövid az emlékezetük, ezért felfrissítem: Évekig követeltük, hogy engedjenek be ellenzéki politikusokat élő műsorokba a köztévébe, majd amikor ezt megtették, hogyan is mondhattam volna erre nemet? Négy évig dörömböltünk egy ajtón, majd amikor egyszer kinyitják, mondjunk önként nemet? Normális? Évekig követeltem, hogy Lázár János segítsen Hódmezővásárhelynek és az általuk elakasztott projekteket indítsák újra, tegyék lehetővé a Modern Városok Program előrehaladását, majd amikor ezt győzelme után Lázár felajánlotta, hogyan is mondhattam volna erre nemet? Lánczi Tamás persze azért hívott, hogy szidjam az...

Forrás: vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Németh István
@durbincs: sógorka! Az ursula nem kém hanem beépített bomlasztó elem egy aljas tégla, egy köpőcsésze egy az Eu népeket kijátszó és az érdekeiket gyalázó,semmibe vevő büdös kurva!
Amíg ez ott van a helyén és nem rúgják zrityón addig csak szart kever!
kotos
"Úriember vagyok nem tégla" - azért ez egy kicsit erős.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.