Finnország és Svédország, valamint más semleges országok már évek óta részt vesznek a NATO hadgyakorlatain – jelentette ki az orosz külügyminiszter.

Szergej Lavrov azt mondta, a két ország belépése a katonai szövetségbe „nem sok változást” jelentene.

„Nézzük meg, hogyan használják fel területüket az észak-atlanti szövetségben”

- áll a Sky Newsbeszámolójában.

A Kreml álláspontja az utóbbi időkben jelentősen puhult, mivel az ukrajnai invázió kezdetén még katonai beavatkozással fenyegették meg Svédországot és Finnországot, amennyiben csatlakozni szeretnének a NATO-hoz.

Forrás: Népszava.hu

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Mi a [email protected] közük van hozzá, hogy egy szuverén állam hova lép be? Maradjanak már maguknak Qrva ruszkik.
A finnek meg a svédek nem támadnak, hanem egyszerűen nem akarnak megtámadottak lenni. A ruszkiknak szokása szomszéd országok lerohanása.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
@KisTehen: Megszólaltál, istállók szellemi világítótornya?
Uriel
Az erős és bátor oroszok mitől ijedtek meg? (ez az "Izraeltől bocsánatot kérünk" érthetetlen kategória)
KisTehen
@simmering73: ja, az oroszok csak ugató pincsicskék :D
Németh István
@Uriel: @simmering73: @Peller Anikó: @Macskaszem: A hülyék mint ti egyszerűen teremnek! Nem volt jó a fertőtlenítés és a permetezett gaz-írtás sem, az is biztos az usa-soros-biden joe-eu-zselenickíj kutyulta vegyi korrupciós laborban készült!
Az oroszok röhögnek!!! > az energia biztosításához újabb szerződésre lesz szükség "majdan" lesz ára az biztos, ugyan is az usa nem adja drágán a lehetőséget CSAK meg kell fizetni a tranzitállási költségeket! Az meg jval több mint amit álmodtak!
A törökök adtak egy maflást az usa-nak nincs behajózás a Fekete tengerre a Boszporuszon át! itt aknazár telepítése folyik! Északon > a finek, litvánok, svédek norvégok de a belgák is a dánokkal együtt potenciális célpontok! a kiépített rakéta silók kiváló célpontjai nincs semmi gond! A lézer tükör, halottatok már róla hülye-gyerekek ugye? visszaigazolták a célpontok bemérését! Csak egy "téves" gombnyomás és indul a tűzijáték! Persze van önpusztító automatikája is a szerkezeteknek - de azt nem célszerű használni! MERT RENDET KELL TENNI AZ ELSZEMTELENEDETT GLOBALIZÁCIÓS URALOM MEGÁLLÍTÁSÁRA! ezt másképp nem lehet csak és kizárólag a gócpontok irtásával! ÉS AZ ELEJÉN KELL KEZDENI >> usa! Szívjatok hosszú cicit, hogy okosodjatok!
kereső
A háború kezdetén Dugin mester elemében volt, hiszen úgy látta, alakul az a bizonyos Birodalom, aminek a megvalósítására ő az életét tette fel, egy akkori írásomban össze is foglaltam az ideológiája lényegét, nagy boldogságában olyanokat írt, miszerint:

„Nekünk, oroszoknak nincs szükségünk Ukrajnára. Krisztusnak van rá szüksége. És ezért vagyunk ott.”

vagy:

„Kijev ostroma – örök. Ezek ugyanannak a mintának különböző szintjei. Hétszáz éve harcolunk Kijevért a nyugat-orosz fejedelemségekkel. A mi orosz középkorunktól kezdve. Volt egy konfliktusunk a veliko-ruszok és a galíciaiak között Kijevért. Nyugat-Oroszországot szorosan formálta a katolikus és a lengyel identitás és kultúra; Kelet-Oroszországban pedig a kezdetektől fogva Andrej Bogoljubszkij nagyfejedelemmel a Nagy Eurázsiai Birodalom prototípusát láthatod, amivé mi váltunk. És így Kijev a miénk lesz. Győzni fogunk, és akkor mindent megmagyarázunk.”
verőce21
Most a Nyugat “hátrál”, mert “ezek a pokoli szankciók semmit sem érnek, ha olyan létfontosságú dolgokról van szó”, mint az élelmiszer vagy az energia.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.