Ahogy arról már mi is beszámoltunk, Finnország és Svédország várhatóan közösen lép fel a NATO-csatlakozás érdekében Sauli Niinisto finn elnök mai hivatalos stockholmi látogatásán.

Putyin felkészült: megerősítette európai nukleáris csapásmérő erejét
Kép: YouTube

Döntésük, hogy a nyugati katonai szövetség védelmét keresik, óriási csapás Oroszország számára, amely egyben megváltoztatja Észak-Európa és az Arktikus térség katonai erőviszonyait.

A NATO közelgő északi bővítésével az orosz sarkvidéken fekvő Kola-félsziget még inkább a nyugati katonai egyezmény látókörébe kerül.

A félsziget stratégiai jelentőségű, mivel Oroszország északi flottája állomásozik rajta; fő bázisa a Murmanszk melletti Szeveromorszkban van, amely az egyetlen jégmentes orosz kikötő az Északi-sarkvidéken.

Többek között ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjárók állomásoznak a Kola-félszigeten, amelyek önmagukban garantálják Oroszország tengeri nukleáris második csapásmérő képességének mintegy kétharmadát.

A nukleáris második csapásmérő képesség óriási stratégiai fontossága miatt Moszkva újjáélesztette a Kola-félsziget körüli bástya-koncepciót, amely a katonai képességek egy régióban való összpontosítását irányozza elő, hogy megtagadja az ellenfél hozzáférését egy adott földrajzi területhez. Mindezek ellenére Oroszország védelmi álláspontot foglal el az Északi-sarkvidéken

- állítja az SWP, a Kola-félszigetre is tekintettel, de kijelenti, hogy Moszkva "felkészült a gyors eszkalációra konfliktus esetén".

A NATO és tagállamai évek óta folytatják katonai tevékenységeik fokozását az Északi-sarkvidéken általában, és különösen Észak-Európában.

Idén 27 országból mintegy 30 000 katona vett részt a Cold Response 2022-n. Ez a NATO legnagyobb gyakorlata volt az Északi-sarkvidéken a hidegháború vége óta.

A manőver helyszíne, a norvég Ofoten régió egy tavaly előzetes jelentés szerint stratégiai jelentőséggel bír egy Oroszországot érintő jelentős globális konfliktus esetén az Atlanti-óceán északi részén, mert csak „600 kilométerre van a Kola-félszigettől.

Finnország és Svédország nemcsak rendszeresen részt vesz a NATO észak-európai manővereiben hanem újra és újra ezek a hadgyakorlatoknak helyszínt is biztosítanak. Arról, hogy miért fontos jelentőségű ez a két ország a NATO számára, arról EBBEN a cikkünkben olvashat bővebben.

Putyin elnök tavaly decemberben Alekszandr Mojszejevet, az Északi Flotta 58 éves főparancsnokát admirálissá léptette elő és idén január 1-től az Északi Flotta besorolása Északi Katonai Körzetté változott, ezzel egyenrangúvá vált a többi néggyel. Oroszország óriási területe eddig négy katonai körzetre volt felosztva, úgymint az Északi-, a Déli-, a Központi- és a Keleti Katonai Körzetekre.

Forrás: Privatbankar

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Putyin zavarban van, szeretné ha hamarabb jönne a postás mint a halál, az ő esetében én abban bízom, hogy a postás késik egy kicsit. Ez nem rosszindulat, hiszen csak az öregkori hosszú börtönévektől szeretném megkímélni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
Fasza! Majd kapunk egy kis atomot..A nato az usa Oroszország és ukrajna miatt :(
Qqberci
Fasza! Mielőtt feldobja a talpát, még megpróbálja felgyújtani a világot!...
namihami
Nagy előrelépés lenne a nyugalom és a béke ügyében egy ""véletlenül bekövetkező orvosi műhiba""!
justhpeter
Putyin zavarban van, szeretné ha hamarabb jönne a postás mint a halál, az ő esetében én abban bízom, hogy a postás késik egy kicsit. Ez nem rosszindulat, hiszen csak az öregkori hosszú börtönévektől szeretném megkímélni.
kereső
Mire fel? Hiszen Európában egyedül a franciáknak vannak atomtölteteik. Senki nem fenyegeti orosz anyácskát, csak a putyin és tábornokai agyában lévő hangyák.
Eladott Ország
@rokker33: tegnap, 21:24 ♦ Ezért nem igaz, hogy a Nyugat kényszerítette Putyint Ukrajna megtámadására
nepszava.us/ezert-nem-igaz-hogy-a-nyugat-kenyszeritette-putyint-ukrajna-megtamadasara/
Roki', úgy látom sokat jársz a polgári körökbe.
Havanagi
Kivégezhetné már valaki ezt az elmebeteget.
Uriel
@ómió: Te buta paraszt, ahogy megtudom ki vagy, szétfejellek.
Ezzel feküdj és ezzel ébredj.

Rajtad vagyok geci náci!
Yoda69
Addig ijesztget putin, amig végül az egész világ a NATO-hoz fog csatlakozni.
Uriel
@ómió: Senki nem tudja honnan jöttem...

Elkaplak téged és fajtád, és szétbaszom!
Isten erejével!
Nem tudja senki, hogy honnan jöttem
Hogy hányszor volt sötét az ég fölöttem
Ködös a múltam, nem ismeri senki
Nincs otthonom, nincs hova visszamenni
Sose voltam gazdag, de megvan minden
A legszebb pillanatok vannak ingyen"

Úgy baszom szét az egész fake világod démonok erejével, hogy köpni-nyelni nem tudsz - te húgyagyú mocsok.
Döntöttem, fekete mágiával szétbaszom az egész országot.
Van hatalmam hozzá...
(mégis mit képzetél rólam, te istententelen geci?)
ómió
@Uriel: Mi történt veled, bolsiék fajkreténje!? A Lenin összes ártott meg a tetves bolSSiságodnak, vagy csak rosszul alszol ott az elmeosztályon? Netán az agyfogyatkozásod érte el most a kritikus alsó határt? Kérjél magadnak új terápiát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.