Május 9-én robbant a hír, miszerint Vlagyimir Putyin állítólagos szeretője, Alina Kabajeva, aki áprilisban még Z jelzésű tankok előtt pózolt, babát vár az elnöktől – erről a General SVR Telegram orosz hírcsatorna számolt be.

Mivel a politikus óvja a magánéletét, így hivatalosan sosem ismerte el, hogy tényleg bármi köze lenne az egykori sportolónőhöz és olimpikonhoz, ettől függetlenül már 2008 óta azt pletykálják, hogy egy párt alkotnak – írja a Femina.hu.

Hírszerzési források szerint Putyinnak újabb gyermeke lesz szeretőjétől, de rá se bagózik az anyára

Fotó: Alberto PIZZOLI / AFP

Egyes források szerint az elmúlt 14 év alatt Kabajeva több gyermeket szült az elnöknek, legalább kettőt, az első 2015-ben egy svájci klinikán jött a világra, a második 2019-ben Moszkvában született meg. Pletykáltak arról is, hogy Alina második alkalommal ikerfiúkat hozott a világra, ám ezeknek tényét egyikőjük sem erősítette meg. A Daily Mirror az említett hírcsatornára hivatkozva megírta, hogy Putyin egyáltalán nem foglalkozik a nővel, mióta kiderült a harmadik terhessége.

Mióta kiderült, hogy Alina ismét anyai örömök elé néz, Putyin inkább kerüli az asszonyt, pedig állítólag pont miatta hagyta el a feleségét, Ljudmilát is, aki 1983 és 2014 között volt a felesége. Válásuk előtt egy évvel jelentették be hivatalosan, hogy szétmennek.

Elég különös módon tették ezt meg, éppen színházba voltak hivatalosak együtt, a Kremlben nézték meg az Esmeraldát, az előadás szünetében pedig megkörnyékezték őket a riporterek, ekkor vallották be, hogy elengedik egymás kezét, és új életet kezdenek.

- Nem érdekli őt az exfelesége, már régóta közömbös volt vele, és az elnök Alina Kabajevával való kapcsolatát sem egyszerű tökéletesnek nevezni mostanság, annak ellenére, hogy kiderült Alina terhessége

- idézte a brit lap a General SVR Telegram szavait, amit amit állítólag az Orosz Külügyi Hírszerző Szolgálat volt altábornagya működtet.

- Putyin nyilvánvalóan nem készült fel arra, hogy újra apa legyen, és Kabajeva nem tervezett terhessége inkább összezavarta, mintsem örült volna neki. Miután megtudta, hogy lesz még egy gyereke, gyakorlatilag nem kommunikált Alinával, elkerülte a találkozókat, és nem töltött vele együtt időt.

Kabajeva május 12-én lett 39 éves, de csak délután kapott hivatalos köszöntést és egy ajándékot az elnöktől, ami nagyon felzaklatta a nőt. Állítólag másnap este Putyin egy műtéten esett át a betegsége miatt, és nem volt abban a hangulatban, hogy ünnepeljen. A hírforrás úgy tudja, hogy Putyin és szeretője már régóta házasságban élnek, csak ezt titkolják.

Arról, hogy Putyin miként viselkedik első házasságából született gyermekeivel, a Femina.hu cikkében olvashat. 

Forrás: Femina.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
- Putyin: Na örülsz az ajándékomnak édesem?
- Nézd Vova! A múltkor kértem egy KRÉMet, te elfoglalta a KRÍMet! Most csak egy trendi farmert akartam, azért mondtam, hogy „KELLETT LYUK RAJTA”, nem pedig Kelet- Ukrajna
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274676627_4877495759009474_3881768620268217493_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=yPIl6wO9UH4AX8TTqWE&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-9zUHibC-he-C1CcNjKn3Xf7pQrL0-DG99_3FKFpHKjg&oe=628CD7CB
"Ahogyan Sztálint sem érdekelte, hogy hány millió ember hal meg a II. világháborúban. Az emberélet a diktátorok számára nem tényező. Úgy gondolják, hogy több millió ember feláldozása sem túl nagy ár hatalmuk megtartásáért. Persze, ez is az őrület egy formája. De nem betegség, hanem az elvetemült gonoszság, a hatalom mindenek feletti imádata az eredője. Amikor bíróság elé állítanak egy hidegvérű gyilkost, akkor az ítélet meghozatalánál nem tekintik enyhítő körülménynek, hogy "őrült" volt, mert nem volt az. Hiszen pontosan tudta, hogy mit cselekszik és ennek milyen következményei lesznek, éppen úgy ahogyan Putyin sem őrült, elmebeteg, hanem egy fékevesztett tömeggyilkos. És az volt akkor is amikor a magyar miniszterelnök a pincsijének szegődött és Magyarországot Oroszország utolsó csatlósának szerepébe kényszerítette. Egy újabb szégyenfolt a nemzet történelmében, amit soha nem tudunk lemosni magunkról. Mert minden nemzet felelős azért, hogy milyen vezetőt választ saját maga számára."
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274938650_2029921443879246_6473375152735918347_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=wQW2qL3CifgAX9rF4DA&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT81Qzo5j-eVLZgCxeLorwymhkhyEBwqvzllZJEHHNGXIg&oe=628C5198
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/275360040_1296771357469435_5809088967953494318_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=xmkt9eNzUlMAX_nEgEa&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-uYIwhPA-_C-S0DoDoKN9Ru6aAP1kVE5mXBfnEaGir6g&oe=628C2DBB

@Maccska: ma, 12:36 ◘ 1980 – 2020 Nem nyilvános az ügynöklista! A pártvezetés utrizál! Az M1-et a pártközpontból irányítják! Az oroszok a barátaink! A nyugat az ellenség! Semmit nem változott
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/280436233_1339226559890581_252754369972262186_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=Q4DCr0wy-tkAX_-nLZQ&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT93q3qHCkpM-pT4o1GpB73JUSAHdO_0Qj7TvaK_vZrvfw&oe=628D625F
Virág elvtárs megmondta: az osztályharc élesedik. Akinek meg vaj van a fején, hadd szarjon be kicsit a szocialista szellem vasútján.
coub-attachments.akamaized.net/coub_storage/coub/simple/cw_timeline_pic/cdc8ca719e7/9fab502588b400b84fcf0/med_1438749296_image.jpg
Bacsó Péter nyilatkozatából, az 1981-es Cannes-i díjátadáskor: „Ami nevetségessé válik, az nem ismétlődhet meg…„ Lehet, hogy a kiváló rendező tévedett?!
namihami
Jelenkori ismereteim szerint a Putyuli valóban nem ""bagózással"" tölthette az időt a fenti helyzet elérése érdekében.
Persze, Moszkvában sok minden másként van.
Eladott Ország
@namihami: Remélem Putyint valamelyik dácsájában örök nyugalomba helyezik, ahogy azt korábban is szokták az elvtársak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.