A La Libre Belgique internetes kiadása pénteken arról számolt be, hogy Belgiumban három, úgynevezett majomhimlővel fertőzött embert vettek nyilvántartásba.

Terjed a majomhimlő Európában, rendkívüli ülést hívott össze a WHO
Fotó: Pixabay

Mindhárom esetet Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű tartományában észlelték. A flamand egészségügyi hatóság a szövetségi közegészségügyi intézettel folytatott konzultációja után közölte: a fertőzötteknek 21 napos karanténba kell vonulniuk annak ellenére, hogy a jelenlegi adatok alapján alacsonynak tűnik annak a kockázata, hogy a vírus tömegeket fertőzzön meg.

A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a kiütések, a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartoznak. Az ember és ember között nehezen, de személyes érintkezés során elsősorban testnedvek, köztük a nyál útján terjedő majomhimlő vírusának nincs ellenszere. Az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal bizonyos fokú védelmet nyújtanak a csak ritkán halálos majomhimlő ellen.

Az elmúlt napokban majomhimlős eseteket jelentettek egyebek között az Egyesült Királyságból, Portugáliából, Spanyolországból, Olaszországból, Svédországból, Franciaországból, valamint az Egyesült Államokból és Kanadából is.

A WHO aggódik

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken rendkívüli ülést tervez azok után, hogy a majomhimlő-esetek európai száma átlépte a 100-at – írja a Portfolio a Reuters nyomán. Közben a német szakértők a legnagyobb európai járványkitörésnek nevezték a mostani esetet.

A betegséget először majmoknál mutatták ki, ami egyébként csak szoros érintkezés útján terjed. Aggodalomra ad viszont okot, hogy eddig nem volt jellemző, hogy Afrikán kívülre terjedt volna, főleg ilyen mértékben

Az eddigi európai országokban kimutatott esetszámok miatt ez a mostani az eddigi legnagyobb majomhimlő-megjelenés Európában, vagyis a legelterjedtebb ilyen típusú járvány – jelezte a német fegyveres erők egészségügyi szolgálata.

Forrás: MTI, portfolio.hu

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@Pálinkás Pál: Baszd meg magad, te 6 elemis parasztgyerek...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
@division: már mondtam, mindenki vigyázzon magára...nem miattam szüntették meg a himlőoltást...de neked legalább van új rettegni valód...
division
@Pálinkás Pál: Ez nem rettegés, hanem a valóság. Az állatról emberre terjedő vírusok erősödése csak idő kérdése volt. Jogos, mindenki vigyázzon magára. 4 fal, teljesen egyedül...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.