Oroszország külügyminisztere kijelentette, hogy Moszkva a Kínával való kapcsolatok fejlesztésére fog összpontosítani. 

Lavrov: Moszkva célja most a Kínával való kapcsolatok fejlesztése

Fotó: Yuri KADOBNOV / POOL / AFP

Szergej Lavrov egy moszkvai rendezvényen feltett kérdésre azt válaszolta, hogy a nyugati országok „ruszofóbiát” hirdettek, mióta Oroszország megkezdte az ukrajnai inváziót – írja a Guardian. Moszkva azon dolgozik, hogy a nyugatról importált árukat helyettesítse, és a jövőben csak olyan „megbízható” országokra fog támaszkodni, amelyek függetlenek a Nyugattól.

„Ha ők (a Nyugat) fel akarnak ajánlani valamit a kapcsolatok újrafelvételére, akkor komolyan meg fogjuk fontolni, hogy szükségünk van-e ilyesmire egyáltalán”

– mondta Lavrov a külügyminisztérium honlapján található átirat szerint.

Lavrov sérelmeket fogalmazott meg a nyugati országokkal szemben, amelyek szerinte eltökéltek abban, hogy Oroszország kárára változtassák meg a nemzetközi kapcsolatok szabályait.

„A biztonságunk, a gazdaságunk és hazánk szociális szférája szempontjából kritikusan fontos ágazatok fejlődésének biztosítása érdekében meg kell szakítanunk a nyugathoz fűződő minden függőségünket."

– mondta Lavrov. 

Lavrov szerint Moszkva célja most a Kínával való kapcsolatok további fejlesztése. Most, hogy a Nyugat „diktátori pozícióba” került, a Kínával való gazdasági kapcsolataink még gyorsabban fognak növekedni. Az állami költségvetés közvetlen bevételein túl ez egy lehetőség (az oroszországi) távol-keleti és kelet-szibériai fejlesztésére is”.

Lavrov szerint Oroszország „csak magára és azokra az országokra számít, amelyek megbízhatónak bizonyultak, és nem „táncolnak úgy, ahogy mások fütyülnek”. Ha a nyugati országok meggondolják magukat, és felajánlják az együttműködés valamilyen formáját, akkor majd mi eldöntjük, hogy kérünk-e belőle.”

Forrás: hvg.hu

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

C_3PO
Kína egyedül a világ ura! Orosz esetleg salakolhat mellette...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gina
Ez ugyanolyan agyhalott és sz@rkeverő mint OV itt, nem akar függeni a nyugattól, de Kinától igen hahahha nevetséges egy idióta
justhpeter
Lavrov, Lavror, te vén seggnyaló ! Nem kell már neked komolyan semmire sem koncentrálni azon kívül, hogy háborús bűnökben való bűnrészességed miatt valahogy elkerüld a fegyházat.
C_3PO
@csak úgy...: Ott betűkkel értékelnek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.