Az ukrán hírszerzés (SZBU) közzétette egy lehallgatott telefonbeszélgetés hangfelvételét, amelyen az egyik orosz zsoldos egy olyan zendülésről számol be, amelyben majdnem megöltek egy orosz tábornokot – írja az Index.hu.

A telefonbeszélgetésben az orosz katona egy nőnek panaszkodott arról, hogy mi történt a fronton. Elmondása szerint Valerij Szolodcsuk vezérezredes személyesen látogatta meg az alakulatukat amiatt, hogy a zsoldosok lázadozni kezdtek, és nem akartak támadást indítani az ukránok ellen amiatt, hogy a taktikai harccsoportjukban a 600 emberből addigra mindössze 215-en maradtak harcképesek, mindenki más megsebesült, eltűnt vagy meghalt.

Zendülés az orosz seregben: "kis híján lelőttük egymást"

Fotó: ALEXANDER NEMENOV / AFP

Ennek ellenére a tábornok ismét harcba akarta őket küldeni, ezért érkezett a helyszínre, ahol azzal kezdett el fenyegetőzni, hogy megöli őket, ha nem engedelmeskednek a parancsnak.

Megfogta a pisztolyát, elkezdett a levegőbe lövöldözni, és azt mondta »Megöllek titeket, ha nem mentek harcolni!«

– mondta az orosz katona, majd azzal folytatta:

Erre jött egy srác, aki azt mondta: »Gyere, és lőj le!«. Aztán fogta magát, előhúzott egy gránátot, és azt mondta: »Lőj csak le, és akkor együtt robbanunk fel«. Aztán a szpecnazosok is fegyvert fogtak ránk, mi meg rájuk. Röviden: kis híján lelőttük egymást

– számolt be a telefonbeszélgetésen a katona, aki szerint ezután a tábornok végül jobbnak látta, ha a testőreivel távozik a helyszínről.

A zsoldos később azt is elmondta, hogy még húsz napot kellene leszolgálnia a szerződése szerint, de óriási veszteségeket szenvednek, ráadásul eredmény nélkül, semmit sem tudnak elfoglalni. A beszélgetés angol nyelvű leirata alább megtekinthető,  a hangfelvétel az Index.hu cikkében meghallgatható.

Forrás: Index.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.