Az európaiak a békét sürgetik, még akkor is, ha ez Ukrajna számára területi veszteségekkel járna – hívta fel a figyelmet a European Council of Foreign Relations (ECFR) nemzetközi think tank Az európaiak a békét sürgetik, még akkor is, ha ez Ukrajna számára területi veszteségekkel járna – hívta fel a figyelmet a European Council of Foreign Relations (ECFR) nemzetközi think tank közvélemény-kutatás eredményére hivatalos közösségi oldalán a magyar miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs Facebook-bejegyzésében rámutatott, hogy a tíz európai országra kiterjedő kutatás azt találta, hogy míg az európaiak több mint harmada a békét sürgeti, csupán egyötödük helyezi Oroszország mindenáron való szankcionálását az előtérbe. A kutatásból az is kiderül, hogy a háborúval kapcsolatban az európaiak ugyanannyira aggódnak a megélhetési költségek drasztikus emelkedése miatt, mint amiatt, hogy Oroszország atomfegyverek bevetésére készül

Forrás: vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
drrotf
Minden államnak a saját szuverenitása és területi sérthetetlensége a legfontosabb, és azon nem kellene csodálkozni,hogy egy négyzetcentinyi területet sem hajlandó átengedni egy másik államnak.Ebbe kell belegondolni a másik államnak, hogy helyes gondolat-e az, hogy elvárjuk egy háborúban álló államtól, hogy a béke érdekében adja fel területi integritását, sérthetetlenségét és szuverenítását. A szólás mondás szerint könnyű más f.szával a csalánt verni!Az olyan agresszorral pedig aki azt mondja, hogy tárgyalni Ukrajnával csak akkor fognak a békéről, ha az összes előfeltételt Ukrajna teljesíti , nem szoktak, inkább elveszítik a háborút, de önszántukból csak azért hogy a többi szomszédos államnak ,vagy akárkinek jó legyen , nem fogják letenni a fegyvert!Csak felhívnám a figyelmet arra, hogy a szuverenitás a magyar állam egyik legfontosabb értéke, amit mostanában igen gyakran hangoztat, és így úgy gondolom, hogy nincs ezek között az államok között az országunk!
drrotf
@Maccska: Biztosan igazad van, mert ma már a gyakorlatban nem az számít hogy mit akar egy nemzet, hanem inkább az hogy hogyan döntenek a nagy hatalmak.Ám mégis érdemes megemlíteni, hogy az állam szuverenitása az Alaptörvényben is benne van, és nem az van ott leírva, hogy a magyar állam úgy dönt ahogy a nagyhatalmak megengedik!Orbán is sokszor hivatkozik arra, hogy mi magyarok az ügyeinkben szabadon és önállóan döntünk, és ez bizony sokszor kiveri a biztosítékot, de a szuverenitás bizony azt jelenti, hogy mi általában csak saját érdekeinket előtérbe helyezve döntünk egyes kérdésekről és nem a többi hatalom, vagy nagyhatalom igénye szerint.Ha mi ezt megtehetjük, akkor nem kellene ezt a jogot Ukrajnától sem elvitatni.
balos
@Maccska: Azt szintén az ilyen vasmaccccska félék miatt kapták a nemzeth rontók!Ezzel kell együtt élned pöcs!
csak úgy....
a fidesz magyarokat nem szabad keverni az össz európával!
drrotf
Én csak azt nem helyeslem, hogy a hír szerint az európaiak egy része azt sem bánná ,ha Ukrajna területének egy részének elvesztése révén békéhez jutna a térség!Kérdezem, hogy Trianonnal kapcsolatosan is ez az álláspontja a hozzászólók egy részének ?Ilyen hangokat még nem olvastam illetve hallottam sehol!Sőt, ennek ellenkezőjét láttam mindenhol, legalább is itt Magyarországon.A Trianoni szerződést béke szerződésnek nevezik, de mi ezt soha nem tartottuk annak, ez egy területvesztő , szuverenitásunkat mélyen sértő , igazságtalan nemzetközi egyezmény, ami alapjaiban változtatta meg az országot!Ha nekünk Trianon ilyen szerződés volt, akkor az Ukránoknak miért javasolják, hogy területük feladásával teremtsék meg más nemzetek ,országok számára a béke lehetőségét.Az ilyen béke tényleg megnyugváshoz, a harcok elcsitulásához vezet?Nem egy újabb háború kezdetét jelenti?Azt is gondolom, hogy egy haza sérthetetlenségét védő háborúban a védő fél soha nem mérlegeli igazán azt,hogy milyen számú ellenséggel áll szemben, mert szerinte a hazavédelme az kötelessége az államnak, és gondolom ma már a nemzetközi kapcsolatok is sokat számítanak egy háború elindulásakor és a harc közben.
kisfalud
Hát akkor akik így akarják a békét, adjanak a saját területükből az orosz medvének, ne más farkával verjék a csalánt, mint itt a sok húgyagyú. Mellesleg ne sírjanak napestig a trianoni békediktátum szörnyűsége miatt, mert ott meg más barmok vélekedtek úgy, hogy a mi kárunkra kell Európát átszabni, amivel mellesleg megágyaztak a második világháborúnak. Persze ezt aztán felesleges elmagyarázni a beccehalnak..
nezelodo
@durbincs: zsurnaliszta kolléga a "méje", az mélye... Természetesen a tehénlepény lapos műveltség, és a naaagy magyarok helyesírása ami még az országos utca név listában is tetten érhető és galibát okoz, illiberália, korábban ifjúkommunista, kommunista, majd liberális gyökerekkel bír.
libellle
Szerintem a kutatast elvégezte valamelyik magyar falvakban. Tja és ez lett az erdmény, vegül is az utolso választást is megnyerte a fidesz 175 %-ban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.