Országos szexsztrájkra szólítottak fel abortuszpárti nők a férfiak ellen az Egyesült Államokban, bosszúból amiért az amerikai legfelsőbb bíróság a múlt héten felülvizsgálta az abortusz jogát országosan biztosító Roe kontra Wade döntését, és ezzel a tagállamok jogkörébe utalta az abortusz jogát – jelentette hétfőn a Breitbart című amerikai jobboldali lap hírportálja.

Ennyi volt, országos szexsztrájkot hirdettek a nők az abortusztilalom miatt az Egyesült Államokban
Fotó: Pixabay

Egyes abortuszpárti aktivisták a közösségi médiában és utcai demonstrációkon követelik, hogy a nők tartózkodjanak a szexuális érintkezésektől. Az egyik Twitter-felhasználó egyenesen azzal hozakodott elő, hogy a nemi életre vonatkozó sztrájknak a házastársakra is ki kell terjednie.

A hétvégén New Yorkban utcai megmozdulást tartottak az abortuszpárti tiltakozók, s egyikük – 24 éves nő – azt nyilatkozta a New York Post című lapnak, hogy "nem érdemel velem szexet az a férfi, aki nem végeztet magán vazektómiát" és "nem harcol az utcákon az én jogaimért".

"Talán a szexsztrájk (vagy önmegtartóztatás) segítene a férfinépnek, hogy kiálljon a nőjogok ügye mellett. RoeVWade"

- írta a Twitteren Monique Pressley, aki saját elmondása szerint jogi elemző és politikai kommentátor.

Egy másik Twitter-felhasználó a republikánusoktól való önmegtartóztatásra szólított fel.

Közben egymás után hallatják – a döntést elítélően – hangjukat amerikai hírességek is. A popénekes Pink például hétfőn azt kérte, hogy az abortuszt ellenzők többé ne hallgassák a dalait. Julia Louis-Dreyfus színésznő pedig bejelentette, hogy saját születésnapi ajándékaként adománygyűjtést rendez abortuszpárti kongresszusi jelölteknek.

A Roe kontra Wade-ügyben hozott döntésében az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága 1973-ban azt mondta ki, hogy az amerikai alkotmánnyal ellentétes a művi terhesség-megszakítás szabályozása tagállami szintű törvényhozásban. Ezzel lényegében országosan – valamennyi tagállamban – garantálta a nők szabad választási jogát az abortuszhoz.

Forrás: MTI

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Hasonló már volt pár ezer éve! :-)) Lysistrate vezetésével a nők közölték, hogy amíg a férfiak nem fejezik be a háborút, nincs csók, nincs szex, nincs szerelem!
Namely
Mivel úgyis minden duplaikszes feminista dagadt, szőrös, elhanyagolt, senki által meg nem kefélt véglény, aki ezért a szükségből kovácsol erényt, megállapíthatjuk, hogy most aztán nagyon odavágtak megint.

#metoodagadtpicsák #metoofeminimbuzik #köcsögfesztivál #senkisemkefélmegezértfeministavagyok
ómió
@Emmersson71: Már az efftársi "törzsfejlődésed" is hazugság!? Na, ne má'! Hiszen szemmel látható! Miért hazudnád el!? Nyomokban maradt még benned szégyenérzet?
Emmersson71
@ómió: Ne vergődj, szánalmas vagy :)
ómió
@Emmersson71: Mindig így sokkolja efftársiasságodat a valósággal való találkozás?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.