Hadműveletet indított az izraeli hadsereg Hajnalhasadás néven a Gázai övezet iszlamista szervezetei ellen pénteken, megölték az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet katonai vezetőjét – jelentette a helyi média.

Hadműveletet indított Izrael a Gázai övezetben
Fotó: Mahmud Hams / AFP

Pénteken délután a Gázai övezet egyik magas épületét izraeli rakétatámadás érte, amelyben életét vesztette Tajszir Dzsabari, az Iszlám Dzsihád szervezet egyik katonai parancsnoka, valamint a szervezet mintegy 15 fegyverese, akik a katonai rádió híradása szerint rakéták kilövésére készültek az izraeli csapást követően a szomszédos izraeli területek ellen.

Az izraeli hadsereg polgári védelmi parancsnoksága Vaskupola légvédelmi egységeket telepített Jeruzsálem, Tel-Aviv és Beér-Seva körzetében a civilek védelmére, a gázai övezet körzetében pedig megnyitották az óvóhelyeket. A gázai egészségügyi tisztviselők szerint legalább négyen meghaltak az izraeli légicsapásban, további tizenöten megsebesültek. Az Iszlám Dzsihád megerősítette, hogy az elhunytak között volt Tajszir Dzsabari, a szervezet 2019-ben megölt katonai főnökének, Baha Abu al-Atának az utóda.

Dzsabari a szervezet katonai szárnyának vezetője volt a Gázai övezet északi részén, valamint ő felelt a hadműveletekért és a kapcsolattartásért az övezetet irányító Hamásszal. A közelmúltban izraeli katonai és polgári célpontok lövését szorgalmazta.

"Az ellenség háborút kezdett népünk ellen és ellenünk, s mi meg fogjuk védeni magunkat és népünket" – jelentette ki az Iszlám Dzsihád közleménye. "Ez a nap a győzelemre hivatott, s az ellenségnek meg kell értenie, hogy megadás nélküli háború lesz. Nincsenek átléphetetlen határvonalaink, és nincs mód a megállásra" – mondta az Iszlám Dzsihád vezetője, Ziad al-Nakhala az izraeli hadművelet megindulása után.

Az izraeli hadsereg szóvivői szerint az izraeli repülőgépek katonai bázisokat és más, az Iszlám Dzsihád által használt épületeket vettek célba. Pénteken a Gázai övezet határához vitték az elit Golani-egységeket és egy páncéloshadtestet, valamint tartalékosokat mozgósítottak. "A kormány nem engedi, hogy terrorszervezetek határozzák meg a Gázai övezet napirendjét, és fenyegessék Izrael állampolgárait" – mondta Lapid a Gázai övezet izraeli bombázása után.

A légicsapások előtt Jaír Lapid miniszterelnök és Beni Ganz védelmi miniszter megbeszélést tartott, melyen felmérték a gázai biztonsági helyzetet.

A gázai övezet szomszédságában szombat este 8-ig az óvóhelyek közelében kell tartózkodniuk az izraelieknek, szüneteltetik az oktatást, és legfeljebb tíz főig gyülekezhetnek az emberek. 80 kilométeres körzetben szabad térben csak tízen, zárt helyeken legfeljebb százan gyűlhetnek össze, és szintén zárva tartanak az iskolák, óvodák.

A Hajnalhasadás hadművelet kezdete előtt az Iszlám Dzsihád több napja megtorlással fenyegetőzött, mert ezen a héten letartóztatták egyik magas rangú ciszjordániai tisztviselőjét, Bassam al-Szaadit.

Izrael az utóbbi négy napban a fenyegetések miatt utakat zárt le az övezethez közeli területeken, és "különleges helyzetet" hirdetett óvatossági rendszabályokkal a helyi civil lakosság számára.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
TASzSz
@Maccska: Zelenszkijt a sajátjai (ukránok) fogják szétszedni! Má' ketyeg az órája...
Pálinkás Pál
ez egy remek kép...ez a sok koszos, barbár félmajom kell Európának?..
ómió
A muszlim tengerben néha "nagy lélegzetet" vesznek?!
CsipkeRózsa
@Shikari: 9:04

Kár, hogy sosem olvasod a palesztinok támadásait, többnyire csak a válaszcsapásról értesülsz.
TASzSz
@Horizont: Népirtást Ukrajnában hajtanak végbe folyamatosan 2014-óta, amikor is az orosz kisebbséget gyilkolják - nőket, gyerekeket, időseket nem kímélve!
V. Zelenszkij utolsó óráit tölti e világon, mert az ukrán nép fog felette ítélkezni hamarosan - nem kímélve a családját sem!
TASzSz
@Horizont: Nálunk nem volt népírtás mostanában, azt kihagytad!!! Úgyhogy a te okoskodásod nem áll meg!
Dr. Proktor
@Shikari: Civil volt a katonai vezető is? Nem tudtam...
Dr. Proktor
@TASzSz: Ha ilyen okos vagy mint hiszed, akkor miért 2014 óta történnek ezek a katonai cselekmények?
Csak nem azért, mert akkor tört be először Oroszország, a továbbiakban ruszkik, Ukrajna területére, elfoglalva annak egy pár részét?
A ruszkik haza még aktuálisabb mint volt...
TASzSz
@Horizont: Ne keverjük a szezont a fazonnal! Ilyen alapon Zelenszkij 108.622 halottat produkált! Biden pedig 1.040.805-t! Soroljam?!
Ukrajnában gyilkolták 8 éven keresztül az oroszajkúakat, csak azért mert orosz! Képzeld csak el, ha ilyen alapon menne, ürügyként jöhetnek a kémiát tudók, mert túl okosak: Vágó, Horizont, ...
TASzSz
@Dr. Proktor: Olvasd el Frei mit írt erről!!!
Dr. Proktor
@TASzSz: Ki az a Frei? Csak nem a hírgyáros?
Dr. Proktor
@TASzSz: Azt hagytad ki, hogy orosz milicisták voltak és fegyver volt náluk...
TASzSz
@Horizont: Kérdezd meg @Dr. Proktor: -t is!
TASzSz
@Dr. Proktor: Bátor ember! Mármint Frei Tamás!!!
balos
@Sinvakari: Húzd ki a nyalószerved a seggből,mert szűk a horizont!
TASzSz
@Dr. Proktor: Kizárt! Frei Tamás komoly!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.