Helyi idő szerint hétfő délután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói jelentek meg Donald Trump floridai rezidenciáján.

Házkutatást tartott az FBI Donald Trump otthonában, nem távoztak üres kézzel
Fotó: Mandel NGAN / AFP

A volt elnök a közösségi médiában közölt üzenetben megerősítette a sajtóhíreket. Az FBI nem kommentálta az intézkedést, és azt sem közölte, hogy milyen bírósági felhatalmazás alapján cselekedtek.

A New York Times értesülése szerint a hatóság emberei minősített iratokat kerestek, amelyeket a volt elnök hivatali idejének megszűnése után vitt magával. Más értesülések a 2021 január 6-i eseményekkel kapcsolják össze a házkutatást.

Egybehangzó hírek szerint a házból 15 doboznyi irattal távoztak.

Donald Trump közleményében példátlannak nevezte a bejelentés nélküli házkutatást, ami egyetlen korábbi elnökkel nem történt még meg.

A hatóság fellépése nem volt "sem szükséges, sem helyénvaló", ügyészségi túlkapás, és az igazságügyi rendszer fegyverként való felhasználása

– írta a volt elnök.

Ifjabb Donald Trump is felháborodottan reagált:

A hatósági intézkedés idején Donald Trump nem tartózkodott a floridai épületegyüttesben, Mar-o-Lago-ban. A hírtelevíziók tudósításai szerint a házkutatásról szóló hírek kiszivárgása után a floridai ház közelében Trump-párti tüntetők jelentek meg.

Forrás: MTI

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Akivel a dagi összebarátkozik, az utána vagy megbukik, vagy minimum házkutatást tartanak nála. A madárnak az ő tolla és a daginak az ő barátja, ugye?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.